minden más

/minden más
19 01, 2017

Megújulás

By | 2017-01-19T22:00:21+00:00 január 19th, 2017|aktualitások, Egyéb, minden más|5 hozzászólás

Az édesvízi garnélás blogot 8 évvel ezelőtt indítottam. Már elég régóta gondolkozok rajta, hogy ideje lenne átalakítani, megújítani egy kicsit.

Ennek kapcsán az utóbb időben egy új honlapon dolgozok, ami nem kizárólag blog, mint ahogy ez az oldal volt, hanem egy hagyományosabb értelemben vett honlap, ami az édesvízi garnélákkal foglalkozik, és elérkezett annak az ideje, hogy elérhetővé is tegyem az új honlapot.

A blog beépül az új honlapba és igyekszek a továbbiakban gyakrabban frissíteni a bejegyzéseket. A blog mellett elkezdtem összeállítani a különböző garnéla változatok leírását, kialakítottam egy “Tudástár” részt, ahol cikkeket szeretnék megosztani, és egy hírek szekciót, ahol pedig az aktuális újdonságokat szeretném megosztani.

Ezúton elköszönök a régi blogtól, azt nem fogom a továbbiakban frissíteni, minden újdonság már itt, új honlapon lesz elérhető. Remélem szeretni fogjátok ezt is, és hasznosnak, sőt hasznosabbnak találjátok, mint a régi blogot.

Mivel csak most indult ez az oldal, biztosan tartalmaz még hibákat, illetve nincs minden tartalom feltöltve, ezeket igyekszem minél hamarabb befejezni.

Amennyiben észrevételetek, megjegyzésetek, kérdésetek, kérésetek, stb van a honlappal kapcsolatban kérlek jelezzétek email, vagy itt hozzászólás formájában. Köszönöm előre is.

Kellemes böngészést!

http://szentgyogarnela.hu/

capture

13 01, 2014

Breeders and Keepers – Vol II

By | 2017-01-04T20:59:58+00:00 január 13th, 2014|Egyéb, minden más|0 Comments

A nyáron megjelent Breeders and Keepers 1. száma után egy kis késéssel ugyan, de itt a Breeders and Keepers Vol II. Az első számhoz képest történtek változások, bár alapvetően hasonló a kiadvány az előzőhöz képest.

A következő garnélatenyésztőkkel lehet interjúkat olvasni, amelyből számtalan érdekes dolog kiderül:

– Frank Schenk – Németország

– Dane Frampton – Egyesült Királyság

– Frank és Carsten Logemann – Németország

– Marcus Haferman – Németország

– Karin Latos – Németország

– Michale Nadal – Németország

– Waldemar Kolecki – Lengyelország

Az interjúkon kívül a következő témákban olvashatunk cikkeket:

– Hírek a garnélák világából

– Eleségek

– Deformitások a garnélákon

– Szelektív tenyésztés

– Taiwan bee osztályozási útmutató

Természetesen ezúttal is Chris Lukhaup gyönyörű részletgazdag képeivel van illusztrálva az A4- nél nagyobb méretű angol-német nyelvű újság. A kiadvány puhakötésű, nagy alakú, 130 oldalas, az ára 9,95€ (3000 ft). Aki kíváncsi ezekre az érdekes interjúkra a tenyésztőkkel, a cikkekre illetve a csodás képekre, annak nem érdemes kihagyni! Nálam is tudtok érdeklődni a beszerzésről a szentgyo<kukac>gmail<pont>com e-mail címen.

Az újságon kívül egy A4- es méretű naptár is készült, szintén Chris gyönyörű képeivel.

9 12, 2013

Terraplaza, 2013. december

By | 2017-01-04T20:59:58+00:00 december 9th, 2013|Egyéb, minden más|2 hozzászólás

Elég régóta nem írtam Terraplaza eseményekről, a legutóbbit majdnem másfél éve. Azóta kb 3-4 havonta szokott lenni 1-1 ilyen esemény, a legutóbbi épp a hétvégén, ezúttal egy új helyszínen, a Lurdy házban. Igazából kíváncsi voltam, hogy a megváltozott helyszín esetleg hoz e változást, úgyhogy mi is ellátogattunk a rendezvényre.

