Korábban már írtam egy post-ot a kedvenc garnélámról, a crystal redről, de ez a téma annyi sok érdekességet rejt még, hogy érdemes visszatérni hozzájuk. A mostani bejegyzésben szeretnék néhány szót szólni ezeknek a garnéláknak az úgynevezett osztályozásáról. Ebben az első részben az “alacsonyabb osztályúakkal”, vagy a “low grade” garnélákról lesz szó.


Ez az osztályozási rendszer eléggé szubjektív, nagyjából minden tenyésztőnél másmilyen. Távol Keleten, pontosabban inkább Japánban sokkal “szigorúbbak”, míg nyugatabbra, pl USA ban inkább “engedékenyebbek”. Amit én használok az talán a kettő közti álláspontot képviseli. Az osztályozási rendszer alapja, hogy mennyi fehér szín van a piros (fekete) garnélákban és ez a fehér szín mennyire intenzív. Természetesen a crystal black garnélánál is pontosan ugyanígy működik az osztályozás.

Tehát essünk is neki…

A legelső kategória az úgynevezett grade C, azaz a C osztályú garnélák. Ezek azok a garnélák, amik gyakorlatilag a természetben is előfordulnak (mármint a feketék). Fehér szín alig van jelen, tényleg csak “nyomokban” látni 1-1 halvány fehér csíkot a testen, leginkább átlátszó részek vannak a fehér helyett. A félreértések elkerülése végett ők is nagyon szépek és biztos sokaknak ez a változat a kedvence.

Grade C mama és a kicsik

grade C: látható, hogy nem annyira fehér, hanem inkább áttetsző részek vannak

A következő lépcsőfok a grade B. Ezeknél a garnéláknál már azért jóval több a fehéres rész, de itt sem tiszta még teljesen, nincsenek egyértelműen elhatárolva egymástól a fehér és a piros területek. Általában a fehér szín is elég halvány, majdnem átlátszó.

Grade B: több a fehér, de összemosódnak a színek

Az A osztályú garnéláknál már egyértelműen elkülönülnek egymástól a színek, a fehér területekben nincsenek piros sávok. Én azokat szoktam grade A nak nevezni, amelyeknél 3 fehér csík figyelhető meg. Ezeknél a garnélánál már a fehér színnek kellően erősnek kell lennie.

Grade A: szépen elválik egymástól a fehér és a színes sáv

Grade A: jól látható a 3 fehér sáv, a fejnél, a test közepén és a test végén

Talán az összes crystal red változat közül a “leglátványosabb” az S osztály. Az ilyen állatoknál teljesen elkülönülnek a csíkok egymástól, 4 szép, tiszta fehér sáv keresztezi a testüket.

Grade S: A fehér rész sem áttetsző, hanem valóban fehér

Grade S: jól látszik a 4 fehér sáv, a fejnél, a test első és hátsó részénél, és a faroktőnél

Ezzel természetesen nincs vége a sornak, az S+ garnélák egészen hasonlóak az S osztályúakhoz, annyi különbséggel, hogy náluk ilyen-olyan speciális jegyek is megjelennek.

S+, Narrow line: Mint ahogy a nevéből is látszik ennek az a különlegessége, hogy a középső piros rész jóval vékonyabb, mint az előzőnél.

Narrow line: vékony középső színes rész

S+, V-band: V alakra hasonlít a középső színes rész.

V-band: megfigyelhető a V alak

V-band

S+, Tiger tooth: Egy  W -re hasonlítható a középső rész.

Tiger tooth

Szintén Tiger tooth, látszanak a tigris fogai 🙂

Itt szeretném még megemlíteni, hogy a világon gyakorlatilag mindenhol ezt a rendszert használják, kivéve Németországban (és Ausztriában). Nekik valami miatt nem szimpatikus ez a betűk szerinti felosztás, és kitalálták a saját rendszerüket, ami mint ahogy kiderült egy két beszélgetésemből, szerintük sokkal de sokkal jobb, mint az, amit azok használnak, akik a crystal red garnélákat kitenyésztették…

Náluk a grade C a K0-nak felel meg,  a grade B a K2-nek, a grade A, grade S a K4-K6 nak, míg Az S+ a K6-K8 nak.

A postnak hamarosan következik a folytatása.