fajok

/fajok
27 09, 2018

Royal Blue Tiger

By |2018-09-27T17:34:04+00:00szeptember 27th, 2018|fajok|0 Comments

A royal blue tiger garnélák, mint ahogy ebből a fantázianévből is látszódik, egy tigris színváltozat, mégpedig a kék tigrisnek az egyik variációja. Ez nem egy új színváltozat, azonban valahogy nem igazán lett túl népszerű az évek során. Emlékszek, hogy az első ilyen garnélát talán 2010 körül láttam.

De hogy mi is ez a royal  blue tiger garnéla? Olyan kék tigris garnéla, aminek igazából nincsenek csíkjai, hanem az egész garnéla sötét kék színű, picit márványos beütéssel, tehát általában nem teljesen egyszínű az egész garnéla, továbbá nekik is narancssárga szemük van. Vannak amelyek nagyon sötétek, már-már feketék, mások picit világosabbak, de alapvetően sötét árnyalat.

Valószínűleg ezek a garnélák úgy jöttek létre, hogy kék és fekete tigris garnélákat kereszteztek egymással, ezeknek az utódai közt lettek ilyenek, amelyek mára akár stabilan is tudják örökíteni ezt a színt. A kicsik mikor megszületnek, már gyakorlatilag pár nap után sötét kék színűek.

Mivel ez is egy Caridina mariae változat, így tartásuk, szaporítások semmiben sem különbözik a többitől. Én lágy és kb semleges vízben tartom őket. Náluk is nagyon kell figyelni arra, hogy ideiglenesen se menjen fel a vízhőmérséklet 26 fok fölé, mert arra nagyon érzékenyek.

A royal blue tigeren túl lehet találkozni poison blue, prussian blue és még biztos sok egyéb fantázianévvel, de alapvetően ugyanarról a változatról van szó. Ez is egy kis érdekes színváltozat a tigris garnélák palettáján, ami valószínűleg nagyon soha nem fog elterjedni.

20 09, 2018

Yellow king kong x Pinto

By |2018-09-20T21:11:06+00:00szeptember 20th, 2018|aktualitások, fajok|0 Comments

Az utóbbi időben elég sokat kísérletezek a különböző keresztezésekkel, ezek közül az egyik legérdekesebbet szeretném most megmutatni, amikor a yellow king kong garnélákkal kezdtem el kísérletezni. Nagyon sok információ a YKK garnélákról nincs, azonban ezeket is taiwan bee változatként tartják számon, amire a neve is utal.

Az eredeti petés nőstény, fekete pinto apuka

Itt pedig piros pinto az apuka

2017 elején gondoltam, hogy izgalmas lenne ha megpróbálnám őket pinto garnélákkal összekeresztezni. Erre azt a módszert szoktam használni, hogy néhány petésedés előtt álló nőstényt teszek be a másik akváriumba – most is ezt tettem, néhány YKK nőstényt betettem a piros és a fekete pinto garnikhoz is, ezzel biztosítva, hogy a hím, ami megtermékenyíti a petéket, az mindenképp pinto garnéla lesz.

2017 márciusában, ha jól emlékszek 3 YKK nőstény be is petésedett, 2 a piros pintoknál, 1 a fekete pitoknál. Pár nap után ezeket a petés nőstényeket átraktam egy üres akváriumba (mind a 3 nőstényt egy közös akváriumba) és vártam, hogy elengedjék a kicsiket.

F1

F1 – erős backline minta

F1 Tigris minta

F1 – mintás

A 3 nősténytől kb 30-40 kicsi lett (F1 generáció), amelyek elkezdtek szépen növekedni. Kinézetre nem voltak túl érdekesek, kb hagyományos tibee garnéláknak néztek ki, egy picit sárgás, narancssárgás beütéssel és egy kis mintával. Ezek közül a a számomra legérdekesebb 10-15 garnélát, mikor kb 1-1.2 cm körüli méretűek voltak, ismét egy külön akváriumba tettem, hogy ők külön legyenek a többiektől. A többiekkel mi lett? Ők mentek a “vegyes” tibee/taitibee akváriumba.

Ahogy telt-múlt az idő szépen növekedtek ezek a kicsik is, és megjelentek ott is első petések. A pontos időpontra már nem emlékszek, mert sajnos ezt nem jegyeztem fel, de ott is megszülettek az első apróságok, akik az F2 generációt képviselték. Ugye ezeknek a kicsiknek mindkét szülője már YKK x pinto garnéla volt. Na itt már voltak érdekesebb színek, minták. Nagyon sokféle lett, a picik nagy része olyasmi volt, mint ami F1-ben is kijött, azonban megjelentek olyanok, akik pirosak, vagy narancssárgák voltak, szép tigris szerű mintával. Lett köztük fekete, aminek backline vagy fishbone mintája lett, volt, amelyik citromsárgás volt, volt ami narancssárgás. Tényleg nagyon sokszínű csapat jött össze.

F2 – narancssárga, tigris minta halványan + kicsi backline

F2 – citromsárga, halvány minta

F2 – piros-narancs

Low grade red cherry? Nem, F2 – pirosas, backline/foshbone mintáva

F2 – fekete, backline/fishbone minta

Ezek közül kiszedtem a számomra legérdekesebb csapatot, akik pirosas-narancssárgás árnyalatúak voltak, szintén egy üres akváriumot kaptak, akik közt mostanában jelentek meg az első petések. Természetesen lehetne másképp is csinálni, pl visszakeresztezni ezeket a szülőkkel, vagy visszakeresztezni pintoval őket, de én egyelőre mindig kiválogatom a számomra legérdekesebbeket és őket viszem tovább.

Kíváncsian várom, hogy F3 generációban milyen apróságok fognak megjelenni, remélhetőleg ez rövidesen kiderül.

21 02, 2017

Calceo Bee

By |2018-08-14T08:55:29+00:00február 21st, 2017|fajok|2 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben szeretnék bemutatni egy viszonylag új garnéla változatot, a Calceo Bee garnélát, ami most az egyik kedvenc változatom. Tudom, hogy ez tőlem kicsit elcsépeltnek hangzik, de egyszerűen annyira olyan sok változat van, ami tetszik, nehéz egyetlen kedvencet választanom 🙂

Szóval ez a változatot 2015-ben láttam először képeken, már akkor felkeltette az érdeklődésemet, külön érdekességük, hogy dacára annak, hogy manapság szinte az összes új változat Taiwanból származik, ők német tenyésztőknél jelentek meg!

Szinte biztos, hogy valamilyen bee (esetleg taiwan bee) és valamilyen tigris garnéla kereszteződéséből jöttek létre ezek a garnélák, nem pedig egy adott változat szelekciója során.

Ami a vízparamétereket illeti, ugyanolyan vízben vannak, mint amiben általában a bee változatokat tartom: PH ~6,5, gh és kh ~2-4nk körül van, 19-25 fok közt tartom őket, ez évszaktól függ… Tehát nekik is lágy, enyhén savas és természetesen tiszta vízre van szükségük.

Ami a kinézetüket illeti, ők is nagyon változatosak, de alapvetően elmondható, hogy nem teljesen átlátszó, hanem kissé sárgás az alapszínük, és ezt tarkítják élénk piros sávok/foltok. A mintázatuk nagyon változatos, gyakorlatilag náluk sincs két egyforma egyed.

Szaporodásukban nincs semmi különös, természetesen ők is specializáltan szaporodnak, ami náluk érdekesség, hogy ha minden igaz ők is teljesen tisztán szaporodnak, tehát az összes utódjuk Calceo lesz, nem lesz semmilyen más színvariáns. Ez abból a szempontból különleges, hogy a Tibee/Taitibee garnélák esetén ezt rendkívül nehéz elérni, úgy tűnik náluk sikerült, bár ezt jelenleg sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom saját tapasztalatok alapján.

A garnéla nagyon találóan a nevét a papucsvirágról kapta (Calceolaria sp), amelyre színeiben valóban nagyon hasonlít a garnéla.

Nálam ősz óta vannak a garnélák, tehát közel fél éve. Ez idő alatt még nem volt petés, bár szerencsére elhullás sem, ahogy látom pár hét kell nekik, és meg fognak jelenni az első petés kismamák. Sokaknál felmerül, hogy ha már 1-2 hónapja megvannak a garnélák, és még nem petésednek, akkor ott már valami baj van. Erről szó sincs, egyszerűen van, hogy több idő kell nekik. Ha jók a körülmények, akkor meg fogják hálálni a garnélák, csak egy kis türelemre van szükség.

4 02, 2017

Yellow king kong

By |2017-02-06T22:32:13+00:00február 4th, 2017|fajok|5 hozzászólás

Néhány évvel ezelőtt 1-1 képen feltűntek élénk sárga színű garnélák, amelyekről azt állították, hogy ők nem Neocaridina változatok és ezt a garnéla formája is igazolta. Ők voltak a Yellow king kong garnélák, akiknek az eredetéről igazából nagyon sokat nem lehet tudni, hasonlóan az újabb változatok nagy részéről sem, csupán kb annyit, hogy ezek is Caridina logemanni-k, mint az összes CRS/Taiwan bee, stb. Kb 2,5 évvel ezelőtt lehetett először hallani róluk, de sem akkor, sem azóta túl sok információ nem derült ki azon túl, hogy ez az újdonság is egy taiwani tenyésztőnél jelent meg, és ő stabilizálta a vonalat (sajnos a nevét balladai homály fedi).

Érdekes, hogy őket is a Taiwan bee garnélák közé szokták sorolni (ezt mutatja a neve is), bár közel sem olyan telített színűek, mint a többi, “hagyományos” taiwan bee, és nincsenek rajtuk fehér foltok egyáltalán (még a farok végén sem).

Generációk

Az biztos, hogy valamilyen kereszteződésből jöttek ki, tippem szerint nagy szerepet játszottak a serrata változatok (többek közt a tangerin tiger) a létrehozásnál. Az érdekességük, hogy annak ellenére, hogy biztosan valamilyen keresztezés, mégis teljesen stabil változatról van szó, tehát a yellow king kong garnélák összes utódja yellow king kong lesz.

Csapat

Mint ahogy írtam fent, a yellow king kong garnélák nem olyan erős és telített színűek, mint a többi taiwan bee, azonban nagyon szép egységesen sárga színűek. Van egy olyan változata, amikor áttetsző részek is vannak a garnélán, mintha rilik lennének, ám ezek viszonylag ritkák.

Színesedő apróság

Ami a tartását illeti, mivel ők is C. logemanni garnélák, nekik is ugyanolyan víz kell, mint minden más taiwan bee változatnak: lágy és savas víz.

Nálam pár hónapja vannak a garnélák, ugyanolyan vízben, mint az összes többi Taiwan bee változat (kb 2-3nk a GH ,1-2nk a KH, PH pedig 6-6.5 körül), természetesen ők is külön akváriumban vannak, azóta szépen elszaporodtak, és meg tudom erősíteni, hogy valóban tisztán szaporodik ez a változat is.

Vacsora

Az igazi különlegessége ennek a változatnak, hogy nagyon kevés a sárga színű garnéla, ám nekik tényleg nagyon szép, élénk a színük, új, szép kis színfoltot hozott a taiwan bee garnélák közé.

13 09, 2016

Spinata populáció

By |2017-01-07T12:11:23+00:00szeptember 13th, 2016|Egyéb, fajok|0 Comments

A sulawesi garnélák mindig lenyűgöznek a hihetetlen színeikkel, kecsességükkel és szépségükkel. Csodálatos teremtmények, amelyek sajnos egyre inkább veszélyben vannak a lehalászás, az iparosodás és a Towuti tóba betelepített sügerek miatt.

Sajnos a vadon befogott garnélák nagyon kis töredéke jut el és marad meg az akváriumokban, ennek számos oka lehet, de tény, hogy nagyobb mennyiségben akváriumi körülmények közt a kardinális garnélán kívül nem nagyon van olyan faj, amit sikeresen szaporítanak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincs 1-1 sikeres szaporulat, azonban sajnos ezek ritkaságszámba mennek.

A spártai lakhelyük

Mint korábban írtam nekem az egyik kedvenc változatom a Caridina spinata. Többször is megpróbálkoztam 1-1 vadon fogott csapattal, de pár hónap alatt szép lassan mindig elpusztult az összes egyed.

Pár hónappal ezelőtt azonban sikerült hozzájutnom egy csapat tenyésztett példányhoz. Úgy döntöttem, hogy ez lesz az utolsó esély, ha kudarcot vallok, akkor többet nem próbálkozok ezzel a fajjal. Nagyon rejtőzködő garnélákkal volt dolgom, azonban szerencsére ahogy telt-múlt az idő, mindig láttam 1-1 példányt az akváriumban, és nagyon megbolygatni nem akartam őket.

Náluk is kivehetők a petekezdemények, a “nyereg”

Hetekkel ezelőtt mikor az akváriumot fürkésztem, észrevettem, egy petés kismamát. Nagyon megörültem neki, de azért nem volt határtalan az örömöm, már korábbi csapatokban is volt 1-1 petés garnéla, azonban mégis szép lassan elfogytak…

Nemrégiben azonban észrevettem pár kis garnélát is, így hát úgy döntöttem, hogy érdemes alaposabban megvizsgálni is őket, így megbolygattam az akváriumot és megbontottam a berendezést, hogy lássam mi a helyzet. Rendkívül meglepődtem, mikor kiderült, hogy rengeteg, különböző méretű kis spinata garnéla van már, a kb 2 mm-es apróságoktól kezdve egészen a közel centis példányokig, illetve több petés garnéla is van a nagyok közt.

Petés kismama pár fiatal példánnyal

A vízparamétere épp olyanok, mint a dennerli-knél, PH kb 8,5, gh/kh kb 4/2nk és 28C fok hőmérsékletű a víz. Hetente adok nekik a vízcsere után SaltyShrimp sulawesi sót, illetve többféle egyéb ásványi anyagot, baktériumkultúrát és különféle nyomelemeket, de ezeket épp úgy adom az összes többi garnélának is.

Pár napos apróság

Ők már nagyobbacskák

Jelenleg nagyon bizakodó vagyok, úgy tűnik szépen gyarapodásnak indultak, remélem kitart ez a lendület, és egyre bátrabbak lesznek, ahogy többen és többen lesznek és még sokáig fogok tudni gyönyörködni ezekben a kivéltes garnélákban.

4 különböző korű spinata

15 06, 2016

Tibee és TaiTibee garnélák

By |2017-01-07T12:12:16+00:00június 15th, 2016|aktualitások, Egyéb, fajok|1 Comment

Biztos sokan hallottatok már a Tibee garnélákról, amely garnélák egy valamilyen tigris változat és egy valamilyen CRS/CBS garnéla kereszteződéséből születnek meg. Az általános közhiedelemmel ellentétben ezek a Tibee garnélák  nem meddők, tehát képesek továbbszaporodni, akár egymás közt is, tehát Tibee x Tibee, vagy visszakeresztezve egyik felmenőjével is, tehát Tibee x Tigris, Tibee x CRS, stb.

Fekete TiBee

Fekete TiBee

fekete Tibee

A TaiTibee garnélák talán kissé kevésbé ismertek, ők egy valamilyen tigris változat és valamilyen taiwan bee változat kereszteződéséből jönnek létre.

Az utóbbi időben elég népszerűek az úgynevezett Tangbee és Taira, vagy Aura mix garnélák, amik a Tangerin tiger vagy az Aura blue változatot keresztezik más fajokkal, általában valamilyen taiwan bee változattal.

Piros Tibee

Piros Tibee

Ezeknél a keresztezéseknél az első generációban általában elég vegyes garnélák szoktak születni, amelyek első ránézésre nem tűnnek nagyon szépnek vagy érdekesnek, de rengeteg lehetőséget hordoznak magukban. A későbbi generációkban és a visszakeresztezésekből nagyon különleges garnélák jöhetnek elő.

F1 Tibee

F1 Tibee

TaiRa

Tangbee

Nálam jelenleg 3 akváriumban vannak ilyen mix garnélák: az egyikben F1-F2 fekete Tibee és Taitibee garnélák, a másodikban F2-F3 piros Tibee és Taitibee garnélák, a harmadikban pedig F1-es Tangbee és Taira garnélák. Az a tervem, hogy ezeket a garnélákat amennyire lehet nem egymással akarom keresztezni, hanem a petésedés előtt álló nőstényeket beteszem valamelyik taiwan bee változathoz, megvárom, hogy ott legyenek petések és ezután visszateszem őket az eredeti Tibee akváriumukba, annak érdekében, hogy a kis garnélákat már ott engedjék el. Így szeretnék létrehozni egy erős mix “tömeget”, és ezekből kiválogatni a legérdekesebb garnélákat és őket külön továbbvinni.

Tibee x fekete Pinto kismama

Tibee x piros pinto kismama

Jelenleg úgy állok, hogy az elmúlt pár hét során már 5 olyan Tibee nőstény, amit vagy piros vagy fekete pinto termékenyített meg, az elsőnek nemsokára el kell engednie a kicsiket. Kíváncsian várom, hogy milyen apróságok fognak születni, igyekszek beszámolni itt a blogon is a fejleményekről.

19 01, 2015

Orange sakura garnéla

By |2017-01-07T12:16:11+00:00január 19th, 2015|Egyéb, fajok|1 Comment

Már többször is írtam a Neocaridina davidi garnélákról, hogy gyakorlatilag számtalan színváltozatuk van, ebben a bejegyzésben egy pár sor erejéig bemutatom a sok-sok változat egyikét, az Orange sakurát. Ennek a garnélának a tartása és a szaporodása gondolom senkit sem fog meglepni, éppen ugyanúgy viselkedik, mint minden más davidi változat, tehát mint mondjuk a red cherry garnéla. Rendkívül széles vízparaméterek közt vígan elél, és 3-4 hónapos korában már szaporodni is kezd. Természetesen az esetükben is mindenképp gondoskodni kell, hogy az akvárium vize kellően tiszta legyen, ne legyen nitrittel/nitráttal szennyezett.

Az orange sakura garnélák már évekkel ezelőtt megjelentek, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nekem nem volt ebből a változatból, azonban az utóbbi időben ebből a garnélából is kaptam Taiwanból, tehát most számukra is van egy foglalt akvárium 🙂

A legelső példányok ha emlékeim nem csalnak szintén Taiwanban láttak napvilágot, majd az ottani tenyészetekből kerültek világszerte a garnélatartók akváriumaiba.

Ahogy a nevéből neki is könnyen ki lehet következtetni, hogy ez a garnéla narancssárga színű, beleértve a lábaikat is. Náluk is igaz, hogy a nőstényeknek erőteljesebb színük van, mint a hímeknek, azonban a hímek sem színtelenek, ők is narancssárgák.

Mivel ezeknek a garnéláknak a tartása és a szaporítása is elég egyszerű, nem igazán kényesek a vízparaméterekre, azonban élénk színükkel üde foltot vihetnek az akváriumba, tehát bátran ajánlom mindenkinek, aki egy szép színes és könnyen tartható garnélát keres.

6 11, 2014

TiBee és TaiTiBee garnélák

By |2017-01-07T12:19:53+00:00november 6th, 2014|Egyéb, fajok|1 Comment

Korábban már írtam ezekről a garnélákról egy bejegyzést, azonban azóta eltelt közel 4 év (huh, nem semmi…) és ideje frissíteni az ismereteket. Az eltelt idő alatt az alap információk nem változtak meg, tehát a tudomány jelen állása szerint mind a tigrisek, mind a crystal red garnélák ugyanahhoz a fajhoz tartoznak (Caridina cf. cantonensis), tehát továbbra sem beszélhetünk hibridekről ha ez a két változat összeívik egymással és megszületnek a kis TiBee apróságok.

F1 TiBee

Ami újdonság lehet, hogy az elmúlt pár év alatt mind többen és többen foglalkoznak ezekkel a garnélákkal és számtalan színváltozattal lehet találkozni manapság, amelyek közt már stabil állományok is vannak. Mint ahogy a címben is lehet látni, igazából két nagy csoport van jelenleg: TiBee garnélának hívják azokat, amelyeknél a “hagyományos” CRS vonal (értsd CRS, CBS vagy gold bee) keresztezett össze valamilyen tigris változattal, míg TaiTiBee-nek azokat, ahol ehhez egy csipet Taiwan bee garnélát is adtak. A Taiwan bee garnélával történő keresztezés általában növeli a garnélák színének telítettségét, intenzitását.

F2 TiBee

F3 Tibee x Taiwan bee – látszanak a kék peték

Ezeknek a garnélák a tartása nem túl nehéz, azonban mindenképp szükségük van lágy vízre, illetve tapasztalataim szerint a savas környezetet jobban kedvelik, bár természetesen ez törzsenként változhat. A híresztelésekkel ellentétben az utódok nem terméketlenek, jelenleg nálam vannak már F4-F5 ös garnélák is (értsd az “ükszülők” voltak a tiszta tigrisek/crs ek). Érdekesség, hogy az első és második generációkban általában nem születnek nagyon érdekes példányok. Ha a tigrisek taiwanokkal vannak keresztezve, akkor viszonylag nagy százalék fenotípusra pont olyan, mint a hagyományos Taiwan garnik, azonban F3-F4 ben már igazi gyöngyszemek jöhetnek ki.

Mint írtam egyre többen és többen foglalkoznak ezekkel a garnélákkal, ugyanis rendkívül különleges egyedek is napvilágot láthatnak. A legismertebbek ezek közül a fancy tiger garnélák, amik általában nagyon sok generációs (F7-F8) TiBee-k, tehát nincs bennük Taiwan vonal. Ezekre a garnélákra jellemző, hogy szép fehér az alapszínük és ezt keresztezik fekete vagy piros vékony csíkok. Számos más változat is van, de ezeknek általában nincs összefoglaló elnevezésük, hanem mindig a tenyésztő ad nekik valami fantázianevet, mint pl Safari vagy midnight princess, galaxy, stb csakhogy tovább bonyolítsuk az elnevezések kavalkádját.

Fancy tiger, gyenge fehér résszel

Szebb fehér szín, azonban kevesebb fekete csík

TaiTiBee

Én jelenleg nem csinálok nagyon szigorú vonalvezetést ezeknél a garnéláknál, egyelőre 2 akváriumban vannak. Az egyikben van a “tömeg”, akik egymással szépen szaporodnak (csak tibee és taitibee garnélák vannak itt), innen szoktam időnkét 1-1 nőstényt visszakeresztezni valamilyen Taiwan változattal, illetve van egy másik akvárium is, amiben a legkülönfélébb “érdekes példányok” vannak. A cél az, hogy ezek az érdekesebbek szaporodjanak egymással, és hátha kijön náluk valami olyan minta, ami megfog és érdemes lesz továbbvinni. Szerencsére már van 1-2 ígéretes példány, remélem sikerül valami különlegeset összehozni, de ez azért viszonylag sok idő, 3-4 generáció kérdése.

Egy kis különlegesség, Cheng Shrimp, Taiwan

Piros érdekesség, Cheng shrimp, Taiwan

Fekete-fehér, Opty Shrimp, Franciaország

A változatok sokszínűsége miatt egyre többen foglalkoznak ezekkel a garnélákkal, biztos vagyok benne, hogy egyre többet fogunk hallani róluk és rövidesen el fognak jönni a kvázi stabil változatok a különlegesebb mintákból is, ami ismét számtalan új, rendkívül szép garnélaváltozatot fog jelenteni, csak győzzük kivárni  🙂

22 10, 2014

Pinto

By |2017-01-04T20:59:54+00:00október 22nd, 2014|Egyéb, fajok|1 Comment

Az elmúlt időszakban nem voltam túl aktív a blogon, nem születtek új bejegyzések, de erre van egy szerintem elég elfogadható magyarázatom, de erről majd később 🙂

Ebben a postban szeretném egy kicsit jobban bemutatni a napjaink egyik legfelkapottabb garnéláját, a Taiwan bee Pinto garnélákat. Az első Pinto garnélák ha jól emlékszek 2011 magasságában jelentek meg, érdekességként nem Taiwanban, hanem Németországban, Astrid Weber -nél. Elég szerencsésnek mondhatom magam, mivel Astrid-et én már korábban is ismertem, így abban a kiváltságban volt részem anno, hogy élőben is láthattam ezeket az érdekességet évekkel ezelőtt a tenyésztőjüknél. Hihetetlen látvány volt a több száz Pinto garni abban az időben, mikor még gyakorlatilag képeket is alig-alig publikáltak róluk…

2011, az első Pintok, amiket élőben láttam a változat kitenyésztőjénél

A névadó

A tenyésztő szerint a Pinto garnéla spontán mutáció volt nála, a hagyományos taiwan bee garnélák közt jelent meg, majd szigorú tenyésztési módszerekkel sikerült stabilizálni ezt a változatot. Elmondása szerint nem használt semmilyen tigris változatot, nem történt semmilyen keresztezés, ám ezt sokan vitatják, mivel a Taitibee garnélák közt “viszonylag könnyen” lehet Pinto mintájú garnélákat találni. Mint gyakorlatilag az összes újabb garnélaváltozatnál, ez is valószínűleg örök titok marad. Érdekességként megjegyzem, hogy ezt a Pinto elnevezést a garnéla egy lófajtáról kapta, a hasonlóság egyértelmű 🙂

Csipet csapat

Kismama

Mint említettem ez a garnéla is igazából egy Taiwan bee változat, tehát Caridina cf. cantonensis, épp olyan vízparamétereket igényel, mint minden más Taiwan bee garnéla: lágy és savas víz, kb 23C fok, viszont náluk fokozottan kell ügyelni a tiszta vízre és az állandó, stabil paraméterekre. Szaporodni ugyanúgy szaporodik, mint a többiek, nem szükséges semmi speciális paraméter számukra. A valódi pinto garnélák kb 80-90% ban hozzák a kicsik közt is a különböző Pinto mintákat.

Kék-fekete Pinto

A nagy kérdés azonban most jön, hogy pontosan mi is az a Pinto garnéla, hogyan is néz ki, mitől lesz egy garnéla Pinto… Nem is olyan egyszerű ezt megválaszolni, mint elsőre tűnik. Alapvetően 3 nagy típus van: zebra, spotted head és belly. Mindhárom típusból van piros-fehér, fekete-fehér, illetve fekete-kék-(fehér) változata, és természetesen átfedések is léteznek köztük. Minden típusnál egyértelműen elmondható, hogy a garnélák színe olyan, mint a taiwan bee garnélák színe, tehát nagyon erőteljes, erősen fedett mindenhol, nem úgy, mint a hagyományos spotted head garnélák esetében.

Spotted head Pinto

Zebra pinto: A garnéla apaszíne sötét, tehát fekete vagy piros, amin keresztben világos, tehát fehér vagy kékes színű sávok húzódnak, ezeknek a sávoknak a száma és a mérete változó, de általában 4-6 ilyen sáv van. A garnéláknak a fején is lehetnek fehér pontok/területek. Gyakran nevezik ezeket a garnélákat Piano garnélának is. Minél szabályosabbak ezek a sávok, annál “jobb minőségű” a garnéla.

Zebra

Zebra, vastagabb csíkokkal

Spotted head pinto: A garnéla alapszíne fehér (vagy kékes), a feje színes, amit fehér jegyek törnek meg. Az igazán szép spotted head garnélának öt ilyen pontpárjuk van: szem, arc, maro ten és két oldalsó pontpár, azonban a legtöbb esetben nincs meg mind az öt, hanem csak 1-3, vagy akár egy se! Minél több pontpár van jelen, és minél nagyobbak ezek a pontpárok, annál jobb minőségű a garnéla.

Spotted head

Spotted head, az 5 folt

Spotted head, csak kevés folttal

Belly pinto: Ezek a garnélák a “legtarkábbak”. Általában fehér az alapjuk, azonban mind a testen, mind a fejen lehet látni színes részeket. A legjellemzőbb a “hasi” rész alján lévő színes rész, ami lehet kisebb és nagyobb is, illetve a garnélát keresztezhetik is színes csíkok.

