A Neocaridina davidi (korábban Neocaridina heteropoda) garnélafaj talán leggyakoribb, legismertebb garnéla, ami nagyon is a helyén van, mivel viszonylag könnyű tartani és ha elkezd szaporodni gyorsan sok örömöt tud okozni az akvaristáknak, ezek a garnélák tökéletes választása lehet minden kezdő garnélatartónak, aki szeretne egy kicsit megismerkedni ezekkel az apró kis élőlényekkel.

Anno, mikor elkezdtem garnélákkal foglalkozni, az egyetlen davidi ami elérhető volt az, a red cherry garnéla volt, azonban az idő előhaladtával egyre újabb és újabb változatok láttak napvilágot. Manapság hatalmas választék létezik a davidi garnélákból, viszont elég nagy kavarodás is van körülöttük. Ennek talán az egyik legfőbb oka, hogy sok kereskedő egyszerű ügyeskedéssel, hangzatos nevek használatával próbálja ugyanazt a garnélát eladni, mint mások. Megpróbálom összefoglalni, hogy jelenleg milyen változatok léteznek és hogy én hogyan hivatkozok rájuk. Ez nem feltétlenül az “egyetlen megoldás”, azonban ez azért nem csak az én nézeteimet tükrözi, hanem a garnélások körében ez a legelfogadottabb “nevezéktan”.

A legalapvetőbb változat a “Vadas színű”. Ezek a garnélák szürkés-barnás árnyalatúak, néha kicsit zöldesnek tűnnek, ők jelentik az alapját az összes többi színnek.

A red cherry garnélák voltak az első piros változatok, amelyekből később kitenyésztették a Sakura (gyakran hívják Fire red -nek is), majd a painted fire red garnélákat. A legújabb piros változat a Bloody Mary, amely a tavalyi év során kezdett felbukkanni.

Red cherry

Sakura

Painted Fire Red, fotó: Silane

Bloody Mary, fotó: C-Sky

A piros red cherry után megjelentek a sárga garnélák, a yellow fire, majd a yellow fire neon garnik, akiknek a hátukon, ideális esetben a garnéla teljes hosszán végigfut egy csík. Ebben a “színkategóriába” sorolnám az orange sakura-kat, akik értelemszerűen narancssárga színűek.

Yellow fire

Yellow fire Neon, fotó: Chris Lukhaup

6406678147_e392f80a0d_z

Orange sakura, fotó: ???

A piros és a sárga garnélákból van a legtöbb, viszont egyre több kék színű változat is van, talán itt van a legtöbb keveredés az elnevezésekben. A legelső változat a full blue rili garnéla, neki van a leghalványabb színe, sokan gyakran tévesen blue jelly garnélának hívják, azonban ez az elnevezés egy taiwan bee garnélát jelent, tehát a blue jelly nem N. davidi! Ennek a sötétebb változata a blue velvet, bár ez nem túl gyakori, igazából eléggé hasonlít az előzőhöz, talán egy árnyalattal kékebb, de gyakran ez a két megnevezés ugyanazt jelenti. A blue dream garnéla a blue carbon rili egy speciális változata, neki más színe van az előző kettő változattól: erőteljesebb kék, és nem teljesen egységes színű. A legsötétebb a blue sakura, bár ez nagyon ritka változat.

full_brFull blue rili, fotó: C-Sky

blue_velvetBlue velvet = full blue rili?, fotó: Nick Xyong

blue_dreamBlue dream, fotó:???

blue_sakuraBlue sakura, Michal Nadal

Természetesen vannak további változatok is, mint a fekete black sakura, a zöld green jade vagy a barna chocolate.

_DSC0010

Green jade, fotó: C-Sky

black_sakuraBlack sakura, fotó: Garnelenchampionat

crsChocolate sakura, fotó: ???

Jelenleg ezek az egyszínű davidi változatok vannak jelen, persze egyes változatok rendkívül ritkák és nem is igazán stabilak.

Korábban bemutattam, hogy jelenleg milyen egyszínű Neocaridina változatok vannak “forgalomban”, most pedig egy kis áttekintést szeretnék adni a rili változatokról. Az első rili garnélák kb 3-4 éve jelentek meg. A tartásuk, szaporodásuk semmiben nem különbözik a többi davidi garnélától, esetleg annyi, hogy náluk jobban kell figyelni a szelektálásra. A rili garnélák nem teljesen egyszínűek, a testüket átlátszó részek tarkítják. Mintájuk nagyon változatos, bár a legnépszerűbb, amikor a garnéla középső része az áttetsző csak. Az első rili garnélák pirosak voltak, ők a red rilik.

Red rili

A következő változat, ami megjelent az a blue rili: ők is piros színűek, azonban az átlátszó rész nem átlátszó, hanem kissé kékes, bár az esetek többségében viszonylag halvány ez a kék szín.

blue_rili

Blue rili, fotó: Michal Nadal

Természetesen a későbbiekben egyéb színváltozatok is megjelentek, ami számomra a legérdekesebb az a carbon rili garnéla. Náluk a garnéla alapszíne fekete amit értelemszerűen átlátszó részek szakítják meg. Náluk is létezik olyan változat, akinél az átlátszó rész szintén kékes, ők a blue carbon rili garnélák. Hogy őszinte legyek, nekem a blue carbon rilik a kedvenceim.

carbon_rili

Carbon rili, fotó: Chris Lukhaup

blue_carbonBlue carbon rili, fotó: ???

A rili garnéláknál is léteznek a fentieken kívüli színváltozatok, bár a fent leírtak népszerűbbek, ismertebbek. Rajtuk kívül még az Orange rili garnéla szokott néha feltűnni, akik értelemszerűen narancssárga színűek, továbbá a yellow rili garnélák, akiknek pedig citromsárga az alapszínük.

orange_rili

Orange rili, fotó: Chris Lukhaup

yellow_riliYellow rili, fotó: ???

A felsorolt számos változaton túl is van azért 1-2 egyéb változat is, ám azok jelenleg tényleg nagyon ritkák.

Mindenkinek nagy örömöt jelent, mikor felbukkan az akváriumban néhány apró, leginkább áttetsző kis garnéla, de hogyan is szaporodnak valójában?

Ezek a Caridina/Neocaridina fajok többsége 3-4 hónapos korban már ivaréretté válik, tehát innentől kezdve elvileg folyamatosan képesek szaporodni. Amit először észreveszünk, az hogy a nőstény “feje mögött” megjelenik egy rombusz alakú folt. Ha ezt sikerül kicsit alaposabban szemügyre vennünk (akár nagyító segítségével), megfigyelhetjük, hogy ez a folt valójában sok-sok apró petéből áll, amelyek még természetesen nincsenek megtermékenyítve.

Jól látható a fej mögötti, még nem megtermékenyített peték

A következő vedlés során a hímek megtermékenyítik ezeket a petéket és lekerülnek a nőstény “hasa alá”.

Peték, melyeket gondosan őriz a nőstény

Érdekes, hogy ez akkor is megtörténik, ha nincsen hím az akváriumban és nem termékenyülnek meg a peték, csak ebben az esetben 2-3 nap múlva a nőstény eldobja a petéit. Ha minden rendben történik, akkor 4-5 hétig folyamatosan forgatja, mozgatja a petéket, hogy friss oxigénhez jussanak. Megjegyzem, hogy nem kell megijedni, gyakran előfordul, hogy ha az adott nőstény első alkalommal lesz petés, akkor eldobja petéit, a következő alkalommal már valószínűleg nem fog ez előfordulni. Ha nincs semmi ilyesmi probléma, akkor a 4. hét körül már lehet látni a kis garnélák szemeit is, sőt gyakorlatilag az egész kis állatot is meg lehet figyelni benne! Mikor megértek az elúszáshoz, a nőstény elkezdi lerázni őket magáról, és kezdhetik is önálló életüket az apróságok.

Amano garnéla petéi, közvetlenül az elengedés előtt

Egy érdekes kisfilm, amin nagyon jól lehet látni, ahogy kiszabadul a kis garnéla, ITT

A szaporodás vagy inkább az “újszülöttek” fejlettségi szintje alapján 2 csoportra lehet osztani a garnélákat. Vannak az úgynezevezett “specializált” és “nem specializált” fajok.

“Újszülött” red cherry, fotó: Kiss Balázs

A specializált fajoknál mikor a nőstény elengedi a petéit, akkor a kicsik gyakorlatilag pontosan ugyanolyanok lesznek, mint  a szüleik, csak kevésbé színesek és persze jóval kisebbek. Ide tartozik pl a red cherry, a crystal red, a babaulti, tigris garnéla és még sok-sok más faj.

2-3 hetes crystal red garnélák

A nem specializált fajoknál ez egy kicsit másképp működik. A nőstény sokkal több petét hordoz (Amano esetén akár 6-800) viszont mikor kikerülnek az ivadékok, még nem “kész garnélák”, hanem csak “lárvák”. Olyanok kb mint egy felkiáltójel: kis pici pálcikák, egy fejrésszel. Fontos tudni, hogy ezek a lárvák édesvízben csak maximum 2-3 napig életképesek (Amano garnéla esetén erről kaptam ellentmondó információkat, de maradjunk az általánosan elfogadott tényeknél), tehát a fejlődésükhöz sós vízre van szükség. A lárvák ebben a sós vízben alakulnak át 4-5 hét alatt ezután már nem kell nekik a sós környezet.

A természetben ezek a garnélák felúsznak a folyótorkolatig  és ott engedik el az apróságokat, ahonnan a lárvák belesodródnak a tengerbe, (vélhetően a tengerekben bőségesebb tápanyag áll rendelkezésre), majd a lárvák mikor megerősödtek és átalakultak garnélává, akkor visszaúsznak a  folyón és ismét édesvízben élik tovább az életüket.

Ilyenek az egyes macrobrachium fajok, az amano, a ninja, a mandarin, a legyező/sepregető garnélák, és a tengeri fajok.

Érdekes, hogy vannak olyan garnélák, amik szintén lárva formájúak mikor a nőstény elengedi őket, de nem szükséges nekik a sótartalom, édesvízben alakulnak át, ilyen pl a Malaya garnéla.

Ez az osztályozási rendszer eléggé szubjektív, nagyjából minden tenyésztőnél másmilyen. Távol Keleten, pontosabban inkább Japánban sokkal “szigorúbbak”, míg nyugatabbra, pl USA ban inkább “engedékenyebbek”. Amit én használok az talán a kettő közti álláspontot képviseli. Az osztályozási rendszer alapja, hogy mennyi fehér szín van a piros (fekete) garnélákban és ez a fehér szín mennyire intenzív. Természetesen a crystal black garnélánál is pontosan ugyanígy működik az osztályozás.

Tehát essünk is neki…

A legelső kategória az úgynevezett grade C, azaz a C osztályú garnélák. Ezek azok a garnélák, amik gyakorlatilag a természetben is előfordulnak (mármint a feketék). Fehér szín alig van jelen, tényleg csak “nyomokban” látni 1-1 halvány fehér csíkot a testen, leginkább átlátszó részek vannak a fehér helyett. A félreértések elkerülése végett ők is nagyon szépek és biztos sokaknak ez a változat a kedvence.

Grade C mama és a kicsik

grade C: látható, hogy nem annyira fehér, hanem inkább áttetsző részek vannak

A következő lépcsőfok a grade B. Ezeknél a garnéláknál már azért jóval több a fehéres rész, de itt sem tiszta még teljesen, nincsenek egyértelműen elhatárolva egymástól a fehér és a piros területek. Általában a fehér szín is elég halvány, majdnem átlátszó.

