Ezen a hétvégén kerül/került megrendezésre a megújult Terraplaza, Terra Gigantea néven. A rendezvény nagyon úgy tűnik, hogy kinőtte a korábbi helyét, az ELTE épülete már kicsinek bizonyult, úgyhogy ezúttal a Millenáris parkba helyezték át a helyszínt. A helyszínváltás egyben méretbeli növekedést is jelentett, több mint 4000nm-es csarnokba került a börze, továbbá a korábbi 1 napos helyett 2 napos lett a rendezvény.

Mi a szombat délelőttöt tűztük ki, mint látogatási időpontot. Sikerült is nyitás után nem sokkal odaérni, de már minden kiállító/árus a helyén volt, a látogatók is már elkezdtek érkezni. Az biztos, hogy nagyon jót tett a mostani váltás, a rendezvény megújulása! Így, hogy nagyobb a terület a látogatók jobban elfértek, nem volt az a hatalmas tömeg.

Továbbra is egyértelműen látszódik a terrarisztika hatalmas “fölénye”, a standok 70-80%-a terrarisztikai volt. Jelen voltak a legkülönfélébb gyíkok, kígyók, pókok, békák, sáskák és nem tudom még mi minden, természetesen mindenféle kiegészítőkkel és eleségállattal együtt. Ami az akvarisztikát illeti, kint volt az AME számos akvarisztikai kiadvánnyal, növényárusok, akvarisztikai bolthálózatok és magánemberkék is kint voltak a portékáikkal. Döntő többségben természetesen halak voltak: guppi, neon, sügérek, stb… Azonban láttam pár különlegesebb jószágot is, mint pl ikrázó fogaspotyok! Amit még mindenképp kiemelnék az a GreenAqua standja, akik ismét hozták a megszokott színvonalat. Gyönyörű berendezett akváriumok, széles választék a felszerelésekből (garnélás is!)

CPO, garnélák

Dennerli

A garnélák világát illetően a rendezvényen jelen lévő felhozatal szerintem viszonylag jól tükrözte a hazai viszonyokat: red, cherry, yellow fire, sakura volt több helyen is, amelyek mellet blue pearl, indian zebra és ami üdítő újdonság volt, hogy tenyésztett kardinális garnéla is volt!

Azt hiszem, ez alapján a pár órás kis séta alapján, hogy nagyon jó irányba halad a dolog, úgy vélem, hogy lassan kialakul egy olyan színvonalú börze, ami már tőlünk nyugatabbra is megállja a helyét. Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson ki, érdemes! Amellett, hogy megnézhetünk sok érdekes állatot, egy helyen lehet nagyon sok olyan emberrel találkozni és beszélgetni, akik szintén ezen hobbi “áldozatai”, ritkán van erre ilyen lehetőség! Remélem az akvarisztika is szép lassan fel fog zárkózni, a cégek, kereskedők és a tenyésztők megmutatják magukat és be fogják bizonyítani, hogy utol lehet érni a terrarisztikát!

Garnéla felszerelés

Malac

Élő faág

Békák

Gyík csemege

Kompozíció

Bemutató akvárium