TerraPlaza_X2_700

Most nem mentünk nyitásra, csak dél után értünk ki, úgyhogy nem tudom, hogy ez volt az oka, vagy pedig a másik a helyszín, de ezúttal nem kellett kígyózó sorokban állni mire bejutunk. Pozitív tapasztalat volt, hogy bent is volt hely, nem szűk folyosókon tolongtak az emberek, kényelmesen oda lehetett férni az asztalokhoz, megnézni a portékát. Szintén nem tudom, hogy a délutáni időpont volt-e az oka vagy pedig az új helyszín jellege, mindenesetre sokkal kellemesebb élmény így nézelődni, vásárolni, mint a hatalmas tömegben, tolakodásban.

Házimalac

Kaméleonok

Nagy kedvenceim ezek a kis békák

Ahogy végigjártunk a rendezvény területén, igazából sok változás nem történt. A terrarisztika hatalmas fölényben volt ezúttal is az akvarisztikával szemben: rengeteg kígyó, sikló, gyík, kétéltű, stb volt, talán mintha kevesebb pók lett volna, mint amire a legutóbbi rendezvényről emlékszek. Úgy tűnik, hogy nem nagyon sikerül ezen az arányon változtatni, aminek az okait talán érdemes lenne megpróbálni feltárni.

Kis kígyók

Nagyobb kígyók

Az akvarisztikai árusok nem egy helyen voltak, hanem szétszórva, talán ez még inkább hozzájárult ahhoz, hogy nagyon kevésnek tűntek, de mintha még kevesebben is lettek volna, mint korábban. 1-2 bolt képviseltette magát, illetve magán árusok is voltak kint a portékáikkal. Persze aki akart, az talált magának érdekességet.

Killik

Egy biztos pont, Akvárium Magazin, akvarisztikia kiadványok

Garnélás szempontból szintén nem volt túl nagy felhozatal: elsősorban davidii változatok voltak (red cherry, sakura, rili, …) talán két helyen volt egyéb garnéla is, de nagyon messze vagyunk még attól, ami egy hasonló rendezvényen pl Ausztriában fogad minket. Azért továbbra is bízok benne, hogy előbb-utóbb csak sikerül egy kicsit felzárkózni.

CRS

Rilik

Abból a szempontból mindenképp érdemes kimenni, hogy ismerősökkel, ugyanezzel a hobbival foglalkozó emberekkel lehet találkozni és jókat beszélgetni és a mostani helyszín (vagy időzítés) erre sokkal inkább alkalmasabb, mint az ELTE kanyargós folyosói.

24 07, 2013

Türelem

By | 2017-01-04T20:59:59+00:00 július 24th, 2013|Egyéb, minden más|0 Comments

Nagyon sokszor megkérdezik tőlem, hogy mi a legfontosabb a garnélázásban, mi a “kulcsa”? Erre szerintem egy nagyon egyszerű válasz van, ami nem más, mint a Türelem! Rettentő fontos, hogy nagy türelemmel álljunk hozzá ehhez a hobbihoz is, mint sok másikhoz természetesen.

Az egyik leggyakoribb hiba, amivel szinte nap mint találkozok, hogy mindent azonnal akarnak az emberek, ami általáben nem fog jóra vezetni (én most a garnélázásról beszélek…)

Rengeteg nagyon szép faj/változat van, és millió gyönyörű fotót lehet találni az interneten, hát ki ne akarnak egy szép PRL CRS-t vagy egy különleges Taiwan bee garnit? A gond az, hogy ha nincs meg a kellő tapasztalat, akkor ezekkel nagyon gyorsan kudarc érheti az embert. Emiatt javaslom mindenkinek, hogy első körben a legjobb ha valamilyen Neocaridina garnélával próbálkozik és ha már összegyűjtött egy kis tapasztalatot velük, akkor vágjon bele valamilyen egyszerűbb lágy vizes garnéla tartásába (tigris, low grade crs) és így tovább!