Grade B: több a fehér, de összemosódnak a színek

Az A osztályú garnéláknál már egyértelműen elkülönülnek egymástól a színek, a fehér területekben nincsenek piros sávok. Én azokat szoktam grade A nak nevezni, amelyeknél 3 fehér csík figyelhető meg. Ezeknél a garnélánál már a fehér színnek kellően erősnek kell lennie.

Grade A: szépen elválik egymástól a fehér és a színes sáv

Grade A: jól látható a 3 fehér sáv, a fejnél, a test közepén és a test végén

Talán az összes crystal red változat közül a “leglátványosabb” az S osztály. Az ilyen állatoknál teljesen elkülönülnek a csíkok egymástól, 4 szép, tiszta fehér sáv keresztezi a testüket.

Grade S: A fehér rész sem áttetsző, hanem valóban fehér

Grade S: jól látszik a 4 fehér sáv, a fejnél, a test első és hátsó részénél, és a faroktőnél

Ezzel természetesen nincs vége a sornak, az S+ garnélák egészen hasonlóak az S osztályúakhoz, annyi különbséggel, hogy náluk ilyen-olyan speciális jegyek is megjelennek.

S+, Narrow line: Mint ahogy a nevéből is látszik ennek az a különlegessége, hogy a középső piros rész jóval vékonyabb, mint az előzőnél.

Narrow line: vékony középső színes rész

S+, V-band: V alakra hasonlít a középső színes rész.

V-band: megfigyelhető a V alak

V-band

S+, Tiger tooth: Egy  W -re hasonlítható a középső rész.

Tiger tooth

Szintén Tiger tooth

Itt szeretném még megemlíteni, hogy a világon gyakorlatilag mindenhol ezt a rendszert használják, kivéve Németországban (és Ausztriában). Nekik valami miatt nem szimpatikus ez a betűk szerinti felosztás, és kitalálták a saját rendszerüket, ami mint ahogy kiderült egy két beszélgetésemből, szerintük sokkal de sokkal jobb, mint az, amit azok használnak, akik a crystal red garnélákat kitenyésztették…

Náluk a grade C a K0-nak felel meg,  a grade B a K2-nek, a grade A, grade S a K4-K6 nak, míg Az S+ a K6-K8 nak.

Grade SS kategóriába tartoznak az úgynevezett hinomaru mintázatúak. A japán tudásom nem az igazi, de ha minden igaz a hinomaru szó a felkelő napot jelenti, mint ahogy azt a japán zászló is szimbolizálja. Ezeknél a garnéláknál ugyanez a motívum jelenik meg. A garnélának a 2. piros színű része nem fut végig a testen, hanem egy kört formál. A double hinomaru -nak a 3. piros rész sem fut végig, az is egy kört alkot.

Egy szép hinomaru, mintha a japán zászló lenne

Hinomaru crs, de egy távol-keleti garnéla, azért szembetűnő a különbség… Fotó: Alonso, Taiwan

Double hinomaru: a harmadik fekete sáv sem ér körbe

Szintén double hinomaru

A grade SSS garnélák jelentik  a test színezetében a végső állomást. Náluk csak a feji részen és a farok előtt van színes rész a fehérben, eltűnik a középső piros/fekete sáv. Ezeket az állatokat Mosura-nak hívják, ami ha jól tudom valamilyen szörnyet jelent, valóban félelmetesek 🙂

SSS grade, mosura garnéla

Mosura crs, ígéretes fejmintával

Mosura elképesztő színekkel, Fotó: Alonso, Taiwan

A Mosura -nál magasabb osztály nincs, viszont a crystal redek csúcsát az SSS+ osztály (néha SSSS -nek nevezik) jelenti. Ezek is Mosura garnélák, de ezeknél  különleges fej minták jelennek meg,  úgy mint “Flower head”, “Lightning, “Triangle”…

A crs csúcsa, gyönyörű fejmintázat, Fotó: Alonso, Taiwan

Flower head, Fotó: Silane,

Érdekes, hogy Távol – Keleten ezek a minták kezdenek úgymond háttérbe szorulni, mivel elérték ebből a szempontból gyakorlatilag azt, amit el lehet érni. Egy új trend van kialakulóban, ahol a lényeg nem a mintázaton van, hanem a színek erősségén: a fehér legyen minél “vakítóbb”, a piros pedig minél sötétebb, ezeket hívják “pure red” crystal red garnéláknak. 1-1 ilyen pure red hinomaru garnéla ára a csillagos eget súrolja 🙂

Pure red (deep red) crs, érdemes megfigyelni milyen a fehér és a piros szín!  Fotó: Silane,

Az ízeltlábúak törzse (Arthropoda) alkotja az állatvilág legnagyobb törzsét. Nevük onnan ered, hogy a végtagjaik ízekre tagolódnak. Ezen kívül közös ismertetőjegyük, hogy van egy külső, kitinből álló vázuk, amelyet időnként levedlenek. Az ízeltlábúak törzse három nagy csoportra osztható: kopoltyút viselő,vízben élő rákok, levegőből lélegző pókszabásúak, illetve speciális légcsövekkel lélegző tracheaták, mint pl. a rovarok.

Rákok alosztálya

Az ízeltlábúak közül számunkra a legérdekesebb a rákok osztálya  (Crustacea). A rákok közös jellemzője, hogy vízből lélegeznek, emiatt kopoltyúval rendelkeznek, vagy pedig ha nincs ilyen nekik, akkor a testük bizonyos felületén történik a gázcsere. A rákok fején, a szájnyílás előtt 2 pár csápjuk van, míg a többi ízeltlábúnak csak egy, esetleg egy se. A rákok kültakarója egy kitinpáncél, amely nem képes nőni az állattal együtt, így időnként kénytelenek levedleni. Itt szeretném megjegyezni, hogy a rákok színe  a bőr alsó rétegét átható festékanyagokból ered, természetesen innen származik a garnélák gazdag színvilága is. Ezek a kromatoforák nem állnak az idegrendszer közvetlen uralma alatt, hanem a belső elválasztású mirigyek szabályozzák a működésüket.

A rákok szervezete

A rákok teste több szelvényből áll. Eredetileg minden egyes testszelvényhez egy pár végtag tartozott, amelyek mind egy közös alapformára, a hasadtlábra vezethetők vissza. Ezek a lábak a harmadik íztől kezdve elágaznak, kivéve az első végtagpár, az első csápok (antennulák). A második csáppár (külső antennulák) a hasadtláb jellegét mutatják. A következő testfüggelékek az állkapcsok: egy pár felső állkapocs (mandibula) és két pár alsó állkapocs (maxilla). Sok esetben a torvégtagok közül is néhány pár segédállkapocsként vagy állkapcsi lábakként (maxillipeda) csatlakozik az állkapocshoz. A következő torvégtagok járólábakká (pereipoda) fejlődtek. A potrohlábak (pleopoda) a magasabb rendű rákoknál úszásra vagy légzésre szolgálnak.

A rákok idegrendszere agyból, garat alatti dúcból és hasdúcból áll. Érzékszerveik gyakran jól fejlettek: szemeik egyszerűek, egyes esetekben csak 1-1 van, máskor pedig sok szemcséből álló két összetett szemük van.

A legtöbb rák váltivarú, és a kicsik a kikeléskor a petékből nem a végleges formában, hanem lárvaként kelnek ki, majd pedig átalakuláson (metamorphosis) mennek keresztül, annak érdekében, hogy elérjék a végleges formájukat. Az alsóbb rendű rákok naupiluszként kelnek ki: tojásdad alakú állatkák, egy szemmel és 3 pár lábbal. Mások meta-naupiluszként kelnek ki: nekik már 1-2 pár állkapcsi lábuk is van. A felsőbb rendű rákok sok esetben zoea alakban kelnek ki: megnyúlt, apró lárvák, 7-8 pár végtaggal, csápokkal és 2 összetett plusz egy hatmadik homlokszemmel.

A rákokat két csoportra lehet osztani: alsórendű rákok (Entomostraca) alosztálya, melyeknél a testszelvények száma nem mutat merev szabályt. Ide tartoznak a levéllábú rákok, a kagylós rákok, az evezőlábú rákok, a haltetvek és a kacslábú rákok.

A másik nagy csoport a felsőrendű rákok alosztálya (Malacostraca). Az esetükben a testszelvények száma azonos: a fej és torszelvények száma 13, míg a potrohszelvényeik száma egy kivételtől eltekintve 7, tehát 20 szelvényből áll a testük. Többek közt ide tartoznak az ászkarákok, a bolharákok és a tízlábú rákok.

Felsőrendű rákok törzsfája

A tízlábú rákok (Decapoda) rendjébe rengeteg, több mint 8000 faj tartozik (nagyjából ennyi madárfaj van!). Nevüket onnan kapták, hogy a tor 16 végtagja közül 10 járólábbá fejlődött. Ehhez a rendhez tartozó fajok rendkívül változatosak a megjelenésükben, azonban közös bennük, hogy a három pár elülső torlábuk táplálékszerzésre módosult, állkapcsi láb lett,így 5 pár láb maradt helyváltoztatásra.

A testalkat ősi típusát a garnélák testesítik meg, amelyekre jellemző az oldalirányban kissé lapított, karcsú test. A fej és a tor egységgé, a fejtorrá forrt össze. A fejtort a hátpajzs fedi be, amely elöl rendszerint a rostrumban csúcsosodik ki (“orr”). A hátpajzs összeforrt a törzsszelvényekkel, a test oldalán leér a lábak csípőízéig, így befedi az ott lévő kopoltyúkat. A test oldalai és a hátpajzs  közt mindkét oldalon üreg található, ahol a kopoltyúk helyezkednek el, ezért ezt kopoltyúüregnek nevezik. A fejtoron vannak a nyeles, összetett szemek mellett a szájrészek és a 8 pár torláb. Három pár szájszervük rágásra szolgál. A második állkapocspáron függelékek vannak, aminek a segítségével vízáramot hajtanak át a kopoltyúüregen. A 8 pár torlábból a 3 elülső pár állkapcsi lábbá alakult, a maradék 5 pár a járóláb. Az elülső 3 pár járólábon ollók lehetnek. A potrohon hasadt lábak találhatók, amelyek evezőként szolgálnak. A hatodik potrohlábak a telzonnal együtt faroklegyezőt alkotnak.

A fent vázolt alapszabás azonban sokféleképp módosulhat, de mivel minket a garnélák érdekelnek legfőképp, így teljesen helytálló.

A tízlábú rákok szinte minden csoportjában kialakultak az ollók: általában az első, vagy az első két pár járólábon, de vannak olyan fajok, amelyeknél egyáltalán nincs, míg máskonál minden egyes járólábán van. A potrohlábpárok jobb és bal oldali lábai kapcsolatban vannak egymással, ezért csak egyidejűleg tudnak csapni velük. Szinte az összes tízlábú rák hímjének az első pár potrohlába genopódiummá alakult. A nőstények általában a potrohlábaikra ragasztják a petéiket, és a kelésig itt hordozzák őket.

A tízlábú rákok mérete nagyon változatos, egyesek mindössze 1 mm hosszúak, míg vannak olyan fajok, amik több, mint 60 cm hosszúra is megnőnek.

A tízlábú rákok az összes világtengerben megtalálhatók, de számos édesvízi faj is létezik természetesen (szerencsére), sőt olyan fajok is vannak, amelyek állandóan szárazföldön élnek. A táplálkozásuk nagyon változatos: vannak ragadozók, dögevők és növényevők is. A táplálékot az állkapcsi lábaikkal darabolják fel, de vannak olyan fajok, amelyek a vízből szűrik ki az egysejtűekből álló táplálékukat. Ezek a rákok rendszerint váltivarúak, de a garnélák közt vannak hímnősek is, pl a Lysmata nem tagjai.

