Az utóbbi időben nagyon sok olyan kérdés érkezett hozzám, hogy ajánljak egy olyan garnélát, amit jól lehet társítani a red cherry-vel. Ezt a kérdéskört több szempontből is körül lehet járni, megpróbálom kicsit részletesebben kifejteni, hátha segítségére lehet valakinek a választásban.

Mint tudjuk a red cherry garnéla egy Neocaridina davidi (korábban Neocaridina heteropoda néven volt ismert) színváltozat. Ezt a garnélát szoktam általában mindenkinek javasolni, ha bele akar vágni a garnélák világába, ugyanis könnyen tartható, könnyen szaporodik, hamar sikerélménye lehet az akvaristának és rajtuk keresztül megtapasztalhatja, hogy hogyan is “működnek” a garnélák.

Red cherry

Ha különböző garnélákat szeretnétek együtt tartani/társítani (amit nem javaslok) akkor két alapvető szempontot kell szem előtt tartani. Egyrészt a mindegyik változatnak azonosak legyenek a vízigényei, semmiképp se próbáljuk akkor egy akváriumba tartani őket, ha az egyiknek pl lágy víz szükséges, míg a másiknak kemény víz, mivel nincs “aranyközépút” az egyik faj mindenképp rosszul fogja érezni magát, ha nem mind a kettő! A másik nagyon fontos szempont, hogy figyeljünk arra, hogy a különböző változatok ha egy fajhoz tartoznak, akkor összeívhatnak és nem biztos, hogy az az eredmény jön ki, amit szeretnénk. Természetesen ha direkt ez a cél, akkor semmi gond nincs (lásd tibee garnélák).

Red cherry

A red cherry garnéla kemény és inkább lúgos vizet igényel, tehát emiatt nagyon sok másik garnéla kiesik a körből: Sulawesi garnélák, crystal red változatok, tigris változatok, bumble, paracaridina fajok, stb. A vízigény szempontjából a többi Neocaridina és a Caridina babaulti változatok maradnak szinte csak a listán. A Neocaridina fajokkal azért nem túl szerencsés összerakni őket, mert nagy valószínűséggel össze fognak ívni egymással, és egy sárga (yellow fire), illetve egy piros (red cherry) garnéla utódai sajnos nem szép sárga-piros foltos kicsik lesznek, hanem barnás-szürkés, “eredeti” davidi színű garnélák. Természetesen ha a cél ezeknek a keresztezett garnéláknak a továbbszaporítása, akkor a későbbi generációk során, elképzelhető, hogy sok érdekesség is kijöhet!

Red cherry és indian zebra – nem érdemes társítani

A red cherry garnéla egyik nagyon fontos tulajdonsága, hogy gyorsan szaporodik, gyakorlatilag bármelyik másik garnélánál gyorsabban, így emiatt nem érdemes őket babaulti fajokkal együtt tartani. Rövid időn belül szinte csak red cherry garnélák lesznek az akváriumban és úgymond “agyonnyomják” a másik garnéla populációját.

Yellow fire

Ezek miatt a dolgok miatt nem javaslom azt, hogy a red cherry garnélákat társítsuk bármilyen más törpegarnélával. Esetleg, ha mindenképp szeretnénk több fajt az akváriumban, akkor Amanot, vagy valamilyen legyező illetve sepregető garnélát betehetünk, ők teljesen különböznek tőlük.