Garnéla növendék

A másik oldala az éremnek, hogy ha van valamilyen garnélánk, akkor ne akarjuk azonnal “százasával szüretelni” a kicsiket! Ha nem kezdenek el nyomban szaporodni, nincs semmi gond! Mindig törekedjünk arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk nekik, igényeiknek megfelelő vízparamétereket, jó táplálékot, stb és ha jól érzik magukat, akkor biztosan el fognak kezdeni szaporodni! Itt jegyzem meg, hogy ha egy új csapatot akarunk a beszerezni a legjobb, ha kb 1 cm körüli garnélákat veszünk, mivel ők alkalmazkodnak a legkönnyebben a változásokhoz, és fognak a legjobban akklimatizálódni az új akváriumhoz.

A  várva várt peték

Nagyon elkeserít mikor olyan kérdésekkel keresnek meg, hogy “mi a baj, már egy hónapja megvannak a garnélák, de még mindig nem akarnak szaporodni???”. Ha mindent megadunk nekik, amire szükségük van, akkor adjuk meg nekik az időt is!

Anno, mikor az első Super CRS garnélákat megkaptam nagyon vártam én is természetesen, hogy mikor fognak már elkezdeni szaporodni, de erre kb egy évet kellett várnom, mire megláttam az első petés nőstényt. Nem tudom mi lehetett ennek az oka, de ennyi időbe telt, azóta nagyon szépen szaporodnak, folyamatosan vannak kicsik épp a hetekben sikerült kiválogatnom a legszebb 20-30 példányt, amiket tovább akarok szaporítani.

Super CRS csapat

Ezeket a gondolatokat mindenképp érdemes szem előtt tartani akkor is ha csak most akarunk belevágni a garnélázásba és akkor is, ha már vannak garnéláink!

4 07, 2013

Breeders and Keepers – Vol I

By | 2017-01-04T20:59:59+00:00 július 4th, 2013|Egyéb, minden más|4 hozzászólás

A garnélák fotózásánák egyik ikonikus alakja Chris Lukhaup. Valószínűleg mindenki találkozott már a gyönyörű, részletgazdag fotóival, ahol gyakran nagyon új, különleges garnélákat mutat be. Chris rendszeresen jár akvarisztikai rendezvényekre, előadásokat tartani, amikor épp nem a világ valamelyik eldugott helyén fényképezi a rákokat/garnélákat. Néhány évvel ezelőtt még Magyarországon is tartott egy előadást az AME által szervezett akvarista napon, nekem ekkor volt szerencsém először találkozni vele. A fényképezésen és az előadásokon túl számos könyv és kiadvány kapcsolódik a nevéhez.

A legújabb  kiadványa a Breeders and Keepers című újság/kiskönyv, amelynek a célja, hogy európai garnéla tenyésztőket mutasson be. Az a megtiszteltetés ért, hogy felkért engem is, hogy szerepeljek a 3 részesre tervezett kiadvány első kötetében. Minden egyes részben egy interjú olvasható a tenyésztőkkel, amiket Chris képei illusztrálnak az adott tenyésztő garnéláiról, mindez angol és német nyelven.

Az első számban a következő tenyésztők szerepelnek:

– Beate Enkirch – Németország

– Roland Lück – Németország

– Monika Pöhler – Németország

– Stev Kolditz – Németország

– Markus Kriegel – Ausztria

– Fabio Silva – Spanyolország

– Andy Deppeler – Svájc

– Gennaro Lamba – Olaszország

– Michal Botden – Hollandia

– Janne Johansson – Svédország

– István Szentgyörgyi – Magyarország

– Tobias Giesert – Németország

– Astrid Weber – Németország

Az újság puhakötésű, nagy alakú, 130 oldalas, az ára 9,95€ (3000 ft). Aki kíváncsi ezekre az érdekes interjúkra a tenyésztőkkel, illetve a csodás képekre, annak nem érdemes kihagyni! Nálam is tudtok érdeklődni a beszerzésről a szentgyo<kukac>gmail<pont>com e-mail címen.

1 05, 2013

Interjú Szeles Péterrel

By | 2017-01-04T21:00:00+00:00 május 1st, 2013|Egyéb, minden más|1 Comment

A tavaszi fotóverseny nyertese Szeles Péter lett, ennek apropójából pár kérdéssel fordultam hozzá.

<szentgyo> Szia Péter! Először is szeretnék gratulálni a gyönyörű képedhez, bevallom nekem is ez volt az egyik kedvencem. Pár szóban bemutatkoznál az olvasóknak?

<SZ.P.>Köszönöm a gratulációt, és üdvözlöm az olvasókat!