A tízlábú rákokat két alrendbe lehet tagolni: garnélák alrendje (Natantia) és mászórákok alrendje (Reptantia). A garnéláknak kb 2000 fajuk van. Testük oldalirányban összenyomott, nagy potrohuk van, ami hosszabb, mint a fejtor. Ez az alrend 3 főcsaládra tagolódik: hatollós garnélák (Penaeidea), négyollós garnélák (Caridea) és a kefés garnélák (Stenopodidea).

A Caridea-k közé kb 1600 faj tartozik, ők a két elülső járólábaikon viselnek ollót. A következő családok tartoznak ide: édesvízi garnélák (Atyidae), mimkrigarnélák (Hippolytidae), felemás ollójú garnélák (Alpheidae), ostoroscsápú garnélák (Palaemonidae) és homoki garnélák (Crangonidae).

Forrás:

  • Brehm – Az állatok világa
  • Uránia – Állatvilág

Biztos sokan vannak, akiket egy kicsit jobban érdekel a garnélás téma biológiai része (én is közéjük tartozom, bár sajnos a biológiai ismereteim igencsak gyérek), úgyhogy most nekik ajánlom ezt a bejegyzést, amelyet nem én, hanem Henn László (alias Spuc) “kollégánk” írt, nagyon köszönöm neki!

Bevezetés

Az élőlények adottságait, küllemét alapvetően két dolog határozza meg: a környezeti hatások, és örökítő anyaguk. A következőkben az utóbbiról lesz szó, de nem szabad megfeledkezni a környezet befolyásoló hatásáról. (Példa: Neonhalaink örökítő anyagában kódolva van, hogy élénk kék-piros színezetük legyen, de stressz hatására, vagy megfelelő táplálék, vitaminok nélkül színük fakó marad.)
Az élőlények örökítő anyagát a dezoxiribonukleinsav (DNS) alkotja, amely négyféle molekulából (bázisok: adenin, timin, guanin, citozin) láncszerűen épül fel. Ezek egymásutánisága alkotja tulajdonképpen a genetikai kódot (bázissorrend). Úgy lehet ezt elképzelni, mintha az ABC 4 betűből állna, és így lenne megírva egy hatalmas könyvtárnyi könyv. Szóval ez hatalmas információtartalom az élőlények minden egyes sejtjében megvan. Ez az információ egyedre jellemző, tehát egy élőlény minden egyes sejtjében ugyanolyan. A közeli rokonságban lévőké élőlényeké pedig nagyon hasonló, de mégis más. Egy élőlény teljes örökítő anyagát genomnak nevezzük. Az örökítő anyag az ivarsejteken kívül (petesejt, spermium) minden sejtben két példányban van jelen (diploid szervezet), ennek az ivaros szaporodásban, az információcsere miatt van jelentősége.

A DNS szerkezete

Magasabb rendű élőlények (itt most értem a rákokat is) DNS-e kromoszómákra tagolódik, ami azt jelenti, hogy a DNS nem egy darab óriási, gigantikus méretű láncot alkot, hanem néhány darabra szét van vágva, és jól összecsomagolva. A kromoszómaszám fajra jellemző dolog, de nagysága általában nincs összefüggésben a faj fejlettségével. Az embernek pl. 23 pár kromoszómája van, míg egyes páfrányoknak akár több száz is lehet. Az ivari kromoszómák speciális kromoszómapárt alkotnak, mert a pár két tagja nem feltétlenül hasonlít egymásra. Az egyik nem kétfélét hordoz belőlük, míg a másik egyet. (Pl.: embernél a férfiak egy X és egy Y kromoszómát hordoznak, míg a nők két X-et). A fajok többségénél ez a különbség határozza meg azt, hogy az egyed nőstény-e, vagy hím.

Az ember 23 pár kromoszómája

Az örökítő anyag tényleges információtartalmát a kromoszómákon található gének hordozzák, melyek a teljes genomnak csak kis hányadát teszik ki. Ezek az öröklődés egységei. A könyvtáros hasonlatnál maradva, ezt úgy lehet elképzelni, mintha a rengeteg könyvben csupán néhány ezer-tízezer olyan bekezdés lenne, aminek van értelme. A gének funkcióval rendelkező fehérjemolekulákat kódolnak, egy adott gén egy adott fehérjét. Tulajdonképpen kis túlzással, de ezek a fehérjék csinálnak mindent a sejtekben, élő szervezetekben. Vannak sejtfelépítésben, anyagcserében, molekulák építésében, lebontásában, szállításában, kommunikációban, mozgásban stb., stb. résztvevő fehérjék. Egy génnek azonban lehet több változata is. Előfordul, hogy egy gén mutációt szenved, megváltozik a bázissorrendje, ezért az általa kódolt fehérje hibás lesz, nem tudja ellátni feladatát. Az is előfordulhat, hogy a bázissorrend úgy változik meg, hogy egy jobban működő, esetleg más funkciójú fehérje jön létre. Ezek a változások hajtják előre az evolúciót. Egy adott gén különböző változatait alléloknak nevezzük.

Az egy génes öröklésmenet

A magasabbrendű szervezetek, így a garnélák is többnyire diploid szervezetek. Ez azt jelenti hogy minden kromoszómájukból két példány van, minek következménye, hogy minden génjükből is kettő van. Éppen ezért könnyen előfordulhat egy génnek két változata (allélja) is jelen van ugyanazon állatban. Na, mi van ilyenkor?

Hogy ezt megválaszoljuk, tudnunk kell azt, hogy a különböző allélok milyen viszonyban állhatnak egymással. Az egyszerűség (és a gyakorlati megfontolás) kedvéért tegyük fel, hogy a csersznyegarnéla piros illetve vad (barnás) színéért egyetlen gén (mondjuk nevezzük ”a”-nak) felelős! Egyik változata (nevezzük „a1”-nek) piros szín okoz, míg a másik (nevezzük”a2”-nek) vad színt. Ha egy piros színű tisztavonalú (ami két a1 allélt hordoz, a1-re homozigóta) állatot keresztezünk egy tiszta vonalú vad színűvel (ami két a2 allélt hordoz, a2-re homozgóta) akkor az összes utód egy a1 és egy a2 allélt fog hordozni, tehát heterozigóták. Ez úgy jön ki, hogy a felnőtt állatok ivarsejtjei (petesejtek vagy spermiumok) haploidok, tehát a kromoszómapárok, így a génpárok csak egyik tagját viszik magukkal. Ezek megtermékenyítéskor egyesülve létrehozzák a zigótát, ami már így diploid. Ebből fejlődik ki aztán a kis garnéla. Szóval, mivel az egyik szülőtől csak a1 allél jöhet, a másiktól meg csak a2, ezért az összes kis garnéla a1/a2 lesz. A nagy kérdés az, hogy mit tapasztalunk az utódnemzedékben (genetikában „F”-fel szokták jelölni)?

1. Minden kisgarnéla halványan, de pirosas-barnás lesz. Ez úgy lenne lehetséges, hogy a1 és a2 allélok a fehérjéiken keresztül csak részlegesen tudják érvényesíteni hatásukat, hiszen csak fele olyan dózisban vannak, mint szüleikben. Ezt a jelenséget nem teljes dominanciának hívjuk.
2. Az utódnezedék garnéláin egyszerre megjelenik mindkét szín (erősebb színű pirosasbarna), akkor arról van szó, hogy mindkét allél ugyanúgy kifejti hatását, mint a szülőkben, csakhogy a két szín összeadódik. Ezt a jelenséget a genetikában kodominanciának nevezik, mivel mindkét allél dominál.
3. Csak az egyik szín jelenik meg az utódnemzedékben. Ez azt jelenti, hogy az egyik allél teljesen elnyomja a másik hatását, dominál felette. Ezt domináns-recesszív öröklésmenetnek hívjuk. Ennek oka például az lehet, hogy a domináns allél működő fehérjét kódol, míg a recesszív (elnyomott), működésképtelent.

A helyes megfejtés a domináns-recesszív öröklésmenet. Miszerint (bár saját tapasztalataim még nincsenek e téren) ha tiszta vonalú piros és vad (barnás) garnélákat keresztezünk, akkor az utódok vad színűek lesznek, mert a vad szín kialakulásáért felelős a2 allél dominál a piros szín okozó a1 felett.

A tiszta vonal, a genetikában egyébként azt jelenti, hogy biztosan két ugyanolyan allélja van egy génnek jelen. Ez akkor biztosan így van, ha egy beltenyésztett populációban sok generációra visszamenően csak egyféle fenotípus volt jelen (pl.: piros szín).

Ha már itt vagyunk, ezennel bevezetném a fenotípus és genotípus fogalmakat.
Fenotípus alatt az egyed megjelenését, ábrázatát, a tulajdonságainak megnyilvánulását értjük.
Genotípus alatt pedig azt, ami a génekben, allélokban kódolva van. A kettő nem feltétlenül ugyan az. Egyrészt, mert a fenotípusra hatással lehet a környezet (ld. Bevezetés neonhalas példája), másrészt a fenotípus eltérhet a genotípustól, mint jelen esetben is:
Hiszen az utódok genotípusuk szerint a1/a2-k, míg fenotípusuk alapján csak a2-k. A szülők illetve utódok fenotípusa és genotípusa ezen a képen:

Példánkban láttuk, hogy az első utódnemzedék (F1) genotípusukat és fenotípusukat tekintve egységes (mindenki a1/a2, vad színű).
Mi történik akkor, ha ezeket az egységes utódokat hagyjuk egymással kereszteződni?
A helyzet az előzőhöz képest kicsit bonyolódik, hiszen itt már minden garnéla kétféle ivarsejtet fog produkálni 1:1 arányban: olyat ami az a1 allélt hordozza és olyat ami, az a2-t. Ezek négyféleképpen párosulhatnak megtermékenyítéskor, a zigótában:

Amiből kettő igazából ugyan az (a1/a2=a2/a1). A korábbi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy ez a háromféle genotípus igazából kétféle fenotípust (piros és vad színt) jelent.
Az a1/a1 genotípusú garnélák piros színűek lesznek (1/4 arányban)
Az a1/a1, a1/a2 és a2/a1 genotípusúak pedig vad (barnás) színűek (3/4 arányban).
F1 generáció beltenyésztéséből tehát 3:1 arányban kapunk barna, illetve piros garnélákat a második utódnemzedékben.

Megjegyzések:
Mégegyszer hangsúlyozom, hogy a cseresznyegarnélák piros színének öröklődése egyáltalán nem biztos, hogy így öröklődik, de leírások alapján én erre következtetek.
Ha pedig elfogadjuk, hogy így öröklődik, akkor ennek a keresztezésmenetnek fontos kritériuma az, hogy a kiindulási szülők tisztavonalúak legyenek, azaz homozigótál a1, vagy a2 allélre. El lehet gondolkodni pl. azon, hogy egy a1/a1 x a1/a2 keresztezésből milyen színű utódok jöhetnek létre…
Jól tudjuk, hogy red cherryknél elsősorban a nőstények pirosak. Ennek valőszínüleg a nemi hormonokhoz van köze. Itt én erre most nem voltam tekintettel.

