Október 12.-én került megrendezésre Linzben az 5. Austrian Garnelentag és ennek keretein belül a 2. Garnelenchampionnat. Az a megtiszteltetés ért, hogy a rendezvény szervezője megkért, hogy én is vegyek részt a garnélák bírálásában. Mivel korábban már felvetődött a gondolata, hogy elmegyünk megnézni az eseményt, végül úgy dönöttünk a feleségemmel, hogy valóban kiugrunk Linzbe. Évekkel ezelőtt már voltam az 1. Garnelentag-on, azóta azért nagyon sok változás történt.

Az akváriumok

Pénteken este indultunk neki a bő 400km-es távolságnak és éjfél körül már oda is értünk, megérkezés után egyből a szállodába mentünk. Szombaton a reggelinél összefutottunk az olasz, lengyel, német ismerősökkel, a közös reggeli után siettünk is gyorsan a rendezvény helyszínére, hogy minél előbb meglegyen a pontozás. A rendezvény a belvároshoz közeli “Neues Rathaus” ban kapott helyett. A garnélák előző nap kerültek az előkészített 10 literes versenyakváriumokba.

Munka közben

Hasonlóak voltak ezen az eseményen is a nevezési szabályok, szintén 4 garnélát kellett nevezni minimum, ha több volt, akkor a legszebb 4-et pontoztuk, a kategóriák is nagyon hasonlóak voltak. Összesen viszonylag sok garnéla volt, bár volt olyan csoport, ahol csak 3 nevezés érkezett összesen. Én egy olasz sráccal pontoztam 4 különböző kategóriát. Összességében el lehet mondani, hogy voltak nagyon szép és érdekes garnélák, bár nem volt olyan erős a mezőny, mint Olaszországban.

CRS SS-SSS kategória nyertese

Az érem

CBS SS-SSS grade

Egy csapat Pinto

A rendezvényen berendeztek néhány növényes akváriumot, voltak köztünk igen érdekes alkotások is! A nap folyamán számos előadás is volt, sajnos németül, így én nem voltam azokon jelen. 5-6 különböző árus is volt kint garnélákkal és különböző felszereléssel, egész jó dolgokat ki lehetett fogni. Ami nekem nagyon tetszett, hogy jelen volt egy úr, aki nagyon ötletes kis garnélás rajzokat készített a nap folyamán. Délután eredményhirdetés és árverés volt, amit egy osztrák híresség vezetett. Sajnos az árverés végét nem vártuk meg, mert nagyon elhúzódott…

Red spotted head

Az egyik kedvencem – snow white skeleton

Neocaridina davidi újabb változat – blue dream

A másik kedvencem – taitibee

Összességében nagyon jó kis rendezvény volt, és jó volt ismét találkozni és beszélgetni a garnélás ismerősökkel egy kicsit. Ami a versenyre nevezett garnélákat illeti, igaz, hogy nem voltak olyan erősek, mint Olaszországban, de meglepően sok nevezés volt és sokan értek el helyezéseket, úgy gondolom, hogy nagyon jó úton haladnak az osztrák garnélások. Lehet, hogy lassan érdemes lenne itthon is elgondolkodni valami hasonló megmozduláson?

Előre csomizott garnik a vásáron

Egy kis grafika

Hatalmas