Sopronban lakom, 31 éves vagyok, faipari mérnöki és mérnök-tanári diplomával rendelkezem. A Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karán dolgozom, ahol a Faanyagtudományi Intézetnek vagyok munkatársa. Elsősorban fák tulajdonságainak vizsgálatával és oktatásával foglalkozunk, én személy szerint csak a vizsgálatokkal.

<szentgyo> Evezzünk egy kicsit el az akvarisztika világába, mióta foglalkozol akvarisztikával? Hogyan kezdődött nálad?

<SZ.P.>Hát egészen pontosan már nem is emlékszem mikor kezdődött, talán 8-10 éves lehettem. Annyi biztos, hogy először az unokatestvéremnél láttam egy csapat guppit egy kis akváriumban. Azonnal rabul ejtett ez a világ. Nem sok idő kellett és már a saját példányaim úszkáltak az ágyam fölötti 5 literes befőttesüvegben. Innen aztán nem volt megállás, az elmúlt kb. 20 évben sok és sokféle akváriumom volt, a kereskedelemben elérhető halfajok legtöbbje megfordult már nálam.

<szentgyo> A garnélázás mikor tetszett meg? Mi az, ami Téged megfogott ezekben a kis apróságokban? Mióta tartasz garnélákat?

<SZ.P.>Körülbelül 3 – 3 és fél évvel ezelőtt egy kollégám megkért, hogy etessem a házi kedvenceit, amíg Ő nyaral. Nála láttam először közelebbről garnélákat. Szinte nem is néztem a halakat, ezek a számomra rendkívül furcsa lények azonnal lenyűgöztek. Később azt is megtudtam, hogy nem csak érdekesek, hanem rendkívül hasznos munkát is végeznek az akváriumban.  Nem volt hát min gondolkodni, talán egy hónap sem telt el, és már a saját amanoim életét figyelhettem meg.

<szentgyo> Egy kicsit bemutatnád, hogy jelenleg hány és milyen akváriumod van? 

<SZ.P.>Az elmúlt évtizedben a lelkesedésem megvolt, de időm kevesebb maradt erre a hobbira, úgyhogy az akváriumok száma egyre redukálódott. Egy körülbelül 80 literes tankban találtam meg számításaimat, amiben a halak (guppik, neonok, algaevők) mellett immár amano és sepregető garnikat is tartok. A garnélák azonban nem hagytak nyugodni. Úgy fél évvel ezelőtt előkerestem egy régebbi – kb. 40 literes – akváriumot, és ismét csatasorba állítottam, azzal a céllal, hogy CRS-eket tartok benne. Végül változott a terv, az új aksiba sakurák költöztek, és nemrég a fotóverseny nyereményei, akik az akvárium ékei lettek.

<szentgyo> Jelenleg milyen garnélákat tartasz? Mik a tapasztalataid velük általánosságban?

<SZ.P.>Jelenleg, mint már említettem amanokat, sakurákat, és sepregetőgarnikat tartok. Láthatóan mindenki nagyon jól érzi magát, a sakurák száma már annyira gyarapodásnak indult, hogy a kevésbé élénk színű példányokat át is költöztettem a kis akváriumból a nagyobba. Csak jó tapasztalataim vannak, elhullást még nem tapasztaltam – bár ezek a fajok nem is tartoznak a nehezen tarthatóak közé – a növények tisztántartásával pedig hihetetlen hasznos munkát végeznek.

<szentgyo> Elárulod az olvasónak, hogy melyik garnélát és miért választottad nyereményképp?

<SZ.P.>A fotóverseny megnyerése után 5 db CRS Smiley head költözött be a sakurák közé. Mint mondtam, eleve CRS-eknek szántam ezt az akváriumot, bár nem gondoltam, hogy ilyen magas kategóriával kezdek bele ebbe a világba. Már régen tervezgettem, hogy megpróbálkozom egy nehezebben tartható fajjal is, és most itt volt a lehetőség, amit meg is ragadtam. Láthatóan jól érzik magukat, remélem ez így marad a jövőben is.

<szentgyo> Melyik a kedvenc garnélád általánosságban és a saját állományodban?

