Előző hétvégén a párommal Hannoverben jártunk, hogy megnézzük a 2013-as Heimtiermesse-t és a hozzá kapcsolódó egyéb rendezvényeket. Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy természetesen a fő cél a már szokásosnak nevezhető “Garnelenchampionat ” megtekintés volt. Az elmúlt évek során számos ilyen jellegű rendezvényen vettem részt, azonban Németországban még nem jártam ilyen célból, így nagy várakozással álltam az utazás előtt.

Würst bazar 🙂

A rendezvény pénteken kezdődött és vasárnapig tartott. Mi pénteken hajnalban indultunk, mivel akárhogy is vesszük, de több mint 1000 km-re van tőlünk Hannover városa, ami így közel 10 órás utazást jelentett. Péntek délután érkeztünk meg, a hotel elfoglalása után sétáltunk egyet a városban, de már nem mentünk ki a kiállításra.

Kutyahámok

Szombaton a reggeli után első dolgunk volt kocsi pattanni és elmenni a rendezvényre. Azon a hétvégén a Heimtiermesse-n kívül számos egyéb kiállítás volt, így a rendezvényeknek otthont adó területet hatalmas tömeg vette célba, de azért sikerült parkolót is találni és viszonylag könnyedén odatalálunk a számunkra érdekes csarnokba.

Büfé a ragadozóknak

Az akvarisztika mellett minimális szinten volt jelen a terrarisztika, azonban a kutya és macska kiállítók uralták a csarnok nagy részét. Rajtuk kívül volt még néhány rágcsálókat, illetve madarakat tartóknak szolgáló érdekesség, de igazából mi az akvarisztikára koncentráltunk… Maga a rendezvény különben nagyságrendileg kb akkora volt, mint a Bécsben szokásos Exotica Haustiermesse, talán a legnagyobb különbség, hogy jóval kevesebb volt a terrarista rész, és több az akvarista.

Betta

Korallok

Ez valami csodálatos…

Ami az akvarisztikát illeti elég sok ágazata képviseltette magát szerencsére, így szerintem gyakorlatilag bárki találhatott magának érdekességet. Néhány standon volt kiállítva tengeri akváriumok, nagyon szép tengeri korallokkal, illetve árultak direkt medúzák számára készült akváriumot is, opcionálisan medúzákkal is…

Garnélaárus

Az édesvízi akvarisztikát tekintve elég változatos volt a felhozatal, voltak a diszkoszoktól kezdve az amerikai sügéreken és bettákon át növényes akváriumokig szinte minden. Természetesen garnélák is voltak elég szép számmal, de őket egy kicsit később részletezem 🙂 Szinte az összes nagy akvarisztikai márka kint volt a rendezvényen (Sera, Eheim, Dennerle, JBL, …), és mellettük számos kisebb árus/kiállító mutatta meg a portékáját.

ADA Németország

Dennerle, akvárium bútorokkal

Akvarisztikai szempontból két nagyobb volumenű program volt a szokásos előadásokon túl: az egyik egy növényes akváriumok számára rendezett verseny, a “The art of the panted Aquarium”, amely keretében az indulóknak a helyszínen kell összeállítaniuk az akváriumot, amelyet a zsűri értékel. Nagyon sok, köztük számos igen kreatív alkotás készült! A másik nagy program a “5. Garnelenchampionat” volt, ahol sok-sok szép garnélát versenyeztettek egymással 🙂

Növényes akvárium

Szintén

Nano kategória versenyzői

Szombaton egész nap kint voltunk a rendezvényen, mindent alaposan megnéztünk, és természetesen rengeteget beszélgettünk a rég vagy esetleg még személyesen soha nem látott garnélás ismerősökkel, barátokkal. Este volt egy közös vacsora, majd vasárnap reggel indultunk is haza, mert hát hétfőtől forgott tovább a mókuskerék…

Kanyon

Legelésző tehenek

Nem semmi lehetett átfúrni az akváriumokat!

Oliver Knott újraértelmezte az akvárium fogalmát

Hogy őszinte legyek egy kicsit azért nagyobb szabásúnak vártam ezt a hannoveri rendezvényt, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentünk. Sikerült sok garnélabaráttal találkozni, beszélgetni és persze számos kis jövevénnyel együtt utaztunk hazafelé s mindenképp egy újabb élménnyel gazdagodtunk, már most várom a következő hasonló eseményt ahol ismét találkozhatok a különböző országok garnélásaival.

Néhány garnélás baráttal