Szeretnék egy rövid ismertetőt írni ezekről a sokak által tartott és kedvelt kis garnélákról.
Neocaridina denticulata var. sinensis néven futott elég hosszú időn keresztül, majd talán 2004 ben vagy 2005 ben sok más garnélafajjal együtt őt is átnevezték, és a Neocaridina heteropoda nevet kapta, tehát ez a 2 elnevezés ugyanazt a fajt takarja!

Magányosan

Miért is red cherry a red cherry… Természetesen a piros színe miatt! Eredetükről pontos információm sajnos nincs, annyi bizonyos, hogy Dél/Dél-Kelet Ázsiából származnak, 2 “elmélet” lehetséges: egyesek szerint az első red cherry garnélákat vadon fogták be, mások szerint pedig a vad színezetű heteropoda-ból hosszas szelekció során lett kitenyésztve. (Nekem a 2. kicsit hihetőbb, mert legyünk őszinték a vadonban nem biztos, hogy kifizetődő az élénk, hivalkodó piros szín egy ilyen pici állat számára, ami nyilvánvalóan a tápláléklánc alján helyezkedik el).

Azt hiszem ez az a faj, amit mindenkinek bátran ajánlhatok, aki szeretne egy kicsit jobban megismerkedni a garnélákkal. Nekem is ők voltak az első garnéláim, valószínűleg miattuk is kedveltem meg ennyire ezeket a kis jószágokat. Nem túl kényesek, csapvízben, szobahőmérsékleten mindenféle probléma nélkül tartható, szaporítható és nem utolsó sorban a beszerzésük sem ütközik komolyabb nehézségekbe.

Egy csapat cseresznye

Természetesen a legjobb, ha külön akváriumban tartjuk őket, de ha a társas akváriumban van elegendő búvóhely, akkor nagy valószínűséggel ott sem lesznek a halaink kedvenc csemegéi, viszont szaporultra ne nagyon számítsunk. Igazából se a vízkeménységre, se a víz kémhatására nem túl érzékenyek, de a legjobb nekik a középkemény, kissé lúgos víz. Ellenben a nitrit/nitrát szintet tartsuk alacsonyan, mert a magas értékek végzetesek a számukra. A hőmérséklet ingadozását is elég jól viselik, amíg az akváriumunk 18 és 27 C fok között van, nem lesz nagy probléma, de hallottam olyat, hogy ennél szélőségesebb értékek között is életben maradnak, de remélem nem az a cél, hogy “életben maradjanak”, inkább az, hogy jól érezzék magukat!

Egyes példányoknak egy eltérő színű sáv húzódik végig a testükön

Etetésük sem igazán jelent különösebb problémát, gyakorlatilag mindent megesznek. Én leginkább mesterséges eleséget adok nekik, plusz zöldségeket, de van aki tubifexet, sórákot is szokott. Amire figyelni kell, hogy nem szabad túletetni őket, mert az, az akvárium vizének romlásához vezet.

A kifejlett nőstények mérete kb 2-2,5 cm lesz, a hímek ennél kisebbek. A nemek megkülönböztetése elég egyszerű: a hímek nem annyira színesek, és jóval “vékonyabbak”.

Petés nőstény

Neki is, mint gyakorlatilag az összes törpegarnélának az élete nem túl hosszú, kb 1,5 éves korig élnek. Viszont 3-4 hónapos korukban már ivarérettek lesznek és képesek szaporodni. Egy nőstény élete során 5-6 alkalommal lesz petés, míg fiatal, addig kevesebb petét hordoz, de mikor eléri kifejlett méretét, akkor akár 30 kis petét is legyezgethet  3-4 héten keresztül a “hasa alatt”, majd teljesen átlátszó, kb 1,5-2mm es kis garnélákat ereget el, akik kinézetre teljesen megegyeznek a felnőttekkel, csak persze jóval kisebbek.

Lányka

A red cherry garnélák tartása és tenyésztése során a legnagyobb kihívás a szép piros szín elérése és fenntartása. Rengeteg tényező befolyásolja: 3 szempont van, ami döntően meghatározza. Az egyik a gének, a másik a táplálás, a harmadik a megfelelő vízparaméterek. A géneket nagyon nem lehet megváltoztatni, azok adottak. A víz minőségénél figyelni kell hogy ’tiszta’ legyen, és kerüljük a szélsőséges értékeket, emellett pedig fontos hogy rendszeresen cseréljük a vizet, ezzel kordában tudjuk tartani a nitrát szintet. A táplálásuk legyen változatos! Adjunk nekik zöldséget, spirulinát, de néha kaphatnak fehérjedús ételt is, pl fagyasztott artemiát. Ezek mellett a dolgok mellett fontos a világítás, a megfelelő növényzet, a talaj és az is hogy vannak-e az akváriumban olyan halak, amik stresszelik őket… Ez mind-mind befolyásolja a garnéláink színét. Természetesen ha igazán szép garnélákat szeretnénk, akkor fontos hogy szelektáljuk a szaporulatot, mert mindig elő fog jönni az utódok között színtelenebb egyed. Itt is megemlíteném, hogy létezik un. ‘Super red cherry’ vagy más néven ‘Sakura’ garnéla, ami olyan mint a red cherry, de még sötétebb ráadásul a hímek is valóban szép pirosak.

Nagyon sok örömöt okozhatnak ezek a kis garnélák, ha valaki szeretne megismerkedni az édesvizi garnélákkal, akkor mindenképp először ezt a fajt ajánlom. Amellett hogy könnyen tartható, dekoratív faj, hasznos szolgálatot végeznek az algák ellen vívott harcban.

Garnélákkal “benőtt” kő