Nem igazából vagyok egy hatalmas csiga őrült,ebből kifolyólag nem is igazán ismerem őket, de gondoltam megosztom, hogy milyen csigákat is tartok a garnélákkal együtt.

A maláj tornyos csiga az, amiből a minden akváriumban van, róluk már írtam is bővebben, úgyhogy rájuk most nem térek ki újból.

Ezenkívül mindössze 3 féle csigát tartok:

Planorbis: Ez egy rendkívül elterjedt csiga, talán postakürt csiga néven emlegetik. Igazából ez az a faj, amit mindenképp el akartam kerülni, de tavaly tavasszal kaptam belőlük néhány érdekes példányt: kéket és rózsaszínt. Sajnos a rózsaszínűeket valahogy sikerült elpusztítanom, mostanra mindössze néhány kék egyed maradt. Ami miatt ezek tetszenek, hogy valóban egész érdekes kék színű a házuk. Ahogy megfigyeltem, a növényeket nem különösebben rágják, szerencsére nem is nagyon szaporodnak, időnként mindössze 1-2 kis csigát találok az akváriumban, így ez a pár felnőtt békében megél a red cherry csapattal.

Clithon: Ez volt az a csiga, amit “meglátni és megszeretni”. Nagyon szép színes, érdekes, több változata is van, ráadásul elég kicsi is. Gondoltam, ahogy lesz lehetőségem be is szerzem őket. Sikerült is a hadművelet, kaptam 10 kis csigát. Nagyon jópofák tényleg a sárga-fekete színekkel és a kis “szarvakkal”. Egy probléma van velük, hogy szépen lassan elkezdtek megfogyatkozni… Azt hiszem mostanra 2 él csak a csapatból. Az biztos, hogy a szaporodásukhoz sós víz szükséges, de lehetséges, hogy pusztán az életben maradásukhoz is elengedhetetlen a só… Sajnos.

A túlélő

Vegyes csapat

Tylomelania: A híres sulawesi csiga… Ahogy meglettek a sulawesi garnélák, gondoltam, hogy kerítek nekik hozzájuk való csigát is 🙂 Rengeteg változat/faj létezik ebből a csigából, ahány féle, annyi színű. Nekem a legjobban ez a sárga tetszett meg, a “yellow rabbit snail”. Azt hiszem ez az a csiga, ami a legjobban tetszik. A teljesen irracionális kinézetével, borzasztó lustaságával egyszerűen lenyűgöz 🙂 Ha minden igaz elevenszülők, és akváriumi körülmények között is gond nélkül szaporodnak. Egyetlen “negatívum” számomra, hogy túl nagyra nő, de hát ő ilyen, ideális lakótárs a kis kardinális garnélák mellé.

A “sárga nyúl”

Épp felébredt, kicsit még gyűrött az arca 🙂