Amit a rákok genetikájáról tudni lehet

A rákok, garnélák a Crustacea (rákok) altörzsébe tartoznak. Ez egy nagyon nagy rendszertani kategória, kb. 50.000 eddig leírt faj tartozik ide. Érzékeltetésül csak annyit, hogy a gerincesek (halak, kétéltűek, hüllők madarak, emlősök tokkal-vonóval) törzsében is körülbelül ennyi faj van. A rákok képviselői már nagyon régóta (több, mint 500 millió éve), az egyik legősibb állatcsoportként képviseltetik magukat a Földön. Kinézetüket, életmódjukat tekintve igen változatosak. A rákok változatosságáról, rendszertanáról talán később fogok írni.
Kicsit utánajártam mit lehet tudni a rákok genetikájáról. Valójában nem sokat.
Genetikai modellként két fajt vizsgáltak részletesen, az első az atlanti tőrfarkú rák (Limulus polypfemus, angolul: horseshoe crab). Ez az egyik legősibb ma élő állatfaj, 450 millió éves fosszíliáit is megtalálták. Az evolúcióbiológusok számára igazi kincsesbánya, mivel szervek, szervrendszerek, életfolyamatok ősi változatait jelenítik meg. Viszonylag sokat vizsgálták immunrendszerét, szemének anatómiáját, fejlődését, keringési rendszerét, stb. A helyzet azonban az, hogy a tőrfarkú rák valójában nem is rák. Rendszertanilag nem a rákok, hanem csáprágósok (Chelicerata) altörzsében helyezkedik el, ott ahol a pókok, skorpiók, atkák, kullancsok!

Atlanti tőrfarkú rák

A másik viszonylag többet vizsgált faj, a mindenki számára jól ismert vízibolha (Daphnia magna). Ennek nagy előnye, hogy a rákokhoz képest kicsi a genommérete (kevés DNS-e van), de szapora, könnyen tenyészthető. Igen sok parazitája van (barkériumok, gombák, férgek, stb.) és genetikai szempontból ez teszi igazán izgalmassá! Az evolúció során a vízibolhák génállományában előnyös hatású mutációk jelentek meg, melyek a paraziták elleni védekezésben hasznosnak bizonyultak, ezért szelekció révén elterjedtek. Igen ám, de a vízibolhákra szakosodott parazita sem hagyta annyiban a dolgot, ő egy önmaga számára előnyös mutációval nem hagyta magát lerázni, alkalmazkodott az „új” vízibolhához. Mire a vízibolha újabb előnyös mutációval próbálta kicselezni a parazitát, aki ismét nem hagyta magát… Ezt a jelenséget a gazdaszervezet (itt a vizibolha) és a parazita koevolúciójának nevezzük, azaz együtt-fejlődésének. Az ilyen változások mindkét faj örökítőanyagban visszakereshetők.

Daphnia magna

Ezeken a modelleken kívül a rákok genetikájának igazándiból nincsen kidolgozott területe. Néhány populációgenetikai közlemény arról számol, hogy bizonyos genetikai bélyegek miként terjednek a populációk között, vagy hogyan tűnnek el ilyen-olyan környezeti hatásra. Illetve néhány rokonsági kapcsolatot tisztáztak az örökítőanyag hasonlóságai alapján.

Az, hogy a rákok a genetikusok érdeklődésén kívül esik nem véletlen. Ennek oka az, hogy a rákfajok többsége igen nagy genommérettel rendelkezik (genetikai kódjuk nagyon hooszú), és evolúciós viszonylatban távol van a gyakorlati szempontból hasznosnak mondható genomoktól (ember, háziállatok, kártevők genomjai). Tetszik, nem tetszik a rákgenomokat nem éri meg megszekvenálni (=DNS-ük bázissorendjét megfejteni). Létezik egy genomméret adatbázis, ahol 278 , a rákok altörzsébe tartozó faj genomméretét írják le (http://www.genomesize.com). Itt a genomméretet pikogramban (C-érték) adják meg, de ez ne zavarjon meg senkit. 1 pg DNS nagyjából egy milliárd bázispárnak (pontosan 978 millió) felel meg. Ezt így is szokták jelölni: 1000 Mb (Megabázis), vagy 1Gb (Gigabázis).
Összehasonlításul az ember C-értéke 3,5 pg, ami azt jeleni, hogy örökítőanyaga kb. 3,5 milliárd bázispárból áll (3,5Gb vagy 3500 Mb). Itt érdekességként megemlíteném, hogy ennek megszekvenálása 13 évig tartott, 437 millió USD-ba került, és két Nobel-díjat adtak érte. Igaz, azóta a technika nagyon sokat fejlődött, a bázissorrend meghatározás nagyságrendekkel olcsóbb és gyorsabb lett. Az alábbi összehasonító táblázatban néhány faj, állatcsoport , köztük néhány rák genomméretét tüntetem fel.

A legnagyobb genommérettel rendelkező rákféle (Ampelisca macrocephal) és egyben gerinctelen állat, örökítőanyaga közel húszszor akkora (64,6 pg), mint az emberé. (wikipedia.org)

Korábban, azt gondolták, hogy az élőlények evolúciós fejletsége arányos genomméretükkel. Láthatjuk azonban, hogy ez nincs így. Az egyik legősibb állat, a tőrfarkú rák, közel akkora genommal bír mint az ember. Ezt a jelenséget C-érték paradoxonnak nevezték el. A gének számára viszont általában igaz, hogy a fejlettebb élőlényeknek több (funkcionáló) génjük van, mint a fejletleneknek.
Mégis akkor miért van a rákoknak olyan nagy DNS-ük, ha az állatok evolúciójának alacsonyabb szintjét képviselik? Hát azért, mert DNS-ük nagyrészét ún. szemét (funkció nélküli) DNS teszi ki. A fehérjét kódoló gének száma valószínűleg igen alacsony.
Mire jó ez a sok szemét-DNS?
A szemét-DNS nagyon sok eredeti funkciójukat elvesztett ún. álgént (pszeudogént) tartalmaz. Ezek például a genom egyes részeinek (vagy egészének) rendellenes megsokszorozódásával jöhetnek létre. Az álgének nagyon jó alapanyagai az evolúciónak, hiszen mutációk által új funkcióval rendelkező gének alakulhatnak ki belőlük, anélkül hogy a mutáció működő gént rontana el.
Azonban a nagy genomméretnek kézenfekvő hátránya is van: mégpedig az, hogy a nagymennyiségű örökítő anyagot minden egyes sejtosztódáskor le kell másolni. A hatalmas genom, pedig hatalmas energia-befektetést jelent.

A lényeg: a rákok csoportjának általánosságban nagy a genomméretük. Ez nekik jó is,meg nem is. Nekünk viszont nem, mert keveset tudunk öröklődésükről.

Kétgénes öröklődés

A múltkor áttekinthettük, hogy milyen törvényszerűségek szerint öröklődik egy jelleg (példa a red cherry piros színe volt), hogyha egy gén határozza meg azt. Valójában viszont egy jelleg kialakításában általában több gén vesz rész. Most az egyszerűség kedvéért olyan példát hozok fel, ahol a jelleg kialakításáért két gén felelős. A példa ezúttal is N. heteropoda lesz. Tényleg ennek van magyar neve? (Angolul közönséges garnélának nevezik.)
Szóval ismeretes, hogy ennek a kis jószágnak piros (red cherry) és sárga változata (yellow fire) is van. Ez múltkori példán keresztül feltételeztük, hogy ez domináns-recesszív módon öröklődik, a vad, barnás színért felelős allél dominál a piros szín allélja felett. Gondolom, néhányan tapasztalatból tudjátok, hogy a sárga szín is hasonlóan öröklődik.

Első kérdés: Vajon a piros és sárga szín öröklődéséért felelős allélok egy gén, vagy két különböző gén alléljai-e?

Ezt a kérdést a genetikában egy nagyon egyszerű kísérlettel szokták megválaszolni, aminek a neve komplementációs teszt. A lényege az, hogy a két, vad típustól eltérő, recesszív allélra homozigóta egyedet (tiszta vonalú) összekereszteznek. Most tehát egy tiszta vonalú piros és sárga garnélát. Ha a két különböző színért felelős allél ugyanahhoz a génhez tartozik, nem jöhet létre vad típus, hiszen mivel a szülők csak mutáns allélokat hordoztak, nem volt vad (barna színt okozó) allél a rendszerben. Ilyenkor, nem tudom, milyen színű garnélák születnének, de hogy nem vad típusúak, az biztos.

Én ugyan csak leírásokból tudom, hogy a red cherryket nem szabad együtt tartani yellow fire-ökkel, mert vad változatok lesznek belőle. Ez tökéletesen bizonyítja, hogy a piros és sárga szín meghatározásáért felelős allélok nem egy génhez tartoznak.

Hogyan lehetséges ez?

Tegyük fel, hogy a piros színt „a” gén „a1” allélja határozza meg, amely recesszív a barna szín vad, „a2” alléljával szemben (a2>a1). Ehhez hasonlóan a sárga szín „b” génjénél, a sárga „b1” recesszív a vad „b2”-vel szemben (b2>b1). A piros szülő genotípusa tehát: a1/a1 (mivel piros); b2/b2(mivel nem sárga, és tisztavonalú). A sárga szülő genotípusa: a2/a2 (mivel nem piros, és tisztavonalú), b1/b1 (mivel sárga). Az első utódnemzedék, bármily hihetetlen is, de vad színű lesz, ráadásul egyféle genotípusú. Az „a” génre nézve a piros szülőtől, csaka1 allélt kaphatnak, a sárgától meg csak a2-t.A „b” génre pirostól csak a2-t, a sárgától meg csak b1-et. Így minden utód a1/a2, b1/b2 genotípusú lesz. Mivel mindkét génnél recesszív az élénk színt okozó allél, viszont jelen van a domináns vad színt okozó allél, minden utód barnás színű lesz. A szülők kétféle színváltozata (piros és sárga) mutációja komplentálja, tehát kiegészíti egymást.

A következő kérdés, az hogy milyen garnélákat várhatunk a következő (F2) generációban?

Ez már kicsit bonyolultabb lesz, mint múltkor, hiszen a F1 állatok négyféle ivarsejtet tudnak létrehozni. (Az ivarsejtekben minden génnek csak egy allélja van jelen!) Ezek lehetnek:
– a1;b1
– a1;b2
– a2;b1
– a2;b2
A négyféle ivarsejtnek elméletileg 16 féle kombinációja lehetséges, amit következő táblázat mutat:

Látható, hogy csupán egy kombinációban kaptunk olyan utódot, ahol mindkét gén homozigóta a recesszív allélra. Én ezt ?-lel jelöltem, mert nem tudom, hogyan nézhet ki az ilyen állat. Ha valakinek van tapasztalata, az megírhatná! Lehet pl. narancssárga? De az is lehet, hogy ez a Sakura? Egyébként pedig az is könnyen előfordulhat, hogy az ilyen utód életképtelen.
Három olyat találunk, ahol csak az „a” volt homozigóta a1 allélra, ezek piros színűek, és három olyat, ahol a „b” gén volt homozigóta b1 allélra, ezek pedig sárga színűek.

A kétgénes öröklődésnek ez egy viszonylag könnyű esete. Azonban meg kell említenem, hogy ennél vannak sokkal komplikáltabbak is.
A kétgénes öröklésmenet ezen formájának van néhány feltétele:

  1.  Mindkét gén domináns-recesszív öröklésmenetet mutasson.
  2. A két gén kifejeződése független legyen. Képzeljük el, mennyivel bonyolódik a helyzet, ha mondjuk „b” gén csak akkor tud kifejeződni normálisan, ha „a” gén nem mutáns…
  3. A két gén különböző kromoszómán van. Ha ugyanazon a kromoszómán lennének, ráadásul egymáshoz közel, akkor együtt öröklődnének, ilyen szempontból egy génnek lehetne őket tekinteni…
  4.  A gének ne legyenek ivari (X, Y) kromoszómán. Értelemszerűen ez is megbonyolítaná a dolgot.

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit meg szoktam tőlem kérdezni, hogy mi az a garnéla, amit javasolnék. Természetesen ez nem egy egyszerű kérdés, mert számtalan tényezőtől függ, ami teljesen azon múlik, hogy ki, milyen akváriumba és miért szeretne garnélát tartani.

Megpróbálom alább összeszedni, hogy milyen “általánosabb” esetekkel szoktam találkozni, hátha hasznos lesz valakinek, aki azon töri a fejét, hogy milyen garnélát tegyen az akváriumba.

1. Kezdő akvarista, garnélát még nem tartott, de akváriuma már van (esetleg ez lesz az első akvárium): Számukra szerintem a tökéletes garnéla valamelyik Neocaridina színváltozat. Szerencsére manapság már hatalmas választék van belőlük, számtalan színváltozata van, ezek viszonylag egyszerűen be is szerezhetők. Tartásuk egyszerű, ha nem követünk el nagy hibákat rövidesen el is kezdenek szaporodni, és megismerhetjük, hogy hogyan “működnek” a garnélák és átélhetjük az örömöt, mikor az első kis átlátszó apróságokat keresgéljük az akváriumban. Sokan azt mondják, hogy ez teljesen felesleges lépés, semmi “értelme” Neocaridina garnélákkal foglalkozni, mivel gyakorlatilag egy félig üres befőttesüvegben is elszaporodnak… Én azért egyáltalán nem így látom

2. Halas akváriumba szeretnék garnélát tenni: Attól függ milyen halak vannak az akváriumban. Amennyiben nagyobb halak, mint vitorláshal, gurámik, akkor esetleg kifejlett legyező vagy sepregető garnélát, mást nem nagyon érdemes. Ha kicsit kisebb halak, molli, platti, nagyobb lazacok, stb stb akkor Amano garnélát is lehet az akváriumba. Ha ennél kisebb halak, pl törperazbórák, stb vannak, akkor a hagyományos Caridina/Neocaridina törpegarnélák is mehetnek, azonban szaporulatra ne nagyon számítsunk. Ha sok a növényzet néhány kicsi vsz fel fog nőni, de nem túl sok, azonban a kifejlett garnélák akkor is szép díszei lehetnek az akváriumnak.

3. Red cherry garnélám már van: Ha van lehetőség arra, hogy lágy vizet csináljon, akkor én a következő lépésnek valamilyen tigrist vagy bumblebee-t, vagy alacsony osztályú CRS/CBS garnélákat javaslok. A lágy víz azért mindig egy kis plusz kihívást okoz, azonban ha tudunk nekik ilyen környezetet biztosítani, akkor rengeteg új faj/változat előtt nyílik meg az út. Ha a lágy víz nem megoldható, akkor valamilyen babaulti garnélát érdemes kipróbálni

4. Valami igazi kihívást keresek: Aki ilyet keres azért már nem új a garnélázás világában, számukra érdekesek lehetnek a sulawesi garnélák, a taiwan bee garnélák, vagy valami igazán magas osztályú CRS/CBS garnéla vagy pl a TiBee/TaiTiBee garnélák keresztezései.

Mint a fenti példákból is látható szinte bárki tud találni olyan garnélát, amit nyugodt szívvel betehet az akváriumba, esetleg egy kicsit több utánajárást igényel a dolog.

Amit mindenképp tartsunk szem előtt, hogy csak úgy tegyünk garnélát az akváriumba, ha előtte utánajártunk, hogy a kinézett változat milyen vízparaméterek mellett érzi jól magát és ezt tudjuk is biztosítani nekik!

Ha valaki édesvízi garnélák tartására szánja el magát, a leghelyesebben akkor jár el, ha egy külön, számukra berendezett akváriumot készít. Természetesen kisebb, békésebb halakkal lehet társítani ezeket a kis gerincteleneket, de a legjobban akkor érzik magukat, ha nincsenek halak az akváriumban, akik stresszelnék őket.

Garnéláink számára a legjobb egy 40-50 literes akvárium. Kisebb akváriumban is lehet tartani őket, de akkor sokkal jobban figyelni kell, mert a kisebb víztömeget nehezebb egyensúlyban tartani. Ennél nagyobb akvárium csak azért nem célszerű, mert ezek a kis állatok elég aprók, és nem igazán fogjuk látni őket, de természetesen nagyon jól fogják érezni magukat a sok száz literes szép növényes akváriumban!

Ha megvan az akvárium, akkor nézzük milyen felszerelések kellenek bele. Motoros belső szűrőt nem érdemes beletenni, mert túl nagy áramlatot kelt, beszívhatja a garnélákat, felesleges. Ha érzékenyebb fajokat tartunk, akkor viszont nem árt egy kis külső szűrő, a legjobb talán az ‘akasztós’ külső szűrő belülre pedig egy lehetőleg nagy méretű szivacsszűrő. A garnéláink előszeretettel ‘legelnek’ a szűrőn kialakult baktérium kultúrán, emellett pedig a szivacsszűrő segítségével a kellő mennyiségű oxigént is akváriumba tudjuk juttatni. (Természetesen egy levegőpumpára is szükség van). Érdemes beszerezni egy szabályozható fűtőt, ennek a segítségével konstans hőmérsékletet biztosíthatunk az állatainknak. Ezeken kívül pedig világításra lesz még szükségünk. Ennek kiválasztásánál tartsuk szem előtt, hogy nem nagyon szeretik a garnélák a túl erős fényt. Növényes akváriumok esetén gyakran használnak 1W/l teljesítményű világítást (vagy akár többet is), ez akár zavaró is lehet, de feltételezem, hogy amelyik akvárium ennyire meg van világítva, ott növény is van bőven, ami “árnyékot” nyújthat 🙂

Egy méretes szivacsszűrő

Az akvárium aljára célszerű talajt tenni. Persze ha egy tenyészakváriumot akarunk csinálni, akkor nem szükséges, de én mindenhol használok talajt, valahogy ízlésesebbek nekem az ilyen akváriumok, mint egy sima üvegkocka… Én kétféle aljzat közül választok, attól függően, hogy milyen faj lesz az akváriumban: legjobban a fekete bazaltzúzalékot és a fehér kvarchomokot szeretem. Gyakran lehet olvasni, hogy sokan speciális akvárium talajokat használnak (pl ADA aquasoil, GEX soil, Magic Soil és még sok más). Ezek nagyon hasznos szolgálatot tehetnek, mivel beállítják a víz PH értékét, egy probléma van velük, hogy Magyarországon nem igazán lehet hozzájutni. Egyesek ajánlják az Akadama nevű bonsai talajt, én még soha nem próbáltam. Itt szeretném megjegyezni, hogy hasznos lehet ha az akvárium teszünk néhány maláj tornyos csigát (Melanoides tuberculata). Ezek a kis csigák átforgatják a talajt, megeszegetik a maradék, a garnélák által el nem fogyasztott eleséget. Viszont fontos róla tudni, hogy ha egyszer beletesszük az akváriumba, nagyon nagy nehézségek árán tudjuk csak eltüntetni őket, ha meggondolnánk magunkat.

Rendelkezünk már akváriummal, bele való technikával, talajjal, fel is lehet tölteni vízzel a medencénket, természetesen ezt olyan vízzel tegyünk, amilyenre az adott fajnak szüksége van. Mielőtt garnélákat tennék az akváriumban várjunk kb 4 hetet, addig hagyjuk üresen az akváriumot. Ez idő alatt beindul a nitrogén körfolyamat az akváriumban.

Kövek és kövek…

Fontos, hogy legyen minél több növény az akváriumban. Egyrészt nagyon szeretnek bujkálni a garnélák a növények között, másrészt pedig a növények a növekedésük során felhasználják a vízben lévő nitrátot és persze dekorációs szempontból is előnyösek. A legjobb ha sok mohát teszünk a vízbe: jávai, forrás és még rengeteg féle moha van amelyeket időnként rendkívül nehéz megkülönböztetni egymástól. Nálam minden akváriumban van úszó májmoha (Riccia fluitans) is. Mohák mellett én szeretek különböző Microsorium fajokat tenni a garnélák mellé. Ezeknek a vízipáfrányoknak nem kell nagyon sok fény, szép kis háttérnövényzet lehet belőlük. A “növénylistámból” látható, hogy nálam eléggé low-light akváriumok vannak…

Ha ez mind megvan, akkor egyéb dekorációs elemeket lehet adni a vízhez, például különböző fákat, gyökereket (mopani, mangrove, szőlő), köveket. A gyökerekre kötözött mohákkal vagy különféle növényekkel nagyon érdekes kompozíciókat hozhatunk létre, határt csak a fantázia szab 🙂

Feltöltésre váró akvárium, egy szőlőtőkével

Mohával és némi Microsriummal “díszített” szőlő

Miután szépen berendeztük és elrendeztük a különböző növényeket, dekorációs elemeket, és kivártuk azt a néhány hetet mehetnek is a kis garnélák az akváriumba, és gyönyörködhetünk a szép garnélás akváriumukban!

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy hogyan/milyen módszerrel lenne érdemes összeállítani és elindítani az akváriumot, erre szeretnék egy lehetséges választ adni, igyekszek leírni, hogy én hogyan szoktam elindítani az új akváriumot.

Üres akvárium, berendezésre várva

Amint kiválasztattuk a megfelelő helyet és bútordarabot, ami biztonságosan elbírja a vízzel és dekorációval teli akváriumot, nincs is más hátra, mint a berendezés!

Most az elején szeretném leszögezni, hogy hagyjunk kellő időt arra, hogy az új akváriumunk kellően “beérjen” mielőtt beletesszük a garnélákat, amire én általában 4-5 hetet szoktam szánni. Természetesen vannak módszerek, amelyekkel ezt fel lehet gyorsítani, és biztonságosan be lehet telepíteni a garnéláinkat jóval hamarabb, de mivel a garnélatartáshoz nagy türelem kell, nem árt, ha az elején elkezdjük ezt gyakorolni 🙂

Előkészületek

Az első dolog, ami az üres üvegbe kerül az a talaj – érdemes megfontolni alaposan, hogy milyen talajt választunk, mivel rengeteg lehetőség áll előttünk, arra mindenképp ügyeljünk, hogy természetes talajt válasszunk, ne pedig valamilyen színezett műanyag csoda… Korábban írtam egy kis összefoglalót a talajokról, amit érdemes elolvasni.

Talaj betöltve

Számomra a következő lépés a szűrés kérdése – én a legegyszerűbb megoldás mellett maradtam, minden akváriumot szivacsszűrővel láttam el, így a szivacsszűrő behelyezése és a levegőkábel méretre vágása, összeillesztése és a kis szabályozó csap felszerelése volt az egyedüli feladat. Természetesen szűrés tekintetében is a bőség tárháza áll előttünk, minden egyes megoldásnak megvan a maga előnye és hátránya is. Kétségtelen, hogy a legtökéletesebb szűrést egy megfelelően megválasztott és felszerelt külső szűrővel lehet elérni! Az én választásom azért esett a szivacsszűrőre, mivel a korábban kipróbált mattenfilter nem vált be, míg ez a megoldás évek óta remekül működik nálam, minden garnélánál.

Szivacsszűrő

Amint végeztem a szűrő körüli teendőkkel, elkezdem feltölteni az akváriumot vízzel, nagyjából  feléig. Mivel az első pár hét alatt nagyon sok lesz a vízcsere, így sima csapvízzel töltöttem fel minden akváriumot.

Amint ez megvan, elhelyezem a dekorációkat – itt ismét csak a képzeletünk szab határt, hogy milyen fákat, köveket teszünk bele az akváriumba, illetve milyen növényeket ültetünk, kötözünk, úsztatunk stb… Én bazalt darabokat szoktam beletenni az akváriumokba, ebből biztosan nem oldódik ki semmi. Fából szintén rengeteg választék van, nyugodtan szabadjára engedhetjük a kreativitásunkat.

Közvetlenül feltöltés után

Másnap reggel

Mivel nálam a világítás elég szegényes, így nagyon különleges növények nem jöhetnek szóba. Anubiast nem szeretek akváriumba tenni az esetegesen kioldódó mérgező anyagok miatt, illetve ezúttal úgy döntöttem, hogy semmilyen növényt nem fogok ültetni, csak olyanok lesznek, amik kőre/fára kötözhetők, tehát különböző Microsorium változatok, Bolbitis, Monosolenium, Riccia, Fissidens, és más mohák, illetve kagylótutaj alkotja a flórát az új akváriumokban.

E pár hete indított akvárium

Amint végeztem a dekorációval, feltöltöm teljesen vízzel az akváriumot, beállítom a levegőpumpa erősségét és a nagy részével készen is vagyunk. Ilyenkor szoktam hozzáadni indító baktériumkultúrát, amely természetesen nem létszükséglet, de a használatának számos pozitív hatása van. Esetleg amennyiben rendelkezésünkre áll, érdemes működő akváriumból (kellő elővigyázatossággal!!!) hozzáadni vizet, szűrőanyagot az új akváriumhoz.

Indító baktériumkultúra

Az akvárium berendezésén túl is vagyunk! Ezután a gyakran jelentkező “nitrát tüske” eltüntetésére én az első héten 3×30% vizet szoktam cserélni, majd a 2-4. héten 2×30%-ot, úgy hogy folyamatosan alakítom ki a végső keménységet és PH értéket a cserevízzel. A harmadik héttől kezdve rendszeresen mérem a keménységet, a PH értéket és a nitrát szintet, és a mért értékek tükrében végzem a további vízcseréket.

Kvarchomok és bazalt sulawesi garnéláknak

A 4. héten, ha elégedett vagyok a vízértékekkel, akkor beleteszek 1-2 “próba garnélát” az akváriumba. Amennyiben látom, hogy ők pár nap elteltével sem válnak apatikussá és nincs semmi gond, akkor indítom el a kezdő garnéla csapat betelepítését.

Microsorium és Bolbitis

Remélem ezzel a kis összefoglalóval sikerült pár kérdést megválaszolni, és láthatjátok, hogy nem olyan nagyon ördögős dolog ez a garnélás akvárium 😉

Anno, mikor először találkoztam a garnélákkal és elkezdtem gondolkodni azon, hogy hogyan is rendezzen be nekik az akváriumot, nem különösebben foglalkoztam azzal, hogy milyen legyen talaj, úgyhogy az akkori választásom a bazaltzúzalékra esett, mivel szép fekete, így biztos jó fognak mutatni rajta a  kis piros garnélák.

A bazalt és a kvarchomok is igazából nagyon jó választás. Ezeket a talajokat szokták “intert talajnak” nevezni, amelyek nem változtatják a víz paramétereit. Ezeknél olyanra állítjuk be a vízparamétereket, amilyenre szeretnénk, a talaj nem fogja ezt befolyásolni. Fontos, hogy nem mesterségesen színezett talajt vegyünk, mert azok gyakran olyan anyagot is kiengednek magukból a vízbe, amik a garnélákra sajnos végzetesek. Amit még érdemes megjegyezni, hogy kutatásokkal is alátámasztották, hogy a sötét színű talaj jobb a garnéláknak, jobban érzik magukat sötét talajon, mint világoson.

Aztán ahogy telt-múlt az idő, kezdtem magam egyre jobban beleásni a témába, egyre másra futottam bele olyan írásokba, amelyben előszeretettel említik, hogy vannak speciális talajok… Sajnos akkor még elég körülményes volt ezekhez hozzájutni, így nem is nagyon forszíroztam a dolgot, úgyhogy maradt a jól bevált bazaltzúzalék vagy  pedig a kvarchomok.

Red cherry a bazalton

Bumblebee szőnyeg a kvarchomokon

Szerencsére időközben ide, Magyarországra is megérkeztek és itt is elterjedtek az úgynevezett aktív talajok,  manapság már ezeknek a beszerzése sem okoz semmilyen nehézséget. Számos márka, és talaj létezik, én is kipróbáltam többféle változatot is.

Az általam kipróbált talajok

Az ADA talaj volt az első, amit kipróbáltam. Az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani, hogy relatív sok időnek kell eltelnie a talaj behelyezése, és az első garnélák betelepítése között, de hát a garnélázás már csak ilyen türelemjáték… Ez a talaj nem kifejezetten a garnélák számára lett készítve, hanem általános akváriumi aljazatnak szánták. Azon kívül, hogy szerintem nagyon dekoratív, segít abban, hogy közel ideális vízparamétereket tudjunk beállítani a garnélák számára, ugyanis csökkenti a PH értéket és a vízkeménységet is.

Balra Amazonia, jobbra Red Bee Sand

Az akváriumot fele csapvíz, fele RO vízzel töltöttem fel, és vártam a fejleményeket. Ez a talaj a feltöltés után néhány hétig jelentősen megváltoztatja a vízparamétereket: az ammónia szint az egekbe szökik, és gyakran számolnak be nagyon drasztikus PH eséstől. Ezt mielőbb megszüntetendő, elég gyakran cseréltem vizet a feltöltés után: eleinte két naponta kb 40% -ot, ezt négyszer ismételtem meg, majd három naponta, szintén négyszer vagy ötször, aztán pedig heti kétszer. Az egész procedúra 4-5 hétig tart nálam általában, miután beteszek pár teszt garnélát, amennyiben a garnéláknak 2 hét elteltével sincs bajuk, akkor teszem az akváriumba a teljes csapatot.

Igazi előnye számomra ott van ezeknek a talajoknak, hogy így jóval kevesebb időt kell töltenem a víz előkészítésével, tőzegezéssel, több időm marad arra, hogy gyönyörködjek a kis garnélákban 😉

Black Tiger baba és az Amazonia

Talán az egyik legnagyobb kihívással akkor szembesülünk, mikor a frissen megvásárolt kis állatokat hazavisszük, és be akarjuk tenni őket az új otthonukba. Ugye azzal mindenki tisztában van, hogy a garnélák nagyon érzékenyek mindenféle hirtelen változásra, és hát ilyenkor minden változik, mert nincs 2 olyan akvárium, amiben teljesen egyforma lenne a víz.

Most pedig egy “képriportban” bemutatom, hogy hogyan szoktatom én be a garnélákat.

“Egyszerűbb”, azaz kevésbé érzékeny garnéláknál az egész eljárás ideális esetben kb 3-4 óra, ám az érzékenyebb állatoknál érdemes minél több időt rászánni, akár egy teljes napot.

A csomag, benne 10 db black tiger

A képen sajnos nem nagyon látni, de ebbe a kis darab X-mas mohába kapaszkodik az összes garnéla.

A zacskó kibontása után első dolgom volt, hogy óvatosan átraktam őket az általam használt kis műanyag edénybe. Ezt a kis dobozt már tudom úsztatni az akvárium tetején. Maradhatott volna a zacskóban is, de én jobban szeretem azt a kis dobozt. Amint ez megtörtént, a dobozt a víz tetejére helyeztem, és egy darabig hagytam úszni a víz tetején, hogy átvegye az akvárium hőmérsékletét.

Egy doboz garnéla

A víz felszínén úszó dobozka

Kb egy fél óra elteltével kezdődhet az akváriumvíz keverése az eredeti vizükhöz, ehhez egy fecskendőt használok, egyszerre csak kis adag vizet adok hozzájuk, ezt ismételgetem kb 20-30 percenként, folyamatosan növelve a hozzáadott víz mennyiségét. Egy idő után már nem fecskendővel adagolom a vizet, hanem egyszerűen az 1/3 át – felét egy egyszerű mozdulattal lecserélem 🙂

Nagyon hasznos ilyenkor egy fecskendő

Megborítva a dobozt, több vizet is lecserélhetünk, de nagyon figyeljünk, hogy ne szökjenek meg a garnélák

Kellő idő elteltével eleresztem az első, felderítő példányt, amennyiben kb 1 óra alatt nincs semmi látható baja,mehet az akváriumba a többi is.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy lehet-e különböző fajok együtt tartani, vagy hogy egy adott faj mellé milyen másikat lehet társítani. Ezzel szeretnék most néhány mondat erejéig foglalkozni.

Már rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy én már minden garnélát igyekszek külön akváriumban tartani, bár korábban volt ez másképp. (Na jó, ez nem egészen igaz mégsem, mert van 1 olyan akváriumom, ahol együtt lakik a crystal red és a crystal black).

Feketék és pirosak együtt

Ami talán a legfontosabb az együtt-tartás mérlegelésekor, hogy az egyes fajoknak milyen igényei vannak. Bizonyos fajok, változatok igazából lágy vízben érzik jól magukat (cantonensis változatok) mások pedig inkább kemény vízben (babaulti változatok), így nem biztos, hogy ezt a 2 csoportot célszerű egy akváriumban nevelgetni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen! Ha beállítjuk az akvárium vizét olyanra, hogy ne legyen se túl kemény, se túl lágy (12nk körül), akkor boldogan elkapirgálhatnak együtt is.

Red cherry VS babaulti stripes

A kérdéskör másik vetülete, hogy nem célszerű olyan változatokat egy akváriumban tartani, akik összeívnak egymással. Például ha a red cherry és a yellow fire garnéla egy akváriumon osztozik, akkor előbb utóbb elkezdenek egymással szaporodni, és sajnos ilyenkor nem piros és sárga, vagy esetleg piros sárga foltos garnélák fognak születni, hanem visszaköszön az eredeti, vad színű változat. Ugyanez igaz a tigris és a crystal red garnélára is. Ők is összeívhatnak, és akkor úgynevezett ‘TiBee’ garnéláink fognak születni. Bár ha minden igaz, ez a két faj olyan könnyen nem keveredik egymással, de elég nagy esély van rá. Viszont, ha valakinek épp ez a célja, hogy kísérletezzen, hogy miből mi lesz, akkor előtte a lehetőség. Nagy eséllyel a red cherry és a blue/white pearl garnélák szintén képesek egymással szaporodni.

Érdekes volt megfigyelni, hogy régebben nem volt elég akváriumom, és az újonnan szerzett indian zebra garnélákat összetettem a red cherry-vel, mert hát a vízigényük megegyezik, nem tudnak összeívni, tehát miért ne? Hát azért nem volt a legjobb ötlet, mert míg a red cherry borzasztó gyorsan szaporodik, addig a másik faj elég lassan, így gyakorlatilag “agyonnyomta” a red cherry populáció az indian zebrákat.

“Sok lúd disznót győz”, red cherry VS indian zebra

Megjegyezném itt, hogy nem a legjobb ötlet a Macrobrachiumokat összerakni Caridina/Neocaridina fajokkal, mert könnyen áldozatul eshetnek a kis garnéláink a ragadozó üveggarnélának (akár kisebb halakat is elkap!). Chris Lukhaup pedig azt mesélte az előadásán, hogy a CPO-t (Cambarellus patzcuarensis “Orange” ) sem érdemes garnélákkal egy akváriumban tartani, mert a CPO hímek CPO nőstényeknek fogják nézni a kis garnélákat, és mondjuk úgy, hogy az “őrületbe fogják kergetni” őket.

Amano és legyező/sepregető garnélákat véleményem szerint nyugodtan társíthatunk a többi garnélával, nem valószínű, hogy bármiféle bonyodalom keletkezik.

Blue pearl VS blue tiger, ez sem volt a legjobb ötlet…

Természetesen nem azt mondom, hogy nem lehet egy akváriumban többféle garnélát összezárni, csak szerintem érdemes a fenti szempontokat átgondolni és ennek a fényében tervezgetni.

Mint tudjuk, sok esetben nem érdemes a különböző fajokat egy akváriumban tartani, mert nagy eséllyel összeívnak egymással, ami sok esetben nem kívánatos. Ebben a táblázatban összegyűjtöttem a gyakoribb garnéla fajokat, és bejelöltem, hogy melyik mivel képes kereszteződni. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a táblázat nem azt akarja bemutatni, hogy melyik garnélát melyik másikkal lehet egy akváriumban tartani, mert nagyon sok esetben eléggé eltérőek az igényeik az egyes fajoknak, itt csupán azt tüntetem fel, hogy melyik garnéla melyikkel képes összeívni.

A zöld pipa azt jelenti, hogy az a két faj nem tud kereszteződni egymással, a piros X jelentése pedig az, hogy az adott két változat képes szaporodni egymással. A sárga kérdőjel arra utal, hogy nem teljesen egyértelmű, hogy náluk mi a helyzet.

Pdf formátumban itt is letölthető: TÁBLÁZAT

Az utóbbi időben nagyon sok olyan kérdés érkezett hozzám, hogy ajánljak egy olyan garnélát, amit jól lehet társítani a red cherry-vel. Ezt a kérdéskört több szempontből is körül lehet járni, megpróbálom kicsit részletesebben kifejteni, hátha segítségére lehet valakinek a választásban.

Mint tudjuk a red cherry garnéla egy Neocaridina davidi (korábban Neocaridina heteropoda néven volt ismert) színváltozat. Ezt a garnélát szoktam általában mindenkinek javasolni, ha bele akar vágni a garnélák világába, ugyanis könnyen tartható, könnyen szaporodik, hamar sikerélménye lehet az akvaristának és rajtuk keresztül megtapasztalhatja, hogy hogyan is “működnek” a garnélák.

Red cherry

Ha különböző garnélákat szeretnétek együtt tartani/társítani (amit nem javaslok) akkor két alapvető szempontot kell szem előtt tartani. Egyrészt a mindegyik változatnak azonosak legyenek a vízigényei, semmiképp se próbáljuk akkor egy akváriumba tartani őket, ha az egyiknek pl lágy víz szükséges, míg a másiknak kemény víz, mivel nincs “aranyközépút” az egyik faj mindenképp rosszul fogja érezni magát, ha nem mind a kettő! A másik nagyon fontos szempont, hogy figyeljünk arra, hogy a különböző változatok ha egy fajhoz tartoznak, akkor összeívhatnak és nem biztos, hogy az az eredmény jön ki, amit szeretnénk. Természetesen ha direkt ez a cél, akkor semmi gond nincs (lásd tibee garnélák).

Red cherry

A red cherry garnéla kemény és inkább lúgos vizet igényel, tehát emiatt nagyon sok másik garnéla kiesik a körből: Sulawesi garnélák, crystal red változatok, tigris változatok, bumble, paracaridina fajok, stb. A vízigény szempontjából a többi Neocaridina és a Caridina babaulti változatok maradnak szinte csak a listán. A Neocaridina fajokkal azért nem túl szerencsés összerakni őket, mert nagy valószínűséggel össze fognak ívni egymással, és egy sárga (yellow fire), illetve egy piros (red cherry) garnéla utódai sajnos nem szép sárga-piros foltos kicsik lesznek, hanem barnás-szürkés, “eredeti” davidi színű garnélák. Természetesen ha a cél ezeknek a keresztezett garnéláknak a továbbszaporítása, akkor a későbbi generációk során, elképzelhető, hogy sok érdekesség is kijöhet!

Red cherry és indian zebra – nem érdemes társítani

A red cherry garnéla egyik nagyon fontos tulajdonsága, hogy gyorsan szaporodik, gyakorlatilag bármelyik másik garnélánál gyorsabban, így emiatt nem érdemes őket babaulti fajokkal együtt tartani. Rövid időn belül szinte csak red cherry garnélák lesznek az akváriumban és úgymond “agyonnyomják” a másik garnéla populációját.

Yellow fire

Ezek miatt a dolgok miatt nem javaslom azt, hogy a red cherry garnélákat társítsuk bármilyen más törpegarnélával. Esetleg, ha mindenképp szeretnénk több fajt az akváriumban, akkor Amanot, vagy valamilyen legyező illetve sepregető garnélát betehetünk, ők teljesen különböznek tőlük.

Nagyon sokszor megkérdezik tőlem, hogy mi a legfontosabb a garnélázásban, mi a “kulcsa”? Erre szerintem egy nagyon egyszerű válasz van, ami nem más, mint a Türelem! Rettentő fontos, hogy nagy türelemmel álljunk hozzá ehhez a hobbihoz is, mint sok másikhoz természetesen.

Az egyik leggyakoribb hiba, amivel szinte nap mint találkozok, hogy mindent azonnal akarnak az emberek, ami általáben nem fog jóra vezetni (én most a garnélázásról beszélek…)

Rengeteg nagyon szép faj/változat van, és millió gyönyörű fotót lehet találni az interneten, hát ki ne akarnak egy szép PRL CRS-t vagy egy különleges Taiwan bee garnit? A gond az, hogy ha nincs meg a kellő tapasztalat, akkor ezekkel nagyon gyorsan kudarc érheti az embert. Emiatt javaslom mindenkinek, hogy első körben a legjobb ha valamilyen Neocaridina garnélával próbálkozik és ha már összegyűjtött egy kis tapasztalatot velük, akkor vágjon bele valamilyen egyszerűbb lágy vizes garnéla tartásába (tigris, low grade crs) és így tovább!

Garnéla növendék

A másik oldala az éremnek, hogy ha van valamilyen garnélánk, akkor ne akarjuk azonnal “százasával szüretelni” a kicsiket! Ha nem kezdenek el nyomban szaporodni, nincs semmi gond! Mindig törekedjünk arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk nekik, igényeiknek megfelelő vízparamétereket, jó táplálékot, stb és ha jól érzik magukat, akkor biztosan el fognak kezdeni szaporodni! Itt jegyzem meg, hogy ha egy új csapatot akarunk a beszerezni a legjobb, ha kb 1 cm körüli garnélákat veszünk, mivel ők alkalmazkodnak a legkönnyebben a változásokhoz, és fognak a legjobban akklimatizálódni az új akváriumhoz.

A  várva várt peték

Nagyon elkeserít mikor olyan kérdésekkel keresnek meg, hogy “mi a baj, már egy hónapja megvannak a garnélák, de még mindig nem akarnak szaporodni???”. Ha mindent megadunk nekik, amire szükségük van, akkor adjuk meg nekik az időt is!

Anno, mikor az első Super CRS garnélákat megkaptam nagyon vártam én is természetesen, hogy mikor fognak már elkezdeni szaporodni, de erre kb egy évet kellett várnom, mire megláttam az első petés nőstényt. Nem tudom mi lehetett ennek az oka, de ennyi időbe telt, azóta nagyon szépen szaporodnak, folyamatosan vannak kicsik épp a hetekben sikerült kiválogatnom a legszebb 20-30 példányt, amiket tovább akarok szaporítani.

Super CRS csapat

Ezeket a gondolatokat mindenképp érdemes szem előtt tartani akkor is ha csak most akarunk belevágni a garnélázásba és akkor is, ha már vannak garnéláink!

Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy lehet-e a halakkal együtt tartani a garnélákat. A kérdés teljesen természetesen adódik, mert azért valljuk be elég kevés olyan elvetemült van, aki néhány 2 cm méretű apróságnak rendez be akváriumot. Természetesen aki azért keres garnélát, hogy a szép növényes akváriumát feldobja valami érdekességgel, az más dolog, de hát a legtöbb akvárium elsősorban a halak miatt készült.

A Coryk-ra nem jellemző a garnéla vadászat

Sajnos (vagy nem sajnos) nem lehet egy szóval válaszolni, arra a kérdésre, hogy tehetek-e halak mellé garnélákat… Ez nagyban függ attól, hogy milyen garnélát és milyen halat akarunk “közös fedél” alá költöztetni.

Az valószínűsíthető, hogy afrikai sügér (persze most ne a csigasügérre gondoljunk), nagy testű dél-amerikai sügér vagy egyéb nagyobb, ragadozó természetű (polypterus 🙂 ) hal mellé nem tanácsos semmilyen garnélát tenni, mert gyakorlatilag még csak jól sem fognak lakni a halak velük…

Ancikkal is békében élhetnek

Az “átlagosabb” méretű és nem kifejezetten agresszív halak mellé Amano és legyező garnélákat nyugodtan lehet tenni, nem lesz semmi különösebb probléma ebből fakadóan.

Viszont, ami a kisebb Caridina és Neocaridina fajokat illeti, velük azért óvatosabban kell bánni, mivel tényleg nem egy óriási méretű szerzetek. Ha ilyen garnélákat akarunk tartani, akkor gondoskodjunk arról, hogy legyen sok növény az akváriumban. Nem csak azért, mert rendkívül szépek tudnak lenni a növények, de bennük menedéket is találhatnak a garnélák, ha éppen üldözőbe veszi őket egy-egy hal.

Lefényképezhetetlen szépségek, “galaxy”

Általánosságban elmondható, hogy kisebb méretű, békésebb halakkal, “nanohalakka” nincs probléma: különféle lazacokkal (neonhal, amanda lazac), razbórákkal, kisebb méretű elevenszülőkkel, corykkal, otocinclussal, ancival nyugodtan összerakhatjuk a garnéláinkat, békességben el fognak egymás mellett éldegélni.

Szép és kicsi elevenszülő: endler

Itt jegyezném meg, hogy az üveggarnélával (Macrobrachium, hosszúkarú garnélák) óvatosan bánjuk, mert hajlamos éjszaka megtámadni és megenni(!)  a kisebb méretű halakat. Ne nagyon lepődjön meg senki, ha egyszer csak azt veszi észre, hogy egyre csökken a neoncsapat mérete!

A kedvenc elevenszülőm: Neoheterandria elegans

Talán a leggyakrabban azt a kérdést teszik fel nekem, hogy mivel és hogyan szoktam etetni a garnéláimat, ezért most összefoglalom ezt a kérdéskört.

Tudni kell, hogy igazából majdnem minden eleséget megesznek a garnélák, a szabadban is leginkább különféle szerves törmelékekkel, elhullott állatokat, algákat, moszatokat fogyasztanak. (Bár vannak köztük ragadozó fajok is, de most maradjunk a (Neo)caridináknál). Ezt a változatosságot próbálom én is biztosítani számukra, talán annyi különbséggel, hogy én elég kevés állati eredetű táplálékot adok nekik.

Minden másnap szoktam etetni, amikor nem etetek, akkor pedig baktériumkultúrát, ásványi anyagot, stb adok nekik, fontos, hogy annyi táplálékot kapjanak, amit 1-2 óra alatt meg is esznek, mert különben elkezd bomlásnak indulni a maradék és ugye ez nincs jó hatással a vízminőségre.

És hogy mit is adok nekik… Nálam vegyesen kapnak elég sokféle mesterséges és emellett persze természetes eledelt is. Ilyen-olyan algák gyakorlatilag az összes akváriumban előfordulnak, nálam valószínűleg több is, mint a legtöbb akváriumban, a meglehetősen gyenge világítás miatt, így ezt előszeretettel fogyasztják gyakorlatilag folyamatosan. Érdekes, hogy ahogy megfigyeltem leginkább a növendék garnélák szeretik, a nagyobbak már nem annyira. Itt megjegyzem, hogy aki az algák kordában tartása miatt akar garnélákat tenni egy akváriumba, akkor mindenképp az Amano garnélát ajánlom.

A legfőbb növényi táplálék, amit én használok az a spenót. Gyakorlatilag az összes faj imádja, ahogy bedobom, rögtön ellepik és elég rövid idő alatt elfogyasztják. Erre a célra jó a fagyasztott és a friss növény is, csak jó lenne elkerülni a túlzottan permetezett dolgokat. Én ezt nemes egyszerűséggel úgy oldom meg, hogy én “termelek” spenótot házilag. Nem egy bonyolult dolog, egy egyszerű balkon láda is tökéletes a célra. Leszedek pár levelet, kb 1 percre beleteszem  forrásban lévő vízbe, majd lehűtöm és mehet is az akváriumba. Ha nagyon sok levél van egyszerre, akkor lefagyasztom és később ezt a fagyasztott spenótot használom. Néha ha eszembe jut és épp van a közelben, akkor szoktam adni csalán levelet és gyermekláncfű levelet is. Ezeket szintén forrázás után teszem be az akváriumba.

Amit még megemlítenék, hogy szoktam az ablakba kitenni kis gömb akváriumba vizet, amibe köveket teszek, ezek egy idő után szépen bealgásodnak, mikor beteszek egy ilyen követ, rögtön ellepik a garnélák. Ez pl egy rendkívül hasznos módja a gömbakváriumok felhasználásának.

Én nagyjából ezeket a “természetes” eleségeket szoktam adni, van aki ad fagyasztott artemiát, vagy élő tubifexet, meg még sokféle egyéb dolgot, én ezek közül egyedül az artemiát használom időnként.

Ezek mellett pedig elég sokféle “mesterséges” táplálékot is adok. Valószínűleg nem csodaszerek, de legalább így is változatosabb az étrend. Az utóbbi időben a különböző nagy cégek is elkezdtek garnéláknak szánt tápokat gyártani, illetve van nagyon sokféle direk a garnélákra specializálódott gyártó is.

Biztos sokan láttátok már, hogy a legtöbb akváriumomban vannak falevelek és valószínűleg többekben is felvetődött a kérdés, hogy miért. Több okból használok leveleket. Először is szerintem jól mutat, nekem tetszik, dekoráció… Ennél fontosabb ok, hogy több olyan levél is van, ami savanyítja a vizet és különféle hasznos anyagokat enged ki magából. Emellett pedig ez is egyfajta táplálék a garnéláknak, teljesen lerágják a levéllemezt, csak az erezet marad meg.

Olyan helyről érdemes gyűjteni, ami messze esik az utaktól, így kevésbé szennyezettek, nem fogunk becipelni az akváriumba sok káros anyagot. Mindig lehullott leveleket gyűjtök, és mielőtt az akváriumba teszem őket, előtte kiforralom egyszer, majd 1-2 napig még áztatom. Ezután kiszárítom az egészet és így teszem el. Mikor beteszem az akváriumba, akkor 1-2 napig úsznak a víz felszínén, de aztán lemerülnek és neki is állhatnak a garnélák szétszedni. Kb 2-3 hét alatt fogy el egy levél, mikor már csak az erezete marad, akkor szoktam kivenni.

Én a legtöbbet tölgy, bükk és tebang levelet használok, de szoktam betenni nyír, nyár és fűzfa leveleket is.

Ezt a levelet előszeretettel használják a betták tenyésztéshez, van aki diszkoszokhoz is szokta használni, én a garnélákhoz… Elég erősen színezi és valamennyire  savanyítja is a vizet a csersav és a különböző savak miatt, amit kienged magából emellett pedig gombaölő, és antibakteriális hatása is van.

Tebang levelek

Akinek van kedve kirándulni egy kicsit, irány az erdő és lehet gyűjtögetni!

WF – Biztos nagyon sokan találkoztatok már ezzel a kifejezéssel, amelynek a jelentése nem más, mint Wildfang, azaz “vadon fogott”. Ebben a postban tehát az állatok, természetesen elsősorban a garnélák vadon befogásáról szeretnék néhány szót írni.

Hong kong lelőhely, Fotó: Werner Klotz, Andreas Karge

Sok évvel ezelőtt, amikor a garnélák elkezdtek egyre inkább bekerülni a köztudatba és természetesen ezzel egy időben az akváriumokba is, az összes példány természetesen vadon fogott volt. Szerencsére aztán rövidesen kiderült, hogy a fajok jelentős része (specializált típusú szaporodás) mindenféle gond nélkül szaporítható fogságban, akváriumban, akár hatalmas mennyiségben is, így ezeknél a fajoknál a vadon befogás egyre inkább háttérbe szorult. Megjelentek a garnélák újabb és újabb színvariációi, amelyeket a természetben nem is léteznek, így a vadon fogás ezekben az esetekben teljesen értelmét vesztette.

Nagyobb problémát jelentettek a nem specializált típusú garnélák nagyüzemi tenyésztése, amely a napjainkban sem teljesen kiforrott, sokszor egyszerűbb kifogni az állatokat, mintsem fogságban szaporítani. Megjegyzem, hogy az Amano garnéla esetében egyre elterjedtebb a nagyüzemi szaporítás, de pl a legyező, a red nose, vagy a Macrobrachium fajok esetében szinte 100% ban befogásról van szó.

Garnélák a szabadban, fotó: Werner Klotz, Andreas Karge

Egy időben ezen tényezők okán kicsit lecsengett a WF garnélák ügye, viszont az elmúlt 2 -3 évben ismét jelentős élénkülés lett, amelynek nem más az oka, mint a híres sulawesi garnélák. Ezek a gyönyörű garnélák nagyon gyorsan belopták magukat az emberek szívébe, és hatalmas kereslet alakult ki irántuk, amit a legkönnyebben a vadon élő garnélák befogásával tudtak kielégíteni. Ez nem is jelent különösebb gondot, mert mint azt sokan gondolták, itt is az lesz, mint sok más esetben: eleinte halásszák őket, de aztán megoldják a fogságban történő nagyüzemi tenyésztést és a vadon élő példányok boldogan élhetnek tovább. Sajnos nem így lett… A kereskedelembe kerülő sulawesi garnélák döntő többsége mind a mai napig vadon fogott kis állat. Sajnos a fogságban való tenyésztés az esetükben nem lett sikeres, egyedül talán a kardinális garnéla (és még 1-2 faj, amely kevésbé lett népszerű), aminek megoldott a tenyésztése, az összes többi fajnál ez a gyakorlatilag nem működik.

A sulawesi garnélák esetében meg kell említeni, hogy a kifogott garnélák elenyésző hányada éri el a lelkes garnélatartók akváriumait, a nagy többség még az út során elveszti az életét. Sajnos ennek az okát pontosan nem ismerni, de minden bizonnyal több tényező is közrejátszik: nem megfelelő tárolás a befogó helyen, nem megfelelő csomagolás, szállítás… Gyakran hallani olyan beszámolókat, hogy a garnélák 50-70% -a elhullik az út során míg a kiskereskedőhöz ér. A maradék még élő állatok is sokszor rettentő rossz állapotnak vannak, és már csak óráik vannak hátra. Amely garnélák pedig túlélik ezeket a megpróbáltatásokat, és eljutnak a végső vásárlókhoz, a legtöbb esetben ugyanerre a sorsra jutnak, mivel rettentő érzékeny állatokról van szó, amelyek csak valóban hozzáértőknél maradnak életben. Sajnos be kell, hogy ismerjem, nálam is az elmúlt 2 évben rengeteg sulawesi garnéla lehelte ki a lelkét. Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy megvásároljuk-e ezeket az apró, vadon fogott kis állatokat.

Az utóbbi fél évben egyre több érdekes képpel találkozni, hogy hol milyen garnélákat sikerült befogni. Valóban elképesztő érdekességek vannak, és bukkannak fel egyre másra, de hogy nekik mi lesz a jövőjük…

A másik oldalról pedig olyan beszámolókkal lehet egyre sűrűbben találkozni, hogy egyre másra fogyatkoznak meg, és tűnnek el a garnélák az eredeti élőhelyükről. Természetesen ennek elsősorban nem az akvaristák az okai, hanem az egyre erőteljesebb iparosítás, erőművek építése, folyók lecsapolása, mérgező anyagok nem megfelelő kezelése… Sajnos itt is az várható, mint oly sok esetben: egyre jobban meg fog fogyatkozni a természet élővilága, és a szemünk előtt fog eltűnni sok apró kis élőlény, talán örökre.

Kérlelhetetlenül el fog jönni a nyár és természetesen vele együtt a forróság is.

Sajnos a számos kellemes élmény mellett (láblógatás a strandon, egy korsó hideg sör…) vannak hátulütői is a melegnek, és itt nem a káros UV sugarakra gondolok, hanem arra, hogy borzasztóan fel tud melegedni az akvárium vize.

Általánosságban elmondható, hogy a Neocaridina fajok jobban tűrik a meleget, a Caridina fajok kevésbé. Amennyiben valamilyen módon sikerül 25-26 fokon tartani a hőmérsékletet, akkor igazából nincs semmi félnivaló, a problémák akkor kezdődnek, ha az akváriumban lévő víz hőmérséklete tartósan 27-28 fok fölött van. Sajnos nem csupán a meleg víz jelent problémát (természetesen az is), hanem az is, hogy a meleg víz miatt  ugyanolyan körülmények között kevesebb a vízben az oxigén, emellett pedig sokkal gyorsabban elindulnak a bomlási folyamatok.

A víz hűtésére léteznek megoldások, nézzük melyek ezek:

  • A legegyszerűbb, leggyorsabb megoldás, hogy vizet fagyasztunk, majd azt az akváriumba tesszük. Van, aki szerint kis akváriumok esetén ez a módszer akár eredményesen is használható, de óvatosan kell használni: nem szabad hirtelen nagyon lehűteni a vizet, és tartsuk észben, hogy elég  gyorsan vissza is melegszik a víz.
  • Kis (PC) ventilátor: Ezzel a megoldással 2-3 fokot lehet hűteni a hőmérsékleten, de számítsunk arra, hogy folyamatosan pótolni kell az elpárolgott vizet.
  • A “legprofibb” megoldás az akvárium hűtő. Leggyakrabban tengeri akváriumokhoz szokták árulni, de természetesen édesvízi akváriumhoz is használhatjuk. Sajnos a legnagyobb hátránya, hogy ezek a szerkezetek rettentő drágák:  sokba kerülnek, ráadásul magas az energiafelvételük, de az biztos, hogy ez a legmegbízhatóbb megoldás.

Nekem kicsit körülményesek lennének ezek a módszerek, mert nem 1-2 akváriumról van szó, hanem elég sokról. Ilyenkor az a legegyszerűbb, ha a környezetet hűtjük le. Tökéletesen használható a klíma… Én most nem akartam légkondit felszerelni az akváriumok miatt, mivel nálam az akváriumokat a pincében vannak, ahol kellemes 22-24 fok van és a legnagyobb forróság idején sem ment 26 fok fölé. Természetesen itt már nagyon figyelem az akváriumokat, ha esetleg továbbra is kúszna fel, akkor muszáj leszek beszerezni egy mobil klímát legalább.