Ezennel lezárul az 1. Garnélás Fotóverseny! Remélem mindenki leadta a szavazatát, aki szerette volna!

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy remekül sikerült ez a próbálkozás. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok képet fogtok küldeni, tényleg köszönöm a sok részvételt. Mivel ilyen jól sikerült az első verseny, így azt hiszem érdemes a későbbiekben is újabbat indítani. Természetesen nem most, majd talán ősszel, addig kezdjétek egy gyűjteni a garnélákat, és fényképezni őket 😉 Én pedig visszatérek a újabb postok írásához 🙂

Tehát következzen az eredményhirdetés!

A legtöbb szavazatot (holtversenyben) a 42 és 43  sorszámú kép kapta. Mindkét képet Oláh Gergely küldte, gratulálok neki, tényleg valóban nagyszerű képek lettek.

42: Földönkívüli


43: Hegymenet

A második legtöbb szavazatot szerzett kép a 15 ös számú volt, míg a harmadik a 14 es. Ez 2 kép szintén egy személytől jött, ő pedig nem más, mint Nigro, aki a blogjával már elkápráztatta az akvaristákat.

15: Ugorjak?


14: Beeburger

Tényleg csak egy hajszállal lemaradva ezektől a képektől lett az ötödik a 40 es számú kép lett, amelyet Hoitsy Marci készített.

40: Holdfényben

Nekik, és természetesen minden nevezőnek szívből gratulálok, remélem sokaknak okozott egy kis kellemes élményt ez a sok kiváló kép!

U. i.:

Sajnos nem jöttem rá, hogy hogyan lehetne nagy felbontású képeket beillesztenem a blogba (ez a wordpress eléggé lebutított változata, de ha nyáron sikerül rászánnom magam, akkor elképzelhető, hogy meg fog újulni az oldal), de a következő linkre kattintva meg lehet nézni a nagy felbontású képet is:

1. helyezett I.

1. helyezett II 🙂

U.i. II: Kikerültek a képek mellé, hogy melyiket ki készítette