<SZ.P.>A saját állományomban ez nem is lehet kérdés. Természetesen az új jövevényeké a vezető pozíció. Általánosságban is nagyon tetszenek a crystal red – crystal black garnélák, de egy színpompás sulawesi garnélákból álló csapatot is el tudnék képzelni az akváriumomban.

<szentgyo> Mik a terveid az akvarisztikában, illetve a garnélákkal kapcsolatban a közeljövőben

<SZ.P.>Az elmúlt időszakban ismét kezdtem egyre inkább belemélyedni az akvarisztikába. A már említett kollégám hatására, és a sok fórumozás közben tetszett meg az aquascaping világa. A következő egy évben ebben a szellemben szeretném a nagyobb akváriumot átalakítani. Remélem a most megnyert garnik fiai – unokái már ott találnak otthonra.

<szentgyo> Hetente kb mennyi időt szoktál az akváriumokkal tölteni?

<SZ.P.>Két részre bontanám a kérdést. Az első, amikor ténylegesen teszek is valamit. Heti szinten ez szerintem egy óra alatt megvan. (vízcserék, növények nyírása stb.). A második, bár lehet hogy ezzel kellett volna kezdenem, amikor csak ülök és élvezem munkám gyümölcsét. Ezt inkább meg sem merem tippelni, hogy mennyi. Gondolom sokan vagyunk úgy hogy leülünk a kedvenceink elé, és megszűnik az idő.

<szentgyo> Kicsit részletesen leírnád a garnélás akváriumodat? Milyen gyakran cserélsz vizet, mit szoktál etetni? Használsz valamilyen speciális kiegészítőket?

<SZ.P.>A garnélás akvárium 40 literes. Esővízzel van feltöltve, amit egy műanyag hordóban gyűjtögetek. Heti szinten kb. 20% vizet cserélek le. Talajnak egyszerű mosott sódert tettem bele, a dekorációt fák, kövek és növények (Pogostemon helferi, Rotala rotundifolia, Cryptocoryne affinis, Ceratopteris thalictroides, Vesicularia dubyana , Riccia fluitans, Lemna minor) alkotják. Növénytápként Easy Life ProFito-t használok, és vízcsere után egyszerre öntöm be a heti mennyiséget.  Egyszerű belső szűrő gondoskodik a víz tisztításáról, a világítás pedig 2 db t8-as 15W-os daylight cső, amit időkapcsoló kapcsol, és napi 9 és fél órát üzemel. Jelenleg Sera és JBL garnélatápokat használok, amit kétnaponta kapnak, de mindig van bent tölgylevél (illetve alga J) is az akváriumban, szezontól függően pedig a kertből is kapnak ezt-azt (spenót, tök stb…). Különleges kiegészítőket eddig nem használtam, de nem zárkózom el semmi elől, most hogy itt vannak a crs-ek biztosan kifogok próbálni egyéb (pl. Shirakura) termékeket is.

<szentgyo> A fotózás is gondolom a hobbijaid közé tartozik, írnál pár szót arról, hogy milyen technikával és hogyan készítetted ezeket a fantasztikus képeket?

<SZ.P.>Igen, ez is egy hobbi. A képeket egy Pentax K10D típusú géppel készítettem, bár nem a gép a fontos szerintem. Sokkal fontosabb egy jó makró objektív, ha ilyen pici állatkákat akarunk fotózni. Sajnos én ilyennel nem rendelkezem, de mindenképpen olyan képpel akartam nevezni, ahol a garni kitölti a teret (lényegében portré). A rendelkezésemre álló eszközökkel úgy tudtam makrózni, hogy a 70-300-as objektív elé feltettem egy 50 mm-es objektívet fordítva (mivel fordítógyűrűm nincs kézzel szorítottam oda…). Nagyon sok nehézség volt vele, csak hogy egyet említsek, a legtávolabbi pont ahová élességet lehetett állítani az objektívtől kb. 3 cm-re volt. Tehát csak az akvárium üvegénél lévő garnik fotózása jöhetett szóba. A másik nagyon fontos a világítás. Az ellenfény jól kiemeli az apró részleteket, én azonban még egy trükköt vetettem be. Szerintem azért is lett ilyen hatásos a győztes kép, mert úgy látjuk rajta a garnélát, ahogy ritkábban szoktuk. Alulról megvilágítva.

