A 2020-as év minden bizonnyal nagyon emlékezetes lesz mindenkinek és valószínűleg nem a jó értelemben. Nem szeretném ecsetelni a vírus, a korlátozások, a gazdasági helyzet és sok egyéb vonatkozó terület részleteit, egyrészt nem értek hozzá, másrészt nem erre a blogra való, hanem elsősorban az én, illetve a garnéláim körüli dolgokra szeretnék egy kicsit visszatekinteni, átgondolni, hogy mi is történt, mert hát nem volt egy unalmas év ebben a tekintetben sem. Annak ellenére, hogy a döntő többségnek ez az év nem a pozitív emlékek, jó élmények éve volt, azonban ha én visszagondolok, akkor számomra ez egy nagyon jó év volt.

Az új birodalom

Ami mindenekelőtt a legfontosabb, hogy az év elején bővült a családunk és megszületett a második kislányom, Lara Panka, aki hihetlen sok mosolyt és örömöt csal a mindennapjainkba. A másik nagylányom pedig elkezdte az iskolát, ami szintén rengeteg változást hozott. A kialakult helyzet miatt sokkal többet dolgozok otthonról, mint eddig, így megspórolok rengeteg időt az utazással, többet lehetek a családommal, illetve így a hobbimra is sokkal több időm jut. Ezen túl idén nyáron egy új házba költöztünk, ahol egy teljesen új garnélás birodalmat tudtam kialakítani., kicsit nagyobbat, kicsit rendezettebbet, mint amik eddig voltak.

Kis segítségeim 🙂

A garnélák költöztetése mindig nagyon kockázatos (párszor már volt benne részem…), tartottam is tőle nagyon. Egyrészt nagy munka, másrészt mindig van egy bizonytalanság, hogy milyen lesz az új helyen. Ezúttal végül úgy döntöttem, hogy gyakorlatilag a teljes rendszerem újraindítom. Így fél év távlatából már ki merem jelenteni, hogy sikeres volt a költözködés, nagyon szépen belakták az új akváriumokat a garnélák, gyakorlatilag mindenhol rengeteg apróság van már.

Saját boa

A kialalult helyzetből adódóan idén nem nagyon jutottam el garnélás rendezvényekre, bár igazából nem is volt hoval eljutni. Remélem jövőre már ebből szempontból is aktívabb év lesz. Ami a garnélás világ trendjeit illeti, nincs nagy változás tavalyhoz képest – galaxy, boa és red/black fancy garnélák tartják még mindig lázban a garnélás világot, a szokásos PRL szépségek mellett.

MIndenkinek nagyon boldog és sikerekben, garnélákban bővelkedő 2021-es évet kívánok!

Metallic blue boa, Forrás: FB csoportok
Red boa, Forrás: FB csoportok
PRL, az örök klasszikus, Forrás: FB csoportok
Red fancy tiger, TB shrimp
Purple mettalic, Forrás: FB csoportok
Red galaxy fishbone, Forrás: FB csoportok