A most sorra kerülő garnéla a kimondhatatlan nevű Neocaridina cf. zhangjiajiensis faj kék változata. Ennek a fajnak 2 változata van: fehér, amit white pearl vagy snowball garnélaként szoktak emlegetni, ő átlátszó/fehér színű és létezik a kék színű változat, ami pedig a blue pearl nevet viseli. A snowball onnan kapta a nevét, hogy a petéi fehér színűek, és megannyi kis hógolyóra emlékeztetnek. A fehéret én nem tartottam, nem is hiszem, hogy fogom, csak a kéket (bár már azok sincsenek nálam) így igazából csak a kékről tudok nyilatkozni, de nagyjából ugyanaz érvényes a fehérre is.

Blue pearl

carzhangjiajiensiswhite022311200680

A “hógolyókkal”, Foto: Xema Romero León

Méretét tekintve nagyjából megegyezik a többi törpe garnélával, talán valamivel kisebb és “kecsesebb” megjelenésű. Mint ahogy a nevéből is ki lehet találni, halvány kék színűek lesznek a garnélák. Ahogy észrevettem bizonyos határok között változik ez a szín, a pontos okára nem jöttem rá, egyesek szerint pl hőmérséklettől függ, hogy milyen színűek, de valószínűleg a hangulatuktól is. Érdekes, hogy vannak köztük olyan egyedek is, amelyeken kisebb nagyobb pirosas-barnás foltok vannak. Ilyen minta a fehéreken nincs, csak a kékeknél.

bluepearl0529102007800

Piros foltokkal tarkítva, Fotó: Xema Romero León

Ami a szaporodásukat illeti, ők is specializál fajok, tehát mindenféle gond nélkül képesek akváriumban szaporodni. Ők is, mint a többi Neocaridina keményebb, lúgosabb vízben érzik jól magukat.

Blue pearl baba

Nem érdemes a blue pearl-t és a white pearl-t egy akváriumban tartani, mert a születendő kicsik nem fogják tartani sem a kék, sem a fehér színt. Más Neocaridina garnélákkal sem érdemes közösen tartani, mert előfordulhat, hogy összeívnak velük. Természetesen Caridina-kal nyugodtan lehet társítani őket.

Petés nőstény