<szentgyo> Nagyon szépen köszönöm az interjút, további sok sikert kívánok, remélem a fórumon láthatjuk, hogy hogyan alakulnak a terveid!

<SZ.P.> Köszönöm az interjút, és természetesen a garnélákat. Én is bízom benne, hogy hamarosan lesz miről beszámolnom!

26 04, 2013

Ültessünk spenótot!

By | 2017-01-04T21:00:00+00:00 április 26th, 2013|Egyéb, minden más|1 Comment

Tagadhatatlanul beköszönött a tavasz! Mi is lenne ennél jobb alkalom arra, hogy saját magunk termesszünk kedvenc garnéláinknak egy kis csemegét. Mint ahogy sokszor írtam, az egyik kedvenc zöldeleség, amit adni szoktam a garnéláknak az a spenót. Gyakorlatilag majdnem minden héten kapnak, de mindig kérdéses, mikor veszi az ember, hogy ugyan mennyi vegyszert, stb-t kapott a növény mielőtt az üzeltbe került. Azonban ha saját magunk “termesztjük” otthon, akkor természetesen nem kell ilyesmitől tartani.

Magok

Nem kell hozzá nagy kert, elég egy kis erkélyláda, amiben annyi spenótot tudunk csinálni, amennyi bőven elég lesz a garnéláknak, sőt még le is fagyaszthatunk belőle télire. Egy zacskó mag 1-200 forintba kerül, tehát nagy befektetést sem igényel, csak egy kis gondozást.

Ültetés után

Kezdenek kelni

Én az erkélyládát virágfölddel megtöltöm, rászórom a magokat, majd egy kevés földet teszek még rá, ezután meglocsolom, majd kb 1 hét alatt elkezdenek kikelni a kis növények. Ebben az időben rendszeresen kell locsolni a frissen kikelt növényeket, de elég gyorsan fejlődnek és pár hét alatt lesz rajta annyi levél, hogy már nyugodtan tudjuk adni a garnéláknak.

Lassan lehet szüretelni

Általában a nyári nagy meleget már nem szereti, így elkezd magokat hozni és a levelei egyre kisebbek lesznek, ilyenkor érdemes az egészet leszüretelni, majd kora ősszel nyugodtan lehet még egy adagot elvetni.

Higgyétek meg fogják hálálni a garnélák a friss leveleket!

Ennek senki nem tud ellenállni

7 02, 2013

5. Garnelenchampionat, 2013, Hannover

By | 2017-01-04T21:00:01+00:00 február 7th, 2013|Egyéb, minden más|2 hozzászólás

Mint ahogy arról az előző bejegyzésben írtam kilátogattunk január utolsó hétvégéjén az idei hannoveri Heimtiermesse-re. Az utazásunk apropojót az adta, hogy ott került 5. alkalommal megrendezésre az Internationales Garnelenchampionat, amely jelenleg az Európában lévő, szerencsére egyre több és több garnéla verseny közül a legnagyobb, legismertebb. Évek óta tervezem, hogy kilátogatok Hannoverbe erre a versenyre, azonban csak most adódott erre lehetőségem.

Versenyakváriumok

 A rendezvényre csak látogatóként mentem ki, a garnélákat még hétközben el kellett volna juttatni Hannoverbe, azonban mi csak hétvégére mentünk ki, így kicsit problémás lett volna megoldani a szállítást, majd talán egy későbbi alkalommal erre is sor kerül.

Spotted head

 Mi szombaton voltunk kint az eseményen, a garnélák pontozása, bírálata már a pénteki nap megtörtént, így a helyezéseket épp akkor ragasztgatták ki az akváriumra, amikor odaértünk. Az ünnepélyes díjátadó vasárnap volt. A garnélákat 10 különböző kategóriában lehetett nevezni:

  • N. cf heteropoda – red és orange (Red cherry, Sakura, Fire red, …)
  • N. cf heteropoda – minden más szín (yellow fire, chocolate, rili, …)
  • Tiger – Blue tiger
  • Tiger – Black tiger
  • Tiger – Red tiger
  • Crystal red, crystal black – Grade A-S
  • Crystal red, crystal black – Grade SS és felette
  • Egyszínű bee garnélák – Gold bee, blue bolt, red bolt, …
  • Taiwan bee red, black – panda, king kong, red wine, red ruby, …
  • Keresztezések, új változatok

Minden nevezőnek 3-5 garnélát kellett neveznie, amelyből a 3 legszebb került pontozásra. A garnélákat az előre elkészített kb 150db 10 literes akváriumok egyikébe tették, ahol sötét aljzaton, egy kis mohával voltak. A nevezők dönthettek arról, hogy a garnéláikat aukcióra bocsátják a verseny végeztél, vagy pedig hazaviszik.

Fancy tiger, Tibee

Fancy tiger, Tibee

Az egyes csoportokat 2-2 zsűri pontozta a következő szempontok alapján: Szín és intenzitása (2,5 pont), Speciális jegyek (2 pont), Méret és forma (2,5 pont), Egymáshoz viszonyított méret (1,5 pont), Egészség, vitalitás (1,5 pont).

Nem tudom pontosan hány nevezés érkezett, de majdnem minden akváriumban volt garnéla, nem lehetett egyszerű dolga a zsűrinek.

Zöld heteropoda

Carbon rili

Chocolate heteropoda

Yellow rili

Sakura

A hivatalos eredménylista itt érhető el:

Összességében elmondható, hogy mindenképp nagyon érdekes rendezvény volt, bár hogy őszinte legyek egy kicsit nagyobbnak gondoltam. Ami a garnélákat illeti volt pár rendkívül különleges garnéla, amelyeket igazi élmény volt élőben is megcsodálni az olyan érdekességeket, mint a yellow rili, a zöld heteropoda, a chocolate sakura, a carbon rili, a Fancy tiger vagy a blue shadow mosura és a pinto… Sajnos volt néhány tenyésztők a németek közül is, akiket hiányoltam, de természetesen nem lehet mindenki jelen mindenhol. Utólag lehet találkozni számos különféle véleménnyel, az azonban biztos, hogy jelenleg ez a legnagyobb garnélás verseny Európában és rendkívül boldog vagyok, hogy ezúttal sikerült eljutnom ide.

Hinomaru

Mosura

Gyönyörű smiley

Hivatalos fotók a nyertes garnélákról: Hannover 2013

Rövidfilm az eseményről, németül tudók előnyben: Aquanet.tv

 

Blue shadow mosura – imádom

Pinto

Pinto – grand champion

27 12, 2012

2012 – Saját visszatekintésem

By | 2017-01-04T21:00:02+00:00 december 27th, 2012|Egyéb, minden más|5 hozzászólás

A tavalyi évhez hasonlóan ismét szeretném egy pár sorban összegezni, hogy mi is történt idén körülöttem, mármint ami a garnélákat illeti…

Az év első felében nagy újdonság nem történt, az akváriumok, garnélák körül nem volt változás, szépen éldegéltek és sokasodtak a helyükön.

Azonban az év második felében kicsit felgyorsultak a dolgok az akváriumok körül is, ugyanis ekkorra már biztossá vált, hogy be fogok állítani egy második állványt is, ami kb ugyanakkora lesz mint az előző, úgyhogy szép lassan elkezdődtek ehhez az előkészületek, majd augusztus során sikerült is összeállítani az állványt és elindítani az akváriumokat. Jelenleg 31 akváriumban bő ezer liter víz áll rendelkezésre a garnélák számára.

Ebben az évben úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el a bécsi Exotica vásárra, hanem helyette októberben elutazunk az olaszországi Cesena városába, ahol az első “European Shrimp Contest” került megrendezésre, nagyszerű kirándulás és rendkívül érdekes élmény volt, azt kétségtelen.

Az eltelt idő alatt az új állvány is szépen benépesült, láthatóan tetszik a garnéláknak az új hely, 1-1 akváriumban szépen el is kezdtek szaporodni. Az idei évben egyértelműen a legnagyobb változás az új állvány beállítása volt, aminek köszönhetően sikerült néhány új garnélának is helyet szorítani, így ismét van többek közt kardinális garnélám. Amit még mindenképp szeretnék megemlíteni, hogy a korábbi évek nem túl sikeres Taiwan bee projektek után végre most sikerült őket is bőséges szaporodásra bírni, remélem a továbbiakban is hasonlóan fognak viselkedni!

Mindenkinek nagyon boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok!