aktualitások

/aktualitások
19 01, 2017

Megújulás

By | 2017-01-19T22:00:21+00:00 január 19th, 2017|aktualitások, Egyéb, minden más|5 hozzászólás

Az édesvízi garnélás blogot 8 évvel ezelőtt indítottam. Már elég régóta gondolkozok rajta, hogy ideje lenne átalakítani, megújítani egy kicsit.

Ennek kapcsán az utóbb időben egy új honlapon dolgozok, ami nem kizárólag blog, mint ahogy ez az oldal volt, hanem egy hagyományosabb értelemben vett honlap, ami az édesvízi garnélákkal foglalkozik, és elérkezett annak az ideje, hogy elérhetővé is tegyem az új honlapot.

A blog beépül az új honlapba és igyekszek a továbbiakban gyakrabban frissíteni a bejegyzéseket. A blog mellett elkezdtem összeállítani a különböző garnéla változatok leírását, kialakítottam egy “Tudástár” részt, ahol cikkeket szeretnék megosztani, és egy hírek szekciót, ahol pedig az aktuális újdonságokat szeretném megosztani.

Ezúton elköszönök a régi blogtól, azt nem fogom a továbbiakban frissíteni, minden újdonság már itt, új honlapon lesz elérhető. Remélem szeretni fogjátok ezt is, és hasznosnak, sőt hasznosabbnak találjátok, mint a régi blogot.

Mivel csak most indult ez az oldal, biztosan tartalmaz még hibákat, illetve nincs minden tartalom feltöltve, ezeket igyekszem minél hamarabb befejezni.

Amennyiben észrevételetek, megjegyzésetek, kérdésetek, kérésetek, stb van a honlappal kapcsolatban kérlek jelezzétek email, vagy itt hozzászólás formájában. Köszönöm előre is.

Kellemes böngészést!

http://szentgyogarnela.hu/

capture

19 12, 2016

2016 – visszatekintés az évre

By | 2017-01-16T11:41:22+00:00 december 19th, 2016|aktualitások, Egyéb|1 Comment

Lassan ennek az évnek az utolsó napjai is leperegnek, és belecsapunk az új esztendőbe, így szeretnék egy kis összefoglalót írni, hogy mi is történt idén, hogyan látom én a 2016-ot, garnélás szemüvegen keresztül.

Ami a nagyvilágot illeti, idén is sok garnélás versenyt rendeztek meg, szerte a világban. Ezekről elmondható összességében, hogy szemmel látható, ahogy növekedik a benevezett garnélák száma és színvonala is, tehát összességében szépen fejlődik a hobbi. Idén ősszel nekem is sikerült kilátogatnom két rendezvényre is, Nyitrán, és Bécsben.

PRL-ek, fotó: Internet

Ami magukat a garnélákat illeti, szerintem elég mozgalmas volt ez az év. Természetesen továbbra is “hatalmas slágernek” számítanak a szép, PRL garnélák, de mellettük egyre gyakrabban lehet találkozni gyönyörű PBL garnélával is, ami eddig nem volt túl gyakori.

PBL, fotó: Internet

Ezek mellett továbbra is a Tibee és Taitibee garnélák terjednek nagyon, illetve idén egyre többet lehet látni a taiwani újdonságokkal, mint pl a skunk, backline, galaxy vagy a legújabb különlegességgel, a Blue/White Boa garnélával. Egyértelműen látszik, hogy a Caridina-k között ez a vonal lesz az iránymutató a továbbiakra vonatkozóan.

Piros Tibee, fotó: Shrimpart

Fekete Tibee, Fotó: Internet

Piros galaxy, fotó: Dong shrimp

Piros galaxy, fotó: Internet

Ami a Neocaridina-kat illeti, ott igazából kicsit hiányolom az újdonságokat, mintha nem lenne akkora fókusz rajtuk, mint korábban. Természetesen van sokféle nagyon szép színű piros, sárga, kék, vagy akár zöld Neocaridina, de mintha nem nagyon lenne előrelépés náluk, hátha majd a 2017-es év hozza meg a nagy újdonságot náluk 🙂

Blue boa, fénykép: Skyfish

Piros skunk, fotó: Internet

Fekete galaxy/skunk, Skyfish

Érdekesség, hogy egyre inkább terjednek az OR (“orange eye”) garnélák a CRS/Taiwan bee garnéla vonalon, illetve ugyanezeknél a garnéláknál a ghost vagy skeleton változatok, amikot a fehér szín helyén nem fehér van, hanem átlátszó, mint a Neocaridina rilik esetében. Mindezeken túl pedig mindig vannak olyan újdonságok, amik csak úgy feltűnnek, valószínűleg valamilyen vadon befogott garnéla, mint pl a galaxy tiger, vagy a stardust.

Taiwan bee, OE, ghost, Fotó: Skyfish

Stardust, Fotó: Internet

Engedjétek meg, hogy egy pár szóban írjak arról is, hogy nálam mi történik… Korábban a blogon is beszámoltam róla, hogy kicsit kevesebb akváriumom van, ami egész pontosan azt jelenti, hogy 49db. Ez a mennyiség épp jó, ennyire még jut elég időm, úgyhogy ez most ideálisnak tűnik, a korábbi 80 körüli akvárium már túl sok időt igényelt.

Idén végre sikerült szaporodásra bírni a spinata garnélákat, sok sok év után, talán ezt tartom a legnagyobb előrelépésnek, illetve, hogy sikerült hozzájutni néhány különlegességhez is, de ezekről majd alkalomadtán úgyis beszámolok.

Skunk, már nálam 🙂

White orchid

Yellow king kong

Sajnos a blogra és egyéb online felületekre a család, a garnélák, a munkám és egyéb leterheltségek miatt nem jut annyi időm, mint szeretném, de azért igyekszek időnként valami kis érdekességet bemutatni Nektek, hogy lássátok milyen izgalmas még mindig ez a garnélázás 🙂 Jövőre is van rengeteg tervem, remélem ezeket sikerül megvalósítani 🙂

Ezzel a képpel búcsúzok 🙂

Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag új évet kívánok!

5 12, 2016

4. Internationales Garnelenchampionat, 2016, Bécs

By | 2017-01-07T12:10:22+00:00 december 5th, 2016|aktualitások, Egyéb|2 hozzászólás

A december 3.-4.-i hétvégén zajlott le az osztrákok 4. nemzetközi garnélabajnoksága. Ezúttal szakítottak a korábbi hagyományokkal, és nem Linzben, mint ahogy az előző években volt, hanem számunkra egy sokkal kedvezőbb helyen, Bécsben volt a rendezvény.

Bécsi rendezvény

A szokásos Exotica helyett ezúttal egy új kisállat rendezvény kapott helyet a bécsi Messe-n, a Haustiermesse Wien. Az Exotica hoz képest ez a kiállítás és vásár kisebb hangvételű volt, mind a kiállítók, mind a látogatók kevesebben voltak, mint az előző eseményeken, ahol jártam. Ezúttal hüllő alig volt, elsősorban kutya és macska kiegészítők, kellékek, tápok, stb és akvarisztikai dolgok voltak (Sera, JBL, Dennerle, stb). Sajnos ezen az eseményen nem lehetett élő állatot vásárolni, így sajnos eladó garnélák sem voltak kint.

A verseny akváriumai

Az aljazattal ellátott és minimális mohával, ellátott, kb 10 literes standard akváriumokba pénteken kerültek be a versenyre nevezett garnélák, a zsűrizés pedig szombaton reggel zajlott, így volt egy napjuk a garnéláknak, hogy a legjobb arcukat mutassák.

Az egyik akvárium

Idén az a megtiszteltetés ért, hogy én is részt vettem bíráskodásban, 5 másik (német, osztrák és lengyel) garnélással egyetemben. A rendezvény 10 órakor nyitott, mi fél 9 re mentünk. Egy kis beszélgetés és eligazítás után párokban bíráltuk le az egyes kategóriákat.

Ezen a versenyen 11 kategória volt:

1) Neocaridina davidi egyszínű (Red, Yellow, Orange, Blue, Green etc.)
2) Neocaridina davidi mintás (Rili, Backline, etc.)
3) Caridina cf. cantonensis Tiger (red, black, blue)
4) Caridina cf. cantonensis / logemanni stabil változatok (Super red/black, Full red/black, white bee etc.)
5) Caridina logemanni Red Bee és Black Bee Grade A-S
6) Caridina logemanni Red Bee és Black Bee Grade SS-SSS
7) Caridina cf. cantonensis shadow (Blue/Red Bolt, Snow white, Bee-influenced Shadows with parts of blue and Shadows without pattern e.g. Full black/red)
8) Caridina cf. cantonensis shadow Classic Shadow (lined, saddled, banded eg. Wine Red, Red Ruby, Panda, King Kong)
9) Caridina cf. cantonensis shadow – Tiger Bees (TiBee) és Taiwan shrimp (Shadow Bee) (multistriped, Zebra, Spotted Head, Pinto)
10) Bee-influenced Shadows, “hagyományos mintákkal” (i.e. Mosura, Hinomaru, etc.)
11) Open Catgory – Új színek, változatok, mutációk)

Orange rili – nagyon szép szabályos minta

Yellow fire Neon – szép széles és erőteljes hátvonal

Én egy német garnélatenyésztővel voltam “párban”, mi bíráltuk az első, a harmadik, a hetedik és a kilencedik kategóriát. Ezen a versenyen is voltak sajátosságok, amiket a szervezők kérésére figyelembe kellett venni, meg lettek határozva azok a szempontok, amelyek előnyt élveztek (pl ebben az esetben a taiwan bee garnéláknál a fehér szín volt a preferált a kékkel szemben), illetve egy előre kidolgozott pontozórendszer szerint kellett megvizsgálni a garnélákat (szín, minta, összhang, vitalitás) kellett az egyes csapatokat lebírálni. Egy akváriumban minimum 3 garnéla volt, amennyiben többen voltak, akkor a három legszebbet/a három leghasonlóbbat kellett figyelembe venni.

CRS SS – szép piros lábak

CBS SSS – gyönyörű fekete szín, és fehér lábak

White bee – nagyon szép telítettség

Kb 11-ig tartott a bíráskodás, ezután összesítették az eredményeket, délután fél 4 kor volt az eredményhirdetés, másnap pedig a közönségszavazás és az aukció, az arra benevezett garnélákra. Külön érdekessége volt az aukciónak, hogy mivel ezúttal nem lehetett élő állatokat árulni a rendezvényen, így egy online aukciós oldalon lehetett licitálni a garnélákra, vasárnap délután 4ig.

Blue bolt – szép mély kék

Spotted head – gyönyörű, nagy minták

Összesen több, mint 100 csapat garnélát neveztek a versenyre, ami nagyon szép szám, az összes akváriumot megtöltötték, és igazán magas volt a benevezett garnélák színvonala, minősége. Osztrákokon kívül német, lengyel, cseh, taiwani és kínai tenyésztők is neveztek garnélákat. Minden kategóriában voltak igazán szép garnélák, tényleg valódi különlegességekkel is lehetett találkozni. Nekem egy kicsit a Neocaridinák tűntek “gyengébbnek”, de nem lehet ok a panaszra ott sem. A hivatalos eredmények és fotók hamarosan elérhetők lesznek a rendezvény honlapján.

Gyönyörű skunk garnéla

Galaxy fishbone Skyfishtől – top garnélák, a verseny győztesei

Szintén galaxy fisbone, Skyfish – őket meg is lehetett venni, 500-1000 eur/db

Egy újabb különlegesség, szintén Skyfish medencéiből

A kedvencem, Blue Boa, szintúgy Skyfish – a verseny után utaztak is haza a tenyésztővel együtt

Összességében nagyon jó esemény volt, gyönyörű garnélákkal, illetve ahogy mindig, most is jó kis beszélgetések voltak a többi tenyésztővel. Külön öröm, hogy ezúttal személyesen is jelen volt a Skyfish nevezetű tenyésztő, aki jelenleg az egyik legnevesebb taiwani garnélatenyésztő, így nem csak, hogy az elképesztő garnéláit lehetett megnézni élőben (akik aztán az összesítésben meg is nyerték a versenyt), hanem magával a tenyésztővel is lehetett találkozni, beszélgetni.

Közös kép Skyfish -sel 🙂

Szuper rendezvény volt, bő két óra autókázással a gyönyörű Bécsben! Továbbra is mindenkit nagyon erősen biztatok, hogy vegyetek részt ilyen és hasonló versenyeken, mutassuk meg mi is magunkat! Ha versenyek iránt érdeklődtök, nyugodtan keressetek meg, általában mindegyikkel kapcsolatban van információm.

28 11, 2016

Caridina show Nitra, 2016

By | 2017-01-07T12:10:56+00:00 november 28th, 2016|aktualitások, Egyéb|3 hozzászólás

November utolsó hétvégéjén került megrendezésre Nyitrán a szlovák garnéla bajnokság. Mivel a helyszín nincs olyan távol, így idén kilátogattunk mi is a az eseményre, ezúttal teljesen csak nézelődőként.

A garnélás rész egy nagyszabású kiállítás és vásár keretei közt kapott helyet, amely során sok száz galamb, kakas, pulyka, liba, nyúl és még nem is tudom mi minden más is kivonult, úgyhogy mindenképp érdekes vasárnapi programnak ígérkezett.

Reggel 8 körül autóba pattant a kis család, és kb 160km és 2 óra elteltével már meg is érkeztünk a helyszínre, ahol viszonylag könnyen sikerült is megtalálni a tetthelyt. A rendezvényen belül úgy vettem észre, hogy a különféle hobbiállatok (díszmadarak, tengerimalacok, hüllők, és persze a garnélák) egy külön csarnokban kaptak ideiglenes szállást. Mint az ilyen jellegű rendezvények nagy részén az akvarisztika volt talán a legkisebb arányban jelen, igazából tényleg csak pár akvárium és akvarisztikai profilú stand volt sajnos. Ezek közül az egyik a garnélás verseny rendezőinek az asztalai, ahol viszonylag sokféle (sőt igazi különlegességek is) garnéla volt: crs, cbs, white bee, rili, cpo, yellow fire, blue tiger, pinto, blue bolt, blue steel, stb, illetve néhány garnélás eleség, kiegészítő.

Garnéla vásár

Garnéla vásár

Garnéla vásár

A versenyre közel 100 pici akvárium szánva, amelyek közül majdnem mindben voltak is garnélák, tehát viszonylag sok nevezés érkezett. Ezek az akváriumok nem az általában megszokott módon, asztalokon egymás mellett elhelyezve voltak kirakva, hanem egy állványon voltak, sorokban és oszlopokban, igazából teljesen jól megoldották így is.

Állvány a versenyre nevezett garnéláknak

Ha minden igaz, ez a nyertes egyszínű davidi csapat

Piroskák

CRS

CRS

Red wine

Az alábbi kategóriákba lehetett nevezni:

  • Neocaridina davidi egyszínű
  • Neocaridina davidi rili
  •  Caridina tigris
  • Caridina SCRS, SCBS
  • Caridina CRS/CBS minden osztály
  • Caridina Blue Bolt, Red Bolt, Snow-white
  • Caridina Taiwan bee fekete és piros
  • Caridina Taiwan bee mosura és panda
  • “Pinto”, “TiBee”, “Fancy Tiger”, “Spotted” , “Zebra”
  • Új változatok, mutációk

A legtöbb nevezés a Neocaridina kategóriákba és a CRS/CBS garnélákhoz történt, de szerintem ez teljesen természetes. Ha jól láttam talán csak szlovák nevezők voltak, de ebben nem vagyok biztos.

Sajnos mire odaértem, addigra már a győztes garnélákat elvitték fotózni, így őket nem tudtam mind megnézni. Összességében elmondható, hogy voltak valóban nagyon szép garnélák, elsősorban a Neocaridinák közt, de nagyon szép panda és red wine garnélákat is láttam.

A győztek listája és a fényképek is hamarosan elérhetők lesznek a rendezvény honlapján: http://caridinashow.com/

A díjátadó szombaton volt, vasárnap délben pedig a garnélák aukciója volt, amely nem a hagyományos bekiabálós licitálós módon történt, hanem az egyes kiszemelt garnélákra “face to face” lehetett alkudozni.

A szlovák tenyésztőkkel való ismerkedés, beszélgetés után végignéztünk a rendezvény többi részén is, és megcsodáltuk a különösnél különösebb kakasokat és egyebeket, majd kis séta a városban, miután pedig fájó szívvel konstatáltuk, hogy nem találtunk nyitva éttermet, így sajnos a várva várt bryndzove halusky és kofola elmaradt, úgyhogy délután hazaautókáztunk.

Galambok

Több száz ketrecben a galambok

Pulyka

Liba

“Kukurikú”

Nekem összességében tetszett a rendezvény, nagyon egyszerű volt, nem volt semmi sem túlkomplikálva, természetesen nem összehasonlítható egy hannoveri versennyel, azonban ahhoz képest, hogy Szlovákiában a beszélgetések alapján kb ugyanott tart a garnélázás, mint itthon, nagyon jó kis találkozó volt. Minden bizonnyal jövőre is meg fogják rendezni a szervezők, mindenkit csak biztatok arra, hogy vegyen részt rajta, nevezze be a garnéláit nyugodtan, illetve érdemes elgondolkodni rajta, hogy itthon hogyan lehetne megszervezni egy hasonló jellegű eseményt.

7 07, 2016

Őszi versenyek

By | 2017-01-07T12:11:48+00:00 július 7th, 2016|aktualitások, Egyéb|4 hozzászólás

Idén is elkezdődik ősszel a “versenyszezon” a garnélás világban, amelyre lassan itt az idő felkészülni. Sajnos idén nem lesz megrendezve az olaszországi garnéla verseny, azonban vigasztalásképp viszonylag közel hozzánk (néhány órás autóútra) 2 verseny is lesz ezúttal, ezekről szeretnék pár szót írni.

13071768_10153369566517471_5320184068365485439_o

Az egyik az osztrák “Austrian Aquanet Garnelentag”, ami már 7. alkalommal kerül megrendezésre. Idén szakítva a hagyományokkal nem Linzben, hanem Bécsben lesz ez a rendezvény december 3.-án és 4.-én. Ezen a versenyen 11 kategóriában lehet megmérettetni a garnélákat (egyszínű Neocaridina, mintás Neocaridina, Tigris, stabil logemanni változatok, CRS/CBS A-S, CRS/CBS SS-SSS, egyszínű Taiwan bee, hagyományos Taiwan bee, Tibee/pinto, Panda/mosura Taiwan bee és minden egyéb). Kategóriánként minimum 4, maximum 7 garnélával lehet nevezni.

Bővebb információ a http://garnelenchampion.at/ oldalon érhető el.

13567211_10206648727244341_2572962435250898067_n

A másik ilyen rendezvény Szlovákiában, Nyitrán lesz november 26.-án és 27.-én, a Caridina Show 2016 nevű esemény a Pet Expo – World of Pets 2016 rendezvény keretei közt.

Ezen a versenyen 10 kategóriában lehet indulni: Neocaridina egyszínű, Neocaridina rili, Tigris, SCRS/SCBS, CRS/CBS, Blue bolt/Red bolt/Gold bee, Taiwan bee hagyományos, Panda/mosura Taiwan bee, Tibee/pinto, minden egyéb. Kategóriánként minimum 3, maximum 5 garnélával lehet nevezni.

Bővebb információ a http://caridinashow.com/ oldalon érhető el.

Érdekesség, hogy mindkét verseny végén lesz aukció a versenyre nevezett garnélákból. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kötelező aukcióra bocsátani a benevezett garnélákat, de lesz rá lehetőség. Ezek mindig érdekes színfoltjai a versenyeknek. Mindkét versenyen a nyertes garnélák szuper díjazásban részesülnek 🙂

Továbbra is csak buzdítani tudok mindenkit, hogy vegyen részt ezeken a versenyeken és mutassuk meg, hogy nálunk is már milyen szép garnélák vannak. Én valószínűleg mindkét rendezvényre elmegyek, keressetek engem is bátran kérdés esetén. Versenyre fel! 😉

15 06, 2016

Tibee és TaiTibee garnélák

By | 2017-01-07T12:12:16+00:00 június 15th, 2016|aktualitások, Egyéb, fajok|1 Comment

Biztos sokan hallottatok már a Tibee garnélákról, amely garnélák egy valamilyen tigris változat és egy valamilyen CRS/CBS garnéla kereszteződéséből születnek meg. Az általános közhiedelemmel ellentétben ezek a Tibee garnélák  nem meddők, tehát képesek továbbszaporodni, akár egymás közt is, tehát Tibee x Tibee, vagy visszakeresztezve egyik felmenőjével is, tehát Tibee x Tigris, Tibee x CRS, stb.

Fekete TiBee

Fekete TiBee

fekete Tibee

A TaiTibee garnélák talán kissé kevésbé ismertek, ők egy valamilyen tigris változat és valamilyen taiwan bee változat kereszteződéséből jönnek létre.

Az utóbbi időben elég népszerűek az úgynevezett Tangbee és Taira, vagy Aura mix garnélák, amik a Tangerin tiger vagy az Aura blue változatot keresztezik más fajokkal, általában valamilyen taiwan bee változattal.

Piros Tibee

Piros Tibee

Ezeknél a keresztezéseknél az első generációban általában elég vegyes garnélák szoktak születni, amelyek első ránézésre nem tűnnek nagyon szépnek vagy érdekesnek, de rengeteg lehetőséget hordoznak magukban. A későbbi generációkban és a visszakeresztezésekből nagyon különleges garnélák jöhetnek elő.

F1 Tibee

F1 Tibee

TaiRa

Tangbee

Nálam jelenleg 3 akváriumban vannak ilyen mix garnélák: az egyikben F1-F2 fekete Tibee és Taitibee garnélák, a másodikban F2-F3 piros Tibee és Taitibee garnélák, a harmadikban pedig F1-es Tangbee és Taira garnélák. Az a tervem, hogy ezeket a garnélákat amennyire lehet nem egymással akarom keresztezni, hanem a petésedés előtt álló nőstényeket beteszem valamelyik taiwan bee változathoz, megvárom, hogy ott legyenek petések és ezután visszateszem őket az eredeti Tibee akváriumukba, annak érdekében, hogy a kis garnélákat már ott engedjék el. Így szeretnék létrehozni egy erős mix “tömeget”, és ezekből kiválogatni a legérdekesebb garnélákat és őket külön továbbvinni.

Tibee x fekete Pinto kismama

Tibee x piros pinto kismama

Jelenleg úgy állok, hogy az elmúlt pár hét során már 5 olyan Tibee nőstény, amit vagy piros vagy fekete pinto termékenyített meg, az elsőnek nemsokára el kell engednie a kicsiket. Kíváncsian várom, hogy milyen apróságok fognak születni, igyekszek beszámolni itt a blogon is a fejleményekről.

13 03, 2016

Aktualitások

By | 2017-01-07T12:14:00+00:00 március 13th, 2016|aktualitások, Egyéb|2 hozzászólás

Kedves Olvasók!

Az elmúlt időszakban nem kerültek új bejegyzések a blogra, aminek számos oka van, ám mielőtt még mindenki nagyon megijedne, természetesen továbbra is garnélázok 🙂

Az utóbbi időszakban elég sok változás történt körülöttem, amiről a blogban is írtam: családi házba költöztünk, született egy kisbabánk, közben új munkahelyem is lett, szóval összegyűltek a dolgok. Mindez azt jelentette, hogy a blogra, a fórumra és összességében a garnélákra is kicsit kevesebb időm jutott, mint, ahogy azt korábban terveztem.

Emiatt hosszas mérlegelés után arra jutottam, hogy az akváriumaim egy részét megszüntetem, ennek kapcsán épp a napokban végeztem 30 akvárium leszerelésével. Nem volt kellemes érzés szétszedni őket, de sajnos ez a helyzet. Így most jelenleg 50db akváriumom van a garnéláknak.

2a4imit

msb9ybi

Természetesen így, hogy kevesebb lett az akvárium, nem tudok minden változattal foglalkozni, amivel korábban dolgom volt, a Neocaridina vonalat teljesen megszüntettem. Számomra ők kevésbé érdekesek, maradtak a Caridina fajok, változatok, CRS/CBS, tigrisek, taiwanok, és sok egyéb Caridina garnéla.

srlzjcv

uy0yczi

A továbbiakban igyekszek az eddigieknél több időt szakítani a blogra, és rendszeresebben frissíteni, úgyhogy időnként azért érdemes lesz visszanézni 😉

5tfjasr

24 12, 2014

2014 – Visszatekintés a garnélás világra

By | 2017-01-07T12:17:11+00:00 december 24th, 2014|aktualitások, Egyéb|2 hozzászólás

Lassan elérkezett ennek az esztendőnek is a vége. Gondolom mindenki gőzerővel süti a bejglit és díszíti a karácsonyfát, ahogy mi is, de két szaloncukor közt tartok egy kis bejegyzésnyi szünetet 🙂

Mint ahogy az előző években is megtettem, most is szeretném összefoglalni, hogy mi is történt az év során. Ha őszinte akarok lenni, idén nem történtek nagy újdonságok nemzetközi fronton a garnélás világban, minden csordogált a medrében. Idén is több helyen lezajlottak a garnélás versenyek, sajnos ebben az évben Ausztriában nem sikerült megrendezni, ott majd jövőre pótolják, de volt Franciaországban, Hollandiában, Svédországban, Lengyelországban, Olaszországban és természetesen Németországban is.

Piros taitibee, Fotó: Cheng Shrimp, Taiwan

Ami a garnélákat illeti a trendek maradtak az előző évihez nagyon hasonlók, továbbra is rengeteg nagyon szép taiwan bee garnélát lehet látni, szerencsére már itthon is egyre többen megpróbálkoznak velük. A pinto garnélák is egyre inkább terjednek, illetve egyre több nagyon szép Tibee és Taitibee garnéla születik.

10394462_373935986115678_3686482189466316693_n

Taiwan bee különlegesség, fotó: Cheng srimp, Taiwan

Neocaridina vonalon szintén gyönyörű változatok vannak jelen, kis túlzással elmondható, hogy a szivárvány minden színét meg lehet már találni, és mindezt rili változatban is 🙂 Illetve a PRL és PBL garnélák továbbra is folytatják a hódító útjukat, szerencsére büszkén mondhatom, hogy végre kis hazánkba is eljutottak 😉

Pinto

Amit én egy kicsit hiányoltam ebben az évben, hogy nem jött “egetverő” újdonság, pedig, hogy őszinte legyek számítottam rá néhány taiwani tenyésztőtől, na de majd jövőre 😉

Neocaridina yellow fire Neon

Neocaridina chocolate sakura

Ami idén a legfontosabb dolog véleményem szerint a garnélás világban, hogy végre leírásra kerültek a crs és a tigris garnélák is! Már nagyon sok éve várunk rá, idén Werner Klotz és csapat befejezte a részletes munkákat velük, és megtörtént ennek a két fajnak a tudományos leírása. Igen, jól olvastátok, nem elírás történt, 2 külön fajról van szó. A crs garnélák a Caridina logemanni nevet kapták, míg a tigrisek és a különböző változatok a Caridina mariae nevet.

Green hulk panda

PRL

Ezúton kívánok mindenkinek nagyon boldog békés Karácsonyt!

2 12, 2014

2014 december, Terrapláza

By | 2017-01-07T12:17:50+00:00 december 2nd, 2014|aktualitások, Egyéb|1 Comment

Kedves Olvasók,

Eljött annak az ideje, hogy ezúttal egy kicsit másik oldalról is megnézzem, hogy milyen is a Terrapláza, úgyhogy a soron következő, december 7.-i Terraplázán, nem mint előadó/látogató, hanem mint kiállító/eladó fogok részt venni. Az eddigi TP-k garnélás szemszögből talán nem voltak olyan izgalmasak, de a mostani alkalomra igyekszek ezt a vonalat is erősíteni. Igaz, sajnos nem tudom magammal cipelni az egész kínálatot, de azért megpróbálok különlegességeket, ritkább változatokat is magammal vinni. Ha valakinek valamilyen különlegesebb garnélára fájna a foga és biztosra akar menni, akkor keressen meg még a hét folyamán, és azokat a garnélákat előre lecsomagolom és biztosan ott lesznek 🙂

A garnélákon túl viszek magammal számos, itthon nem ismert, azonban rendkívül jó garnélás eleséget és mindenféle kiegészítőt (ásványi anyag, baktériumkultúra, stb, stb). Ezek a termékek a Németországból és Taiwanból származnak, jelenleg ez a két ország (plusz az örök Japán…) számít a garnélatartás fellegvárának. Az elmúlt hónapok során folyamatosan használtam, próbálgattam, teszteltem ezeket a termékeket a garnéláimon, és csak olyan maradt bent a palettában, amivel én is elégedett vagyok és folyamatosan használok. Ezeken túl van számos még tesztelés alatt álló egyéb cucc is, de ők még egyelőre a próbaköröket futják.

Természetesen mindenkit szeretettel várok, ha pár szóra vagy akár hosszabban is beszélgetni szeretne 😉