Na jó, nem kell rögtön arra a nagy fogú, csíkos bundájú nagymacskára gondolni 🙂 Ismét egy kis pár centis gerinctelen apróságról van szó, nem meglepő módon. A tigris garnéla a Caridina cf. cantonensis egy változata, tehát ugyanaz a faj, mint a crystal red.

Íme a tigris!

Fantázianevét a mintázatáról kapta: nagyjából átlászó, világos testét 5-6 barna vagy fekete vékony csík keresztezi. Általában az első két csík előre “hajlik”, míg a többi hátra. A feje és a farokrésze gyakran sárgás színű, de a fekete szín is megjelenhet rajtuk. Érdekes, hogy minden egyes kis jószágnak másmilyen a mintázata, nincs két egyforma közöttük. A nemek megkülönböztetése nem jelent különösebb nehézséget, bár a szín mindkét nemnél megegyezik, a nőstények jóval nagyobbak, testesebbek.

Petés nőstény

Eredetileg az első egyedeket Kínából fogták be, mint ahogy a Caridina fajok nagyrészét. Igazán nagy népszerűségnek Németországban örvend, számos német tenyésztő gyakorlatilag csak ezzel a fajjal foglalkozik. Mostanában egyre népszerűbbek a különféle színváltozatai, úgy mint a piros, kék és a fekete, mellettük pedig lehet találkozni “szuper tigris” garnélával is, de róluk majd később ejtek szót.

A tigrisek búvóhelye

Tartásuk nem jelent különösebb nehézséget, bár jobban szeretik a kissé lágyabb és természetesen a nagyon tiszta vizet. Szaporításuk nem különösebben nehéz, 4 hónapos koruk körül már képesek szaporodni. Remek választás lehet azoknak, akik a red cherry után/mellett egy kis újdonságra kíváncsiak. Érdekes, hogy a kis garnéláknál még nem látszódnak a csíkok, csak kb 1 cm-s méretnél kezdenek megjelenni.

Kezdenek megjelenni a csíkok

Arra kell figyelni, hogy nem érdemes crystal red garnélával együtt tartani, mert akkor könnyen összeívhatnak. Az utódok termékenyek lesznek, de nem lesznek különösebben szépek, bár kinek mi tetszik… Ha valakinek nagyon kísérletezni van kedve… én nem kereszteztem ezt a 2 változatot, nem is tervezem.