Belly

Belly

Belly

A fenti leírásból, illetve képekből azt hiszem világosan látszik miért is nem egyszerű definiálni a Pinto garnélákat, és mindez meg van még fejelve azzal, hogy ezek a minták keveredhetnek is, tehát a belly típusnak is lehetnek spotted head jellegű fejmintái, vagy pl mikor a spotted head pinto rendelkezik a testén egy hinomaru mintával…

Piroska

Spotted head egy kis hinomaru mintával

Valószínűleg az irány az lesz, hogy ezeknek a mintáknak a sokszínűségét csökkentsék és minél tisztább zebra/spotted head/belly garnélák legyenek.

Mint említettem sokszor találni a Taitibee garnélák közt is Pinto mintát. Ezeket a garnélákat sokszor gyakorlatilag meg sem lehet különböztetni a valódi Pinto garniktól, azonban ők nem szaporodnak tisztán, tehát a kicsik csak nagyon kis százaléka lesz ilyen Pinto mintájú, ha lesz egyáltalán.

Piros kismama

Itt még együtt a csapat

Nálam jelenleg csak úgy vannak szétválogatva, hogy piros és fekete Pinto-k, a minták szerint most még nincsenek. Viszonylag stabil állományt sikerült összehozni, bár a feketék azért jóval többen vannak. A következő lépés az lesz, hogy megpróbálok stabil zebra és stabil spotted head törzset létrehozni.

26 06, 2014

Bloody Mary

By |2014-06-26T20:08:29+00:00június 26th, 2014|Egyéb, fajok|0 Comments

Ebben a bejegyzésben a legújabb davidi változatról, a bloody mary garnéláról lesz szó. Ez a garnéla a tavalyi év során jelent meg, én először tavaly ősszel, az Olaszországban megtartott garnélaversenyen láttam, akkor egyértelműen meg is nyerte a bloody mary csapat a piros Neocaridina kategóriát.

Ha igazak az információim, ez a változat egy kis taiwani tenyészetben jött létre, 4 év szigorú munkával, majd innen indult hódító útjára szerte a világba.

Nőstény

A garnéla, mint ahogy írtam egy davidi változat, tehát igazából egy szép piros red cherry garnéla, ebből kifolyólag a tartása és a tenyésztése nem okoz nagy nehézséget. Gyakorlatilag egy teljesen egyszerű akváriumban tartható, akár sima csapvízben is. Nem érzékeny sem a keménységre, sem a PH értékre, még a meleget is viszonylag jól bírja.

Hím

A szaporodásuk is olyan, mint minden más davidi garnélának, azonban állítólag a kicsiknél viszonylag nagyobb az elhalálozási ráta, nem túl nagy számú kis garnéla nő fel. Természetesen náluk is nagyon erősen kell szelektálni annak érdekében, hogy megmaradjon a szép szín.

Vaku nélkül

De hogy mitől is különleges: a garnéla rostrum része (“orra”) rövidebb, mint a többi davidi garnélának, illetve nagyon különleges sötétpiros, inkább bordó színe van. A pigmentjei érdekes módon, mintha másmilyenek lennének, mint a normál sakura garnéláknak, kicsit olyan, mintha nem a legfelső rétegben lenne (ez csak saját megfigyelés, nincs bizonyítva), illetve a színük mintha “csillogóbb” lenne, mint a többi davidi változatnak. Ami külön érdekesség, hogy még soha nem láttam ennyire szép piros davidi hímeket, mint ezeknél a garnéláknál. Természetesen itt is van különbség a nőstények és a hímek közt, azonban ennél a változatnál a hímek is valóban szép pirosak!

Nálam kb fél éve van egy csapat, szépen elkezdtek szaporodni, de még nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire örökítik ezt a színt, jelenleg a legnagyobb apróságok 5-7mm méretűek, szóval még kell pár hónap mire erre fény derül.

Ez a garnéla, az egyszerű tartása és szaporodása miatt bárkinek kiváló választás lehet, azoknak is, akik csak most akarnak megismerkedni a garnélákkal.

Jól látható a rövid rostrum