Kalkari kirándulás

által|2019-05-28T21:44:27+01:00május 28th, 2019|aktualitások, általános ismertető, Egyéb|0 hozzászólás

Május második hétvégéjén feleségemmel kettesben ellátogattunk Kalkar városába, mivel ott került megrendezésre a “Shrimps World Cup” nevű rendezvény a Koi & Aquatics Exhibition Kalkar rendezvény kereti közt. Ez a kis városka Németország észak nyugati pontján található, nagyon közel a Holland határhoz, tőlünk kb 1200 km-re. Kis gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy autóval megyünk, úgyhogy péntek reggel keltünk útra, egy kis nürnbergi városnézés után szombat délben már ott is voltunk 🙂

Kalkar városa

Maga a rendezvény nem volt túl nagy, egy fél óra alatt nyugodtan körbe lehetett menni rajta, látogatóból sem volt olyan tömeg, ami kellemetlenséget okozott volna.

Koi és akvarisztika

Néhány nagyobb akvarisztikai cég vonult fel, egy Koi tenyésztő/árus volt két hatalmas medencével, volt egy falnyi betta, amihez nem tudtam közel kerülni, plusz néhány akvakertész és fekete vizes akvárium. Igazából nem volt nagyon különleges ez a része a rendezvénynek, de hát nem is ezért mentünk.

Potykák

Ami nagyon tetszett az egy bonsai bemutató, ahol gyönyörű kis fácskák voltak apró és kicsit nagyobb tálakban 🙂 Aki szeretett volna, vihetett is haza belőlük, pár 10 eurótól kezdve egészen több tízezer eurót le lehetett szurkolni 1-1 különlegességért…

Néhány bonsai
Egy bonsai erdő

Számomra azonban a garnélás szekció volt a lényeg. Jó néhány tenyésztő és árus is volt kint különleges és kevésbé különleges garnélákkal, ami biztos, hogy a választékra nem lehetett panasz. Külön érdekesség, hogy olyan nevektől lehetett garnélákat vásárolni, mint Monika Pöhler vagy pl C-Sky. Ilyen felhozatalt, és minőséget, mint ami itt volt, még semmilyen más rendezvényen, vásáron nem láttam.

Galaxy vásár
Galaxy vásár
C-Sky árak

Ha a garnéla versenyt nem is vesszük figyelembe, persze miért is ne vennénk, akkor is hatalmas élmény volt, rengeteg gyönyörű garnélával, csak győzze az ember euróval 🙂

Miután eltöltöttünk pár órát itt, megnéztük a városka nagy érdekességét, ami egy leszerelt atomerőműből kialakított vidámpark volt. Izgalmas élmény volt a hűtőtorony belsejében körhintázni 🙂

Hűtőtorony újragondolva
Rendhagyó körhinta