Megújulás

Megújulás

Az édesvízi garnélás blogot 8 évvel ezelőtt indítottam. Már elég régóta gondolkozok rajta, hogy ideje lenne átalakítani, megújítani egy kicsit.

Ennek kapcsán az utóbb időben egy új honlapon dolgozok, ami nem kizárólag blog, mint ahogy ez az oldal volt, hanem egy hagyományosabb értelemben vett honlap, ami az édesvízi garnélákkal foglalkozik, és elérkezett annak az ideje, hogy elérhetővé is tegyem az új honlapot.

A blog beépül az új honlapba és igyekszek a továbbiakban gyakrabban frissíteni a bejegyzéseket. A blog mellett elkezdtem összeállítani a különböző garnéla változatok leírását, kialakítottam egy “Tudástár” részt, ahol cikkeket szeretnék megosztani, és egy hírek szekciót, ahol pedig az aktuális újdonságokat szeretném megosztani.

Ezúton elköszönök a régi blogtól, azt nem fogom a továbbiakban frissíteni, minden újdonság már itt, új honlapon lesz elérhető. Remélem szeretni fogjátok ezt is, és hasznosnak, sőt hasznosabbnak találjátok, mint a régi blogot.

Mivel csak most indult ez az oldal, biztosan tartalmaz még hibákat, illetve nincs minden tartalom feltöltve, ezeket igyekszem minél hamarabb befejezni.

Amennyiben észrevételetek, megjegyzésetek, kérdésetek, kérésetek, stb van a honlappal kapcsolatban kérlek jelezzétek email, vagy itt hozzászólás formájában. Köszönöm előre is.

Kellemes böngészést!

http://szentgyogarnela.hu/

capture

By | 2017-01-19T22:00:21+00:00 január 19th, 2017|aktualitások, Egyéb, minden más|5 hozzászólás

5 hozzászólás

  1. TZsolt 2017.01.20 at 07:17 - Reply

    Nekem nagyon tetszik az oldal, remélem tényleg folyamatosan fog megtelni tartalommal. Köszi!

  2. Tomi 2017.02.05 at 23:39 - Reply

    Szia István,

    Csatlakozom az előttem szólóhoz. Magyar nyelven nem volt eddig semmilyen összefoglaló tudástár, pláne nem ilyen színvonalon. Remek lett!

  3. szentgyo 2017.02.06 at 14:57 - Reply

    Köszönöm mindkettőtöknek! Igyekszek folyamatosan frissíteni, hogy legyenek újdonságok is és legyen értelme gyakran látogatni az oldalt 🙂

  4. Pekárs Alajos 2017.02.06 at 15:53 - Reply

    Szia István, köszönöm az oldalt, nagxon sokat tanultam tőled eddig is, gondolom ezután sem lesz másképp… Mindenesetre így sokkal áttekinthetőbb, kezelhetőbb az oldal! Remélem lesz időd vele foglakozni!

  5. szentgyo 2017.02.06 at 16:05 - Reply

    Köszi! Igyekszek 🙂

